Március 9-én Dr. Juhász Árpád természettudós tartott élménybeszámolót Zsigárdon, a NaturAqua polgári társulás szervezésében. A mostani esemény a tavaly nyári nagysikerű közönségtalálkozó folytatása volt, ahol Árpi bácsit pótszékes teltház fogadta, és álló vastaps búcsúztatta.
Mivel egy alkalom nem volt elég arra, hogy a számos díjjal kitüntetett geológus az összes kalandját megossza az érdeklődőkel, ezért újra meghívtuk őt. Aki eljött meghallgatni a világjáró tudóst, az többek között azt is megtudhatta, hogy Árpi bácsi hogyan élte meg a világháborút és az 56-os forradalmat, hogyan menekült meg Peruban, ahol indián lázadás tört ki. Hogyan élte túl a találkozást egy halálos mérgű kígyóval, és a vacsorát a kannibálok között. Továbbá azt is megtudtuk, hogy milyen kalandjai voltak vízilovakkal, medvékkel, elefánttal. Megtudtuk, hogy hogyan sikerült találkoznia a Mikulással, és nagyon érdekes dolgokat mesélt a Húsvét-szigetekről, továbbá az inkák szent városáról.
Árpi bácsi ittjártának emlékére a helyi Fehér Harcsa tónál kiültetésre került egy almafa is. Így világverő sportolóink (Cseh László, Fodor Rajmund), valamint Petőfi Sándor és Kaszás Attila fái mellett tavasszal már a nemzet kedvenc geológusának almafája is virágba borulhat. A rendezvények teljes bevételét a szervező a zsigárdi református templom tornyának renoválására ajánlotta fel.
A NaturAqua polgári társulás ezúton szeretné megköszönni mindazok segítségét, akik hozzájárultak ahhoz, hogy az élménybeszámolók létrejöhessenek.
Menü |