Gelencei feliratok
Gelence székelyföldi település Kovászna megyében. A 13. században épült Szent Imre templom freskóinak különlegessége, szépsége miatt jogosan lett a Világörökség része. Az 1802-es földrengés olyan károkat okozott benne, hogy majdnem lebontották. Szerencsére Huszka József rajztanár, művészettörténész 1882-ben felfedezte a mészréteg alatt a freskókat és ez megmentette a lebontástól.* Több más freskótöredék mellett a Szent László legenda és Jézus életének részletei láthatók.
Ez utóbbi freskón található a Gelencei Rovásemlék, amelyet Huszka már 1882-ben észrevett. A keresztre feszített Jézus jobb karja alatt megfestett Szűz Mária bal ruhaujján, a keze alatt hat centiméterrel egy évszám: 1497 és 11 centiméterrel pedig a PÁL PAP felirat bekarcolva. A betűméretek 4 centiméter körüliek.
A szentségtartó fülke kőpárkányán a leírások szerint az 1503-as évszám olvasható. Rovásíróként szemlélve úgy tűnik, mintha rovásjeleket véstek volna át számokká. Ennek alapján négy 10-es vagy B betű, SZ, LY, J és É betű látható.
2016-ban újabb átalakított rovást vettem észre. A szentélyben a stallum (papok ülőhelye) háttámlájába vésve három számjegy és egy négyes számjegynek feltüntetni szándékozott rovás A betű látható. A pad háttámláját bordák osztják 4 részre. Az 1, 2. és 4. részben a számok arányosan középen helyezkednek el. A 3. részben a rovás A betű pedig a bal szélen, jelezvén, hogy ott még volt valami, amit onnan kifűrészeltek. Feltételezem, hogy két másik rovásbetű is volt ott. Talán a három rovásbetű névjel volt, esetleg a pad adományozójának névjele.
2016-ban fényképeztem a cserkészek táblácskáját a templomban.
*Huszka József Turáni magyar ornamentika c. 1930-ban megjelent szép könyve ingyen letölthető innen: http://real-eod.mtak.hu/5804/
1. rajz: Kónya Ádám
2, 3. rajz, 4. fénykép (Cserkészek táblácskája): Friedrich KláraMenü |