<<  49/559 >>

Pedagógus továbbképzés Farkasdon

7.4.2024 10:12 | Keresztesi Ildikó

https://www.terrahirujsag.sk/

   Nagy öröm és megtiszteltetés volt számunkra, hogy iskolánkban köszönthettük kollégáinkat a környező iskolákból az Érsekújvári és Vágsellyei Regionális Pedagógustámogató Központ által rendezett képzési sorozat eseményén. Külön köszönet illeti a lektorokat, akik szakértelmükkel és tapasztalatukkal hozzájárultak a képzés sikeréhez.

   A pedagógia területe folyamatosan fejlődik, és ahogy a világ változik, úgy változnak az oktatás és nevelés kihívásai is. Ezért rendkívül fontos, hogy mi, tanárok, folyamatosan frissítsük tudásunkat, és elsajátítsuk az új módszereket, hogy a lehető legjobb támogatást nyújthassuk tanulóinknak.

   Ez a képzési sorozat egyedülálló lehetőséget kínált minden résztvevő számára, hogy elmélyüljön úgy az elméletben, mint a gyakorlatban, valamint megosszuk egymással tapasztalataikat és ötleteinket. A különböző szakmai műhelymunkák és interaktív előadások során új ismereteket szerezhettünk, inspirálódhattunk és kapcsolatokat építhettünk kollégáinkkal.

   A nap folyamán a lektoraink által vezetett szekciókban számos izgalmas témát érintettünk. Ezek között szerepelnek az innovatív oktatási technológiák, a digitális eszközök alkalmazása a tanításban Bresťák Ildikó és Keresztesi Ildikó vezetésével. A formatív értékelés lektora Dominika Tuššová, az új nevelési program az iskolai klubban Maťka Haládiková és Zuzka Juríková vezetésével zajlott, a formáld világod-kreativitás készség fejlesztését Decsi Katalin vezette. A hiperaktivitás és figyelemzavar a tanulóknál című műhelymunka vezetője Sáska Nagy Ildikó volt. A szövegértés fejlesztése minden tantárgyban témát Jónás Hortenziával és Hanza Rolandával boncolgathatták a kollégák.

   A közös tanulás és megosztás ereje révén mindenki gazdagabbá válhat. Reméljük, hogy a megszerzett új ismeretek és kapcsolatok hozzájárulnak majd mindannyiunk szakmai és személyes fejlődéséhez!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  49/559 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom