A Csemadok a Magyar Kultúra Napja alkalmából január 21-én Galántán tartotta országos emlékműsorát. A Városi Művelődési Központ színháztermében ünnepélyes keretek között adták át a Csemadok Életmű Díjat, a Csemadok Közművelődési Díjat, a Gyurcsó István-díjat, valamint a Fábry Zoltán-díjat.
Az ünnepségen jelen volt Pető Tibor, Magyarország pozsonyi nagykövete, Sutus Áron és Dudás Károly, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség elnöke és tiszteletbeli elnöke, Menyhárt József, a Magyar Közösség Pártjának elnöke, Gál Gábor, parlamenti képviselő, Érsek Árpád, közlekedésügyi miniszter, Csicsai Gábor és Rigó Konrád, államtitkár, Bukovszky László, kisebbségi kormánybiztos, Berényi József, Nagyszombat megye alelnöke, Bíró László, Forró Krisztián és Pék László, megyei képviselők, Duray Miklós, a SZAKC elnöke, Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, Jókai Tibor, a pedagógusszövetség országos elnöke, Mézes Rudolf, a szülők szövetségének országos elnöke. A rendezvényt jelenlétével több településünk polgármestere is megtisztelte.
A Hinmuszt Dráfi Mátyás előadásában hallhatta a közönség, majd Bárdos Gyula, a Csemadok elnöke nyitotta meg az ünnepséget. A továbbiakban Pető Tibor nagykövet köszöntötte az egybegyűlteket.
Az ünnepi beszédeket követően adták át a Csemadok Életmű Díjat, Kutak Adrienn keramikus alkotását.
A közösségünkért, magyarságunkért végzett élet munkájának elismeréseként alapított díjat Csurilla Erzsébet abaújszinai együttesalapító és vezető, Hahn Józsefné Duray Éva, losonci tanár, klub- és néptánccsoport alapító és vezető vették át elsőként. Ugyanebben a megtiszteltetésben részesült Mészáros Magdolna felsőszeli pedagógus, karvezető, Sebőkné Balogh Valéria pedagógus, népművelő Rimaszombatból, Tóth Sándor rozsnyói iskolaigazgató, és Varsányi Borbála, a Csemadok Féli Alapszervezetének tiszteletbeli elnöke.
A Csemadok Közművelődési Díját közösségünkért végzett több évtizedes eredményes munkájáért ezúttal Ágh Erzsébet, a pozsonyeperjesi bábcsoport alapítója, Borka László, százdi citerás, Csank Tímea, détéri pedagógus, Gál Erzsébet, a nyitragesztei Csemadok elnöke, együttesvezető, Kusy Károly, udvardi énekes, a Csemadok helyi szervezetének volt elnöke, és Renczés Nóra, deáki pedagógus vették át.
A Gyurcsó István-díjat, Szilva Emőke alkotását, a dunaszerdahelyi Huszár László, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója kapta eddigi tevékenységének elismeréseként.
A Fábry Zoltán-díjat Dudás Károlynak, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tiszteletbeli elnökének ítélték oda a kulturális szervezeteink közötti sokévtizedes eredményes munka elismeréseként.
A kitüntettetek nevében Sebők Valéria köszönte meg a kitüntetést.
A megemlékezésen fellépett a békei Búzavirág Népdalkör, a felsőszeli Paradigma zenekar, a Berkenye Táncegyüttes Kosútról, a Varsányi Zenekar Félből, a gesztei Téliződ Éneklőcsoport, a Béke Sárosfai Cimbora Férfi Népdalkör és a Kodály Zoltán Daloskör Galántáról.
A Csemadok ez évi első országos rendezvénye a Himnusz eléneklésével fejeződött be.
Mézes Rudolf
Tisztelt ünneplő közösség!
Nagy megtiszteltetés számomra, hogy a Magyar Kultúra Napján a díjazottak, a kitüntetettek nevében szólhatok. Öröm számunkra, hogy munkánk elismeréseképpen, megbecsüléseképpen Kölcsey Himnuszának születésnapi ünnepségén részesültünk ebben a díjban, mely annál kedvesebb szívünknek, becsesebb számunkra és értékét emeli, hogy a neve Csemadok Életmű Díj és Csemadok Közművelődési Díj, Gyurcsó István Díj és Fábry Zoltán Díj.
A díjazottak nevében hálásan köszönöm a megtisztelő elismerést. Köszönöm az alapítóknak, a jelölőknek, a kuratóriumnak. Köszönet illeti családjainkat és azokat a közösségeket, melyekben évtizedeken át Csemadok-tagokként végeztük, végezzük kulturális tevékenységünket. Mert kell egy csapat, egy támogató és velünk együtt lelkesedő csapat, az érdem az övék, az elismerés nekik is szól. Megtisztelő és megható ez az elismerés, mert mi úgy érezzük, hogy semmi különöset nem tettünk, csak azt tettük, tesszük, amit kell.
Így érzi ezt az az ember, aki a magyar kultúra, a magyar hagyományok ápolásának légkörében nevelkedett, eszmélésétől fogva magyar nyelven szívta magába a közösség megtartó értékeinek tiszteletét, ápolását, s vált éltető erejévé, s igyekszik ezt a következő nemzedékeknek is átadni. A levegővétel természetességével végezzük ezt a munkát a Csemadok berkeiben.
Úgy gondolom és érzem, s a 7. X-en túl „hetvenkedve“ mondhatom: lelkes és szerencsés nemzedék vagyunk, még az embert próbáló nehézségek ellenére is, mert mi már magyar iskolába járhattunk, ha nem is mindnyájan az első évfolyamtól kezdve, édes anyanyelvünkön szívhattuk magunkba a tudást, s természetes lételemünk a gyerekkortól a mai napig, hogy értékeink ápolását nem csupán kötelességünknek érezzük, hanem örömünk telik benne.
Mert leírhatatlan öröm és boldogság, hogy magyar verset mondunk, ünnepségeinken magyar nyelven emlékezünk elődeink nagy, nemzetet megtartó tetteire, együtt énekeljük csodálatos népdalainkat, s egy ritmusra mozdul a lábunk a táncban. Mindezért köszönet felnevelő és támogató családjainknak, iskoláinknak és közösségeinknek, a célt és utat mutató szervezetnek: a Csemadoknak, akik a magyar kultúra iránti igényünket és szeretetünket észrevétlenül, de értékeinket felmutató következetességgel csepegtették a szívünkbe. Úgy, ahogyan Exupéry írja:
“Ha hajót akarsz építeni, ne hívj össze embereket, hogy tervezzenek, szervezzék meg a munkát, hozzanak szerszámokat, vágjanak fát, hanem keltsd fel bennük a vágyat a nagy, végtelen tenger iránt.”
Mielőtt az ünnepség méltó befejezéseképpen közösen elénekeljük Kölcsey Himnuszát, nemzeti imádságunkat, Tompa Mihály soraival kérem Isten áldását, megtartó erejét a Csemadokosok 50 ezres tömegére, a szlovákiai, de egyúttal az egyetemes magyar közösségre is:
Termett ez a dűlő, mező,
Majd csak felszűl az esztendő!
Adjon Isten a magyarnak:
Többnél többet, jobbnál jobbat!
Bízva abban, hogy a következő nemzedékek is tovább viszik a Csemadok fáklyáját, éltetik annak lángját, kívánom: „Az építők kezit, munkáját Az Isten áldja meg!”
Sebők Valéria
Mészáros Magdolna pedagógus, karvezető, népművelő. Pedagógusi pályáját a felsőszeli alapiskolában kezdte, és ott is tanított egészen nyugdíjba vonulásáig. Miután 1981-ben elvégezte a karvezetői tanfolyamot, kezdeményezésére ismét összeállt a Csemadok mellett működő vegyeskar. A csoport később felvette a Rozmaring nevet, és azóta is sikeresen működik.
2013-ban a Bíborpiros Szép Rózsa Népdalverseny döntőjében a vegyeskar ezüst, míg a férfikar kiemelt arany koszorús minősítést kapott, 2014-ben pedig a budapesti Vass Lajos Népzenei Verseny Nagydíjával térhetett haza. Mészáros Magdolna a Felsőszeli Széchenyi István Alapiskola Csalogány gyermekkarának a vezetője. Sokrétű pedagógusi és kulturális tevékenységét 2011-ben a Magyar Kultúra Lovagja címmel ismerték el Budapesten.
Mészáros Magdolna, Felsőszeli
Renczés Nóra a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetemen szerzett pedagógusi diplomát, 1996-tól a deáki alapiskolában tanít, ebben a községben él. Azt vallja, a pedagógus egyik legfontosabb feladata, hogy diákjaiból a legtöbbet kihozza, tehetségüket fejlessze. Képzőművészeti és versmondó-szakkört vezet. Tanítványai az országos fordulókon rendszerint dobogós helyezéseket érnek el.
Diákjai néphagyományokat, népszokásokat gyűjtenek. Munkájukkal pályázatokon vesznek részt -- 2017-ben a Magyar Kultúra Díjjal jutalmazták őket. Ugyancsak tavaly, a Kincskeresők – a helyi értékeket kutató diákok konferenciáján arany minősítést szereztek. Renczés Nóra a diákok terelgetése, irányítása mellett aktív Csemadok tag.
Renczés Nóra, Deáki
Menü |