<<  61/209 >>

Felelősséggel vizeink jövőjéért

1.11.2021 20:52 | Baranyay Zsolt, Fehér Fűz polgári egyesület, Zsigárd

http://www.terrahirujsag.sk/

   Falunk területét valamikor a középkorban keresztül-kasul szabdalta a Vág folyó alsó szakaszának egyik ága, amely Vágkirályfánál délre kanyarodva a Csángó kistérség minden faluját érintette, s Negyednél tért belé vissza a hozzávetőleg a mai Vág-mederben hömpölygő folyami ág. Igen, a folyóág, amelyet nem csak a köznyelv, de még a Mária Terézia korabeli hivatalos okiratok is Öreg Vágnak (németül Alte Waag), illetve Pennának neveztek, korábban még fősodornak számított, azonban a természetföldrajzi folyamatok, majd később az emberi tevékenység következtében egyre kevesebb vizet hordozott. Így lett az Öreg Vágból Holt-Vág, majd később olyan, helyenként teljesen elkülönülő, saját névvel illetett állóvizek csoportja, mint a Boros-ér, az Uborkás vagy a Putra.

    Míg a múltban a szerteágazó folyórendszer az emberek megélhetését jelentő mezőgazdaságot akadályozta és az emberek élőhelyét veszélyeztette, a 20. század végére alig maradt valami ezekből a tavakból, szinte teljesen eltűntek. A vízfelületek felgyorsult eltűnése ekkor már egyértelműen a modernkori ember környezetre kifejtett fokozódó hatásának következménye. Példaként említhető Zsigárd belterületén a helyi úthálózat kiépítése, a lápos területek mezőgazdasági, építkezési és egyéb hulladékkal való feltöltése, később beépítése, vagy a falu határában a Holt-Vág medrének betöltése és hasznosítása mezőgazdasági célokra. A környezethez való érzéketlen hozzáállás azonban máshol visszaüthet, hiszen a víz jelenléte a tájban nagyon fontos lenne a természetes élővilág számára. A vízfelületek eltűnése gyengíti a biodiverzitást és egyes fajok környezetünkből való eltűnéséhez vezethet. A szemlélet, miszerint a felszíni vizeket minél szűkebb keretek közé kell szorítani, lecsapolni, eltüntetni a tájból, illetve csupán energetikai vagy hajózási célból hasznosítani, aztán gyorsan levezetni, mára már idejétmúlt.  Az lenne a fontos, hogy minél tovább itt tartsuk és minél több helyen megjelenjen, aminek köszönhetően az egyre gyakoribb aszályos időszakok is könnyebben átvészelhetőek lennének ember és a természet világa számára egyaránt. A globális éghajlatváltozás küszöbén nem a víz ellen, hanem a vízért, annak megmaradásáért kell küzdenünk és dolgoznunk.

   Ezt felismerve a Csángó kistérség falvaiban szinte mindenütt civil aktivisták jelentek meg és kezdték el menteni természeti örökségünket. Ezek közül az egyik legkorábbi, még bőven a kommunizmus időszakába visszanyúló kezdeményezés volt a mai farkasdi Öreg Vág megmentése, amely már a korunkbeli folyómeder „kiegyenesítésének“ következtében különült el a folyótól. Ugyancsak megemlíthető a peredi Telek-tó és a Téglások revitalizációja, vagy például Zsigárdon a vöröserdei és további vízfelületek és környezetük megtisztítása, megújítása a helyi önkormányzat és civil szervezetek révén.

   Ez utóbbiakhoz csatlakozott pár évvel ezelőtt a Fehér Fűz polgári egyesület is, mely a zsigárdi temető és Puszta közti tavat vette gondozásába, amit egykor halneveldeként tartottak nyilván. A már-már teljesen eltűnő vízfelületet az eltelt időszak alatt egy hektárt meghaladó területen sikerült megújítani, amihez egyesületünk tagsága mellett támogatást nyújtottak és ezért köszönet jár az érintett  állami intézményeknek, alapítványoknak és önkormányzatoknak, ideértve Nyitra megye és Zsigárd község önkormányzatát.

   A Fehér Fűz egyesület a jövőben a felszíni víz megtartása mellett a tó környezetének gondozására és rendben tartására fogja fordítani figyelmét. Egy részén szeretnénk megőrizni a nádast, amely a vízi és szárnyas élővilág életében fontos szerepet tölt be. A tó környezetében található ártéri jellegű füzes-nyáras ligetben a fűzállomány jelentős része elöregedett illetve kiszáradt, ezért azt fokozatosan meg kell újítani.  

   Az együttesen két hektárt is meghaladó kiterjedésű zöldövezet folyamatos gondozására és tisztán tartására további forrásokat biztosíthat a tó horgászati célú üzemeltetése. További céljaink közt szerepel, hogy az emberek közelebbi kapcsolatba kerüljenek a tóval. Ezért a környezetében pihenőhelyeket, egy kisebb játszóteret, valamint Zsigárd természetföldrajzi viszonyait, történelmét és egyéb jellemzőit bemutató tanösvényt is kialakítunk, középtávon pedig csónakázási lehetőséget is szeretnénk biztosítani. Tisztában vagyunk azzal, hogy a hobbihorgászat nehezen összeegyeztethető a csónakázással, egy nagyobb közösségi piknikkel vagy egy nyilvános társadalmi rendezvénnyel, ezért keresni fogjuk a horgászat és a többi tevékenység időbeli vagy térbeli különválasztásának legmegfelelőbb módjait.

   Egyesületünk előtt tehát még sok munka áll. Bízunk abban, hogy amit teszünk, nem hiábavaló, s a magunk részével sikerül hozzájárulnunk ahhoz, hogy falunk vizeit megőrizzük az utókornak.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  61/209 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom