logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  44/464 >>

Merre tart a világ?

21.10.2022 15:50 | Takács Zoltán

   Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő előadása

   Háborúk, migráció, energiaválság, többek között ezekkel a témákkal kapcsolatban tartott nagysikerű előadást Zsigárdon Nógrádi György, biztonságpolitikai szakértő. A teltházas rendezvényre a Kolozsi Ranchon, szeptember 8-án került sor a Natúr Aqua polgári társulás szervezésében.

   Takács Zoltán köszöntője után, Nógrádi tanár úr vette át a szót, aki bő egy órában vázolta a megjelenteknek, hogy mi az aktuális helyzet a világban, külön kiemelve a három nagyhatalom (USA, Kína, Oroszország) szerepét. Az előadás után a közönség kérdései következtek. Majd miután minden kérdőjel kiegyenesedett, az érdeklődők a tanár úr által írt könyvekből is vásárolhattak.

   A rendezvény jótékonysági jellegű volt, a bejáratnál elhelyezett perselyben összegyűlt pénzt a polgári társulás a református templom tornyának renoválására ajánlotta fel. A Natur Aqua PT ezúton is szeretné megköszönni Nógrádi Györgynek a színvonalas előadást, a megjelenteknek a részvételt, Kolozsi Márknak a helyszín, Tóth Ferencnek pedig a hangosítás bebiztosítását. 


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  44/464 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat