logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
+
+
 1/3 >>

Együtt Deákiért PT

21.1.2018 12:24

   A szervezet 2017-es évi tevékenységét annak vezetője, Smatana Gábor mérnök foglalta össze.

   Filmklubunkban, az év márciusában, a gyerekek számára egy mára már szinte elfeledett, nagyon szellemes és tanulságos magyar mesét vetítettünk SzaFFi címmel. A felnőtteknek szóló filmünk pedig napjaink egyik legnagyobb társadalmi problémájáról, a függőségről szólt, mely képes tönkretenni az emberi kapcsolatokat. A film címe: Trainspotting.

   Sörfőző tanfolyamunkra a deáki kultúrház konyháján került sor, sörfőző mesterünk Gaál Jóska irányításával. Lefőztük az első olyan sört, amelyet a magunk ízlése szerint komlóztunk. Az este során, azért, hogy elmélyítsük tudásunkat a sör világában, megkóstoltunk és közösen kiértékeltünk néhány előre elkészített kézműves sört.

   Az idén immár negyedik alkalommal állítottuk fel deáki község májusfáját, amelyet mindenféle modern technika nélkül, hagyományosan, létra és kötelek és bátor önkéntesek segítségével húzunk fel a helyi művelődési központ udvarán.

   Ebben az évben is beneveztünk a kiskertészek által rendezett gulyásfőző versenybe, amelyet helyi szervezetük július elsején rendezett. Gaál Jóska segítségével egy másik bográcsban gulyás helyett sör főtt. A gulyás, mint mindig, az igazi csapatmunka révén nagyon finomra sikeredett. Külön köszönet jár Szotyinak, aki nélkül éhesek maradtunk volna.

   Mindenki számára nyilvánvaló, hogy a Deákin található katolikus templom ezeréves múlttal rendelkezik. Azt már kevesen tudják, hogy történelmi múltja mellet Európai viszonylatban is építészeti különlegességnek számít, Felvidékről és Magyarországról is számtalan turistacsoport keresi fel. Ezt szerettük volna megosztani és megmutatni tagjainknak is, ezért felkértük Hajdú Irént, a templom gondnokát, hogy az érdeklődőket vezesse körbe a templomban.

   A Mikulás, a kocogás és a puncsfőzés az ádventi gyertyagyújtás kísérőprogramjai. Az év végéhez közeledve szerettük volna arra ösztönözni az embereket, hogy a tél beköszöntével is ügyeljenek testük mozgásigényére. Az időjárás sajnos nem kedvezett, de a legelszántabb kocogók mégis rajthoz álltak, a célban forró punccsal vártuk őket. Karácsonyi puncsot a község támogatásával most második alkalommal főztünk - felnőtteknek és gyerekeknek egyaránt kínáltunk kóstolni valót. A Mikulás ezúttal is ellátogatott falunkba. Deákin a már hagyományosnak mondható mikulásjárást idén is polgári társulásunk lelkes csapata szervezte. Ismét bejártuk Deáki utcáit, meggyőződtünk arról is, hogy az ünnep nem csak a gyerekeké, hiszen kicsik és nagyok, fiatalok és idősek ezúttal is mind - mind lelkesen várták a Mikulást. Az összhatásban természetesen sokat segített a feldíszített hintó, a hintót húzó lovak, valamint a Mikulás és kíséretének élethű szerepjátszása.

   Sikeresen pályáztunk egy tanösvény létrehozására, azzal a céllal, hogy felhívjuk a figyelmet településünk különböző látnivalóira, legyen az történelmi, építészeti vagy bármilyen más jellegű érték. Az első információs táblák a harangláb, az iskolaudvar „bunkere”, és a községben működő ártézi kutak mellé kerültek. A kutak vizét kivizsgáltattuk, kiváló minőségű víz csordogál a föld felszíne alól.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
 1/3 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
+
+
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. Szolgáltatásaink igénybevételével Ön beleegyezik a cookie-k használatába. További információ