Színjátszás a régióban (1938-1945)

A felsőszeli ágostai evangélikus ifjúság „Kis Erzsikém” című színdarabjának szereplői (1939).

   Régiónkban a falusi színjátszó körök repertoárját a könnyedebb, szórakoztató vígjátékok, zenés játékok, két-három felvonásos népszínművek és operettek tették ki. Kedveltek voltak a falusi életet bemutató darabok. Az előadások zöme az őszi, téli (farsangi időszak) hónapok idején valósult meg. A késő délutáni, kora esti órákban kezdődő színielőadásokat gyakran zenés mulattság követte, amely a késő hajnali, kora reggeli órákig is elhúzódott. A színielőadások engedélyezése a helyi és járási törvényhatóságok jogkörébe volt utalva (községi elöljáróság, járási főszolgabírói hivatal). A kérvényező - általában a csoport vagy az egylet vezetője, a helyi iskola tanítója, tanítónője, vagy a plébános - köteles volt a szervezés megkezdése előtt a község vezetésétől kikérni a helyhatósági engedélyt, és befizetni a megállapított zenei- és szerzői jogdíjakat és a további különböző egyéb illetékeket, pl. az Országos Diáknyomorenyhítő Alap részére, ami általában 5 pengő volt. Majd csak ezek után kapott engedélyt a járás főszolgabírójától a rendezvény megtartására, aki a kiadott engedélyben felfüggesztette a helyi zárórát, általában hajnali négy, öt óráig. Az előadásoknak és az azokat követő mulatságoknak általában a helyi iskola, kultúrház, vendéglő, fogyasztási szövetkezeti és egyleti helyiségek (leventeház) adtak helyet. A belépő díját is előre meg kellett határozni. Az ülőhelyek ára 1,5-0,7 Pengő, az állóhelyeké 50-70 fillér között mozgott, esetleg tetszés szerint volt a belépő.

A visszatérés

   A Felvidék magyar lakta területeinek 1938-as Magyarországhoz való visszatérését a lakosság nagy örömmel fogadta. A már korábban is működő színjátszó egyletek mellett (mint pl. önkéntes tűzoltó egyletek színjátszókörei) olyan országos magyar kulturális és közművelődési szervezetek helyi egyesületei alakultak, amelyek többek között színjátszást is folytattak: Levente egyesületek, SzMKE /Széchényi Magyar Kultúr Egylet/, KALOT /Katolikus Agrárifjúsági Legényegyesületek Országos Titkársága/, KALÁSZ /Katolikus Asszonyok és Lányok Szövetsége/. A Magyarországhoz való visszatérés tetten érhető a színjátszó egyletek repertoárjában is. Olyan, nemzeti érzelmű darabokat kezdtek játszani, amelyeket a csehszlovák szervek azelőtt betiltottak (pl. vitéz Erdélyi Mihály Legyen úgy, mint régen volt operettje, vitéz Pölöskei János: Hiszekegy Istenben színműve). Az egyes egyletek bekapcsolódtak a Magyar a Magyarért Mozgalom országos pénzgyűjtő tevékenységébe is, amely a visszatért területek nélkülöző lakosságát volt hivatott segíteni. Az 1938. november 23-án a Magyar Királyi Honvéd Vezérkar főnöke által kiadott rendelete alapján a „szini- és egyéb előadások“ engedélyezése a „felszabadult területeken“ az egyes járási katonai parancsnokok hatáskörébe tartozott.   

Jótékonykodás

   Az egyes színjátszó csoportok az előadásaikkal nem csak szórakoztató és népművelő, hanem egyben jótékonysági célt is megvalósítottak. A belépőjegyek árából befolyt összegek egy részét az egyletek saját célra (pl. színpadi kellékekre, kultúrházra, könyvekre, sport-, tűzoltó- és egyéb felszerelésre), másik részét pedig különböző jótékonysági célokra használták fel. Ilyenek voltak kezdetben a Magyar a Magyarért Mozgalom országos pénzgyűjtő akció, szegény diákok megsegítésére, „ínségesek ruhaakciójára“, „téli gyermekétkeztetés“. Magyarország a háborúba történő belépésével szaporodtak meg a segélyakciók a Magyar Vöröskereszt, a hadbavonultak és hozzátartozóik megsegítésére és a Bajtársi Szolgálat javára.      

A háború árnyékában:

   A doni katasztrófa és a háború fokozódása miatt a zenés mulatságok és táncestek elmaradoztak, helyükbe a szervezők teaesteket szerveztek, majd a keleti front közeledtével és a szövetséges légierők bombázásaival is ezek elmaradtak. A dokumentumok szerint az utolsó előadásokra környékünköm1944 elején (február-március) került sor.    

Engedélykérelem egy műkedvelői előadásra: a Vághosszúfalui Levente Egyesület kérelme Erdélyi Mihály a „Legyen úgy, mint régen volt című operettjének engedélyezésére Deákin (1939).

Magyar Királyi Honvéd Vezérkar főnöke által kiadott rendelete alapján a „szini- és egyéb előadások“ engedélyezéséről (1938). 

A Vágkirályfai levente Egyesület színielőadásának elszámolása (1943).