Gondolatok Felsőszeli helyneveiről, Várdomb - A falu földvára

   Felsőszeliben a Nagyvecse és Gőnyere utcák csatlakozásánál, közvetlenül a Dudvág folyó bal partja mellett egy nagyjából ötven méter átmérőjű, enyhén domború területet Várdombnak neveznek. A helynek kimondottan domb jellege az erózió és a 20. századi feltöltések következtében ugyan már rég elveszett -és vár sem áll rajta, csupán két családi ház-, de az elődök adta elnevezés továbbra is hűen őrzi a falutörténet szempontjából oly fontos helyszín egykori rendeltetését. A Várdomb valaha lakatlan területen állott. A falu terjeszkedése folytán az 1766-1773-as évek között már annak szélén volt található, az 1870-es évektől kezdve pedig a község belterületének számít.

   A felsőszeli várról Filip Jaššo archeológusnak a ´Stredoveké hrádky na Západnom Slovensku´ című tanulmányában olvashatunk, amelyben a 12. század második fele és a 15. század eleje között épült, Szlovákiában található középkori földhalomvárakkal foglalkozik (in: Zborník Filozofickej fakulty Univerzity Komenského MUSAICA, XXV, 2007, s. 123-140, Bratislava). Ezeket a várakat a szakírók az alacsonyabb rangú nemesség székhelyének tartják, ´motte´ típusú várként jelölve meg őket. A motte szó dombot, halmot jelent.

   Nevezett szerző Szlovákiában harminc középkori földhalomvárat tart számon, amelyek közül néhány a szűkebb-tágabb környezetünkben található. Ezek Bellegszencse (Podhájska), Berencs (Branč-Veľká Ves), Felsőszeli (Horné Saliby), Geszt (Hosté), Hetény (Chotín), Jánok (Janíky), Kéménd (Kamenín), Kiskeszi (Malé Kosihy), Kismácséd (Malá Mača), Nyitragerencsér (Nitrianske Hrnčiarovce), Oroszvár (Bratislava-Rusovce) és Tormás (Nitra-Chrenová) várai.

   Az archeológus a felsőszeli várat művileg megmagasított szintű síksági földhalomvárnak mondja. Régészetileg nem vizsgált várként a felsőszeli, geszti, hetényi és jánoki várakat sorolja fel. Kör alakjuk és folyóvíz melletti elhelyezkedésük alapján feltételezi, hogy ezek is motte típusú várak voltak, jóllehet előváraikról semmiféle adat nem létezik. Írásában Andrea Jamrichová szakdolgozatát is megemlíti (Mýtne stanice na Slovensku do roku 1323, Trnava, 1997), aki szerint várunk vámszedő helyként működött.

   Filip Jaššo tanulmánya rámutat, hogy e várak egykori léte manapság már csak a helynevekben mutatható ki. Nyugat-Szlovákia magyarlakta vidékein a Várdomb, Várhely, Várhalom, Várhegy, Árkus, Törökdomb és Avargyűrű névalakok őrzik a rég letűnt várak emlékét.

   Itt kell tudnunk, hogy a motte egy mesterségesen kialakított -többnyire feltöltött, ritkábban lefaragott- árokkal körülvett domb, amelynek felső szintjén (platóján) fából vagy kőből épített, védelemre is alkalmas lakóépítmény állt. A várdombhoz az eredeti terepszinten, vagy attól feltöltéssel kissé megemelt magasságban gyakran elővár (bailey) is csatlakozott, amely rendszerint a gazdasági épületeket foglalta magába. A motte rendkívül elterjedt vártípus volt Nyugat- és Közép-Európában. Franciaországban, jobban mondva Normandiában a 8. században jelentek meg, ezután Németországban kezdtek teret hódítani a 10. szá­zadban.

   A ´motte´ fogalomnak gyűjtőnévként való indokolatlan használatáról Feld István régész, történész, egyetemi docensnek a Századokban (A Magyar Történelmi Társulat folyóirata, 148. évfolyam, 2014, 2. szám) megjelent ´A magánvárak építésének kezdetei a középkori Magyarországon a régészeti források tükrében I´ című értekezése ejt néhány szót. Írásában a szerző leszögezi, hogy ez a magyar földhalomvárnak megfelelő modern szakkifejezés kifejezetten csak a jelentősebb mesterséges földfeltöltésre épített, s így logikusan elsősorban a faszerkezetű, jellemzően magánföldesúri építményekre vonatkozik. Ezeknek -mint mondja- egykori meglétét azonban két kivételtől eltekintve a mai Magyarország területén még nem sikerült hitelt érdemlően kimutatni. Az írás lábjegyzetében a docens azt is közli, hogy „Szlovákia területén ugyanakkor több mint 40 esetben tételez fel földhalomvárakat a kutatás, érdemi régészeti adatok azonban ezekről nem kerültek eddig közzétételre.“

   Amint azt láthatjuk, a történelmi Magyarország földvárainak szakmai megítélésében lényeges nézetkülönbségek vannak a régészek között. Sajnos, ennek tükrében a felsőszeli vár 12-15. század közti megépítésének ideje és motte típusa is kétségessé válik.

   Tudjuk, hogy az ország területén az őskortól a korai középkorig terjedő időszakban létesültek földvárak. A kora középkori időtartamba, tehát az 5-10. század közti szakaszba az avar kor és a magyar fejedelmek kora is beletartozik. Ilyeténképpen várunk a mondott századok bármelyikében megépülhetett. Ezeknek a váraknak a térségét általában a pogányvár, bolondvár, tüskevár, várhegy, várdomb, leányvár helynevekkel jelöljük.

   A felsőszeli földvár esetleges avar kori építése mellett egy régészeti lelet szól, ami persze csak közvetett bizonyíték, de az avarok nálunk lakását mindenképpen tanúsítja. Ez pedig az, hogy 1979-ben Felsőszeli és Hidaskürt kataszterének határmezsgyéjén egy, a Herakleiosz bizánci császári dinasztia idejében forgalmazott pénzérmét találtak a régészek az egyik homokdomb közelében, a Doboskútnak nevezett helyen. A pénzt Herakleiosz császár 625-629 között veretett aranysolidusának rézből készült korabeli hamisítványaként tartják számon a szakemberek. A hamisítást a bizánciak követték el állami szinten, akik becsapva az avarokat aranypénz helyett aranyozott rézpénzt adtak nekik az évi hadiadó egy részének fejében. Avar tulajdonosa a pénzt kifúrta és nyakában ékszerként vagy ruháján díszkén viselte. Az érme jelenleg a Szlovák Tudományos Akadémia Nyitrai Régészeti Intézetének numizmatikai gyűjteményében található a 4094-es katalógusszám alatt.

   Padányi Viktor történész, nyelvész szerint a Kárpát-medencébe 567-ben és 665-ben érkező avar népesség neve várépítőt jelent (ab=építő+ur=vár).

   A felsőszeli földvárat nagy valószínűség szerint azonban nem az avarok, hanem a 896-ban érkező honfoglaló magyarság harmadik-negyedik nemzedéke építette a 10. század második felében. Ezt a feltevést arra a tényre alapozhatjuk, hogy a mondott században Taksony fejedelem (955-972) gyepűakadályokat és határvárakat emelt, Géza nagyfejedelem (972-997) pedig országszerte kis földvárakat építtetett. Várépítő tudásukat a magyarok szintén az előző szállásterületeikről hozták magukkal.

   „A vár szó -a nyelvészek szerint- kaukázusi eredetű és már az első évezred első felében bekerült a magyar nyelvbe valamelyik iráni nyelvből“- írja Gerő László építésztörténész, a magyarországi műemlékvédelem egyik nagy szakértője a ´Magyarországi várépítészet´ című 1955-ben Budapesten megjelent könyvében. A vár szavunk megfelel a zend nyelv ´vāra´, a pehlevi nyelv ´vār´, az újperzsa nyelv ´bāra´ (fal, sánc) szavának, de megvan több kaukázusi nyelvben is ´baru, baruj´ (fal, várfal) alakban.

   Egyik legrégibb oklevelünk, a Tihanyi Apátság 1055-ben kiállított és eredetiben fennmaradt latin nyelvű alapítólevele a vár szót szórványemlékként ´uar´ alakban használja. „Feheruuaru rea meneh hodu utu rea“,  vagyis a „Fehérvárra menő hadi útra“ - mondja az okirat. 

   Az Anonymusként ismert P. mester, IV. Béla királyunk  jegyzője, az 1203-as év körül írt Gestájában részletesen jegyzi le a 10. századi magyar várak anyagát, szerkezetét, elhelyezkedését, építtetőit és építőit: „Tarcal pedig Árpád vezér kegyelméből...földvárat emelt“, „Bors pedig ...a nagy számban összegyűjtött parasztsággal a Boldva vize mellett várat építtetett“, „Szabolcs...megtekintett egy helyet a Tisza mellett...összegyűjtve ott a köznépet, nagy árkot ásatott és igen erős várat építtetett földből“, „Tas, Lél apja, sok népet gyűjtött össze; vele aztán nagy árkot ásatott, s igen erős földvárat építtetett ...“, „Örsúr, a fiú aztán ott, annak a folyónak a forrásánál várat épített“, „Ond fia, Ete sok szlovént gyűjtött össze, s...igen erős földvárat építtetett“.

   Anonymus tudósítását figyelembe véve elmondhatjuk, hogy fejedelmeink korának (896-1000) földvárai külalakra teljesen másképpen néztek ki, mint a IV. Béla király rendelete alapján a tatárjárás (1241-42) után emelt váraink. Ezt legmarkánsabban a vár szónak az eurázsiai sztyeppén használt értelme fejezi ki. A kun nyelv ´or´ szava (jelentése: árok, csatorna, barázda), a baskír nyelv ´ór´ szava (jelentése: földvár középső gödre), a csagatáj nyelv ´ur´ szava (jelentése: verem) és a csuvas nyelv ´var´ szava (jelentése: gödörszerű mélyedés, völgy) teljesen más megvilágításba helyezi a magyar várak szerkezeti felépítését.

   Ezek a védhelyek az enyhén dombos sík vidék terepviszonyait használták ki, s így szinte láthatatlanok voltak az ellenség számára. A vár földsáncból és annak közepén a sánc teteje fölé alig magasodó földhalomból állt. A földmunkákból adódóan a sánc és a domb között egy völgyszerű sáv alakult ki, A sánc belső kiképzése adta a harcosok védőállását. A középen emelkedő lankás lejtőjű domb gödre a nemzetség és az értékek rejtekhelyét jelentette. Az építők a sánc külső peremén árkot ástak, amelybe patak vagy folyó vizét vezették. A sánc külső oldalát sűrű és tövises bozótú növényzettel ültették tele, amely annak megmászását gátolta, illetve a várat nehezen felfedezhetővé tette.

   Amint az a fentebb említett török szavak jelentéséből is kiderül, a sáncárokkal körülvett gödrös közepű földdomb volt maga a vár. Ilyen lehetett falunk földvára is. Ilyesfajta várnak értelmezhető az a gödör szóval jelölt hely is, ahol Aba Sámuel királyt (1041-1044) meggyilkolták. „Aba király pedig futott a Tisza felé s egy faluban régi gödörben megölték a magyarok...“ - írja 1284-ben készített Gestájában Kézai Simon mester, királyi íródeák.

   Falunk földvára több más védhellyel együtt, egy a vidékünkön húzódó erődítésrendszer része lehetett. Környékünkön ugyanis még további két község kataszterében ismerünk Várdomb elnevezésű helyet. Az egyik Kismácséd, a másik Taksony határában található.

   A kismácsédi Várdombot az 1972. évi régészeti kutatás fa-föld erődítménynek tekinti, amelyet az ott talált kerámia és vastárgyak alapján a 11-14. századra datál.

   A taksonyi Várdombról hallgat a szakirodalom. Róla a kajali római katolikus egyház 1782-1874 között vezetett halotti anyakönyvében Kövér András helybéli plébánosnak az 1813. december 27-e és 1814. január 4-e között tett bejegyzése emlékezik meg ´Lugubris Descriptio Fatalis´ (Szomorú, végzetes áradás) felirattal. A minket érdeklő sor így szól: „Periverunt tamen eo Grege vacearum 37. frusta; oves autem, et Boves in Colle versus Possesionem Taksony Várdomb dicto Salvarunt Pastores cum aliqvot Sociis triduo ibi famelici haerentes.“ Vagyis magyarul: „Ennek ellenére az állomány 37 darabja elpusztult; a juhokat és az ökröket Taksony falunak Várdomb nevű birtoka felé fekvő dombon a pásztorok mentették meg, miután néhány társuk három napig ott éhezve nem tágított mellőlük.“ 

   Földvárunkra vonatkozó történelmi adat ezidáig nem ismert, területéről kormeghatározó lelet nem került elő. Éppen ezért eredete a dolgok jelen állása szerint teljes biztonsággal nem állapítható meg. A vár 10. század második felében történő építését egy, a Várdomb közelében található helynév is igazolni látszik. Erről azonban majd a későbbiekben szólunk.