logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  62/417 >>

Nagyfödémes 800

28.9.2021 09:14 | Száraz Erzsébet

   Nyolc napig tartó megemlékezés Nagyfödémesen

   Nagyfödémes az idén ünnepli a község első írásos említésének 800. évfordulóját. A jeles jubileumról szimbolikusan nyolc napon át tartó rendezvénysorozattal emlékeztek meg. A rendezvénysorozatba a község lakosai, szervezetei, intézményei, egyszóval a község apraja- nagyja bekapcsolódott. S jó „testvérhez” méltón nem hiányozhattak az ünnepségsorozatról a magyarországi testvértelepülések, Csabrendek nagyközség és Jánossomorja város képviselői sem.

   A rendezvénysorozat június 26-án egy hálaadó szentmisével vette kezdetét a római katolikus templomban, amelyet Tóth László, kanonok, püspöki vikárius, Bagi Ádám csabrendeki és Kaszás Béla nagyfödémesi lelki atyák celebráltak. A szentmise után a község és a magyar iskola képviselői koszorút helyeztek el a templom falán lévő emléktáblánál, emlékezve azokra a nagyfödémesi lakosokra, akik 1949-ben éppen ezen a napon akadályozták meg a község plébánosának Borsos Mihálynak elhurcolását.

   Ezzel az eseménnyel volt kapcsolatban a következő rendezvény is. Szabó László, nagyfödémesi helytörténész könyvének bemutatójával, amely „Hűség és kiállás” címmel nemcsak Borsos Mihálynak, hanem mindazon nagyfödémesieknek is emléket állít, akik akkor részesei voltak az eseményeknek. A bemutató vendége volt Dr. Molnár Imre, történész, valamint Dr. Soós Viktor Attila, egyháztörténész is, aki egyben  „A hitvalló egyház mártírjai” című kiállítást is bemutatta, amelyet a jelenlevők a rendezvény részeként megtekinthettek.

   Június 27-én a Magnólia Trió rendezésében a nótakedvelők csemegézhettek. A szabadtéri színpadon került sor a „Csendül a nóta” magyar nótaestre, amelyet immár 4. alkalommal rendeztek meg a községben.

   A rendezvénysorozat aktív résztvevői voltak a helyi iskolások is, akik számára a község kulturális bizottsága irodalmi, képzőművészeti, fotó és kreatív versenyt hirdetett az évforduló kapcsán. E mellett június 28-án mozgásra is ösztönözte az óvodásokat és az iskolásokat. Nekik „Nagyfödémesi nyolcszázas” címmel gyalog- és kerékpártúrát szervezett a sport- és testnevelési bizottság.

   Ezen a napon került sor a helyi tűzoltók ünnepélyes fogadására a község szertartástermében, ahol az aktív „lánglovagok” kitüntetéseket vehettek át. Az ünnepségen jelen voltak Csabrendek és Jánossomorja Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesületének képviselői is. Ebből az alkalomból a község polgármestere, Gőgh Ferenc, aki a helyi tűzoltó egyesület elnöki tisztét is betölti, emlékérmeket adományozott az aktív tűzoltóknak. Sor került a tűzoltók előléptetésére, valamint járási kitüntetések átadására is.

   A község vezetése nagyra értékeli az önkéntes munkát végző egyesületeket és társadalmi szervezeteket, s azok hosszú éveken át aktívan dolgozó tagjait. Június 29-én őket fogadta a község polgármestere. Ezen a rendezvényen 12 szervezet és 32 egyén - többek közt a Csemadok Nagyfödémesi Alapszervezetének nyolc tagja is - kitüntetésben részesültek.

   Június 30-án délután az Aranyeső Nyugdíjasklub ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját. Ezen a napon kiállítások megnyitásával és a „Vitorlással II. Rákóczi Ferenc tiszteletére rendezett emlékúton a Dévényi kaputól a Vaskapuig” című élménybeszámolóval vette kezdetét a XV. Mátyusföldi Fesztivál.  

   A két kiállítás az „Itthoniak készítették” című képzőművészeti kiállítás volt, amelyen öt helyi alkotó mutatkozott be. A másik kiállítás a „800 csodálatos év” címet kapta, amelyen korabeli dokumentumok, fényképek, tárgyak, gyűjtemények mutatták be a nagyérdemű közönségnek Nagyfödémes község múltját és jelenét.

   Július 1-e valóban gazdag programot kínált mindenkinek. Kora reggel a község polgármestere egy „pót tanítónapon” fogadta az oktatási intézmények dolgozóit, megköszönve áldozatos munkájukat. Ezen a rendezvényen tiszteletét tette Branislav Gröhling, Szlovákia iskolaügyi minisztere is. Majd a helyi Meseország Óvoda ünnepelte meg fennállásának 50. évfordulóját. Nagyödémesen a szülők kezdeményezésére az 1950/1951-es iskolaévben nyitotta meg kapuit a magyar óvoda.

   A nap folyamán még ellátogatott a községbe Richard Sulík, gazdasági miniszter is, aki az A&Z Rišňovský-Halász konzervgyár meglátogatása mellett a helyi vállalkozókkal is találkozott.

   A koraesti órákban a Csemadok felnőtt irodalmi színpada mutatta be a „Csak akkor lesz jövő, ha tiszteled a múltat“ című műsorát, amellyel a 800. évforduló előtt tisztelegtek. A műsor után a római katolikus templom falán elhelyezett emléktáblánál koszorúzással emlékeztek a Nagyfödémesről 1947-48-ban kitelepített lakosokra.

   Az est a község kulturális emléke, a Kálvária udvarán egy nem mindennapi koncerttel folytatódott. Boldiš Arnold helyi orgonaművész „Zenés utazás” című műsorával, amelyben nagy mesterek művei hangzottak el.

   Július 2-án egy nagyszabású ünnepi önkormányzati üléssel csúcsosodott ki az ünnepségsorozat. Ezen az emlékülésen került sor a helyi díjak átadására. Az idén négy díszpolgárt avattak Nagyfödémesen. A megtisztelő címet Eduard Horváth, a szlovák alapiskola nyugalmazott igazgatója, Kiss Sándor, csabrendeki falugondnok, Bella Zsolt, Jánossomorja város alpolgármestere és Nagy Ilona, néprajzkutató, az MTA tudományos munkatársa, Nagyfödémes szülötte kapta.

   Az ünnepi ülésen nyolc személy a „Nagyfödémes község díjában”, hat személy a „800. évforduló alkalmából odaítélt község díjában” , és szintén nyolc személy a „Nagyfödémes polgármesterének díjában” részesült.

   Az emlékülés után sor került a 800. évforduló alkalmából készült emlékmű leleplezésére és megáldására. A köztéri szobor Cséfalvay Kázmér helyi szobrász alkotása. Talapzatába egy időkapszulát is elhelyeztek üzenettel az utókor számára. Az emlékművet Štefan Jahelka Nagyfödémes evangélikus plébánosa és Bagi Ádám, Csabrendek katolikus plébánosa áldották meg. Az emlékszoborral szemben Csabrendek község ajándékaként az ünnepségsorozat kapcsán megjelent a követező kétnyelvű felirat is: „VEĽKÉ ÚĽANY – 800 – NAGYFÖDÉMES”. Az est folyamán többek között a Kormorán együttes koncertjének is örülhetett a közönség.

   A nyolcadik napon, július 3-án a XXV. Falunappal ért véget a rendezvénysorozat, amely a hagyományos főzőversennyel kezdődött. A jó hangulatról Mezei Ernő és népi zenekara, a nótaestek és a népszerű színésznő Gizela Óňová gondoskodtak, aki egyben a főzőverseny zsűrijének munkájából is kivette részét. A délután folyamán a helyi csoportok és szólisták szórakoztatták a közönséget. Sor került a 40. születésnapját ünneplő helyi „Veľkoúľančanka” fúvószenekar köszöntésére is. Az est sztárvendégei a Jó Lacibetyár, a szlovák Yamaha Duo és a Tajtiboy együttes voltak.


Fotók: Hanzel Lajos és Bubeník Tibor




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  62/417 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat