Hej, kultúra, kultúra! Hidaskürt

   Az emberek életében a megélt kultúra igen nagy érték, a csak ritkán elérhető magas szintű kulturális élmény mindenkor felemelő, igaz öröm, mégis a színház az igazi kultúrünnep. A gyerekeket minden iskola igyekszik rendszeresen színházba vinni, a színpad elé szoktatni, hogy érezzék, itt nekik a fellépő színészek egy csokor művészetet adnak át: elgondolkodtató szöveget, jól megfogalmazott gondolatokat közlő énekeket, szép zenét, beszédes táncot, korhű ruhákat, és mindezt egy kultúrpalotában: a Jókai Színházban, Komáromban.

   A felsőtagozatos tanulóink egy délelőtti előadáson láthatták Simai Kristóf vígjátékát, a Zsugorit. Nagyon jól érthető előadás, gyerekszemmel vonzó mese az emberi kapcsolatokról, a felnőttek számára is inspiráló tragikomikus lelki vívódások: nagyon ismerős, életből merített, naponta látott vagy megélt emberi gyarlóságok, önzések, kijátszások sorozata. Mindez Szarka Tamás pontosan odaillő hangos-harsány zenéjével, és verses dalainak csípős, maró odamondogatásaival.

   Minden tanulónk számára élmény volt, maradandó érték, színházban tanulás, művészettel nevelés, emberformálás. Ezt nem felejtik oly könnyen el, mint egy esti TV sztorit, mert a színházi kultúra a mindennapi átlag fölött ragyog, lelki emléknyomot hagy. Köszönet érte.

   Április 11-én, szerda reggel emlékórát tartottunk a Költészet Napja alkalmából. Költőink versei az egyetemes magyar kultúra gyöngyszemei. Ahogy a valódi kagylógyöngyök között is vannak szebbek és sokkal gyönyörűbbek, úgy találunk az irodalom vers-tengerében is kiragyogó, csillagfényét sosem vesztő, örökértékű igazgyöngyöket, sem pénzben, sem aranyban nem mérhető nemzeti értékeket.

   József Attila születésnapján felcsendül az iskola kórusa: elmondunk néhány verset, közösen. Tavaly is így tettünk, jövőre is tervezzük, lehet ez minden iskolán hagyomány, mert magyarságtudatra nevelő, nemzeti büszkeségre motiváló, lélekemelő.

   Aki szeret verset mondani, úgy van vele, mint a virággal: rossz ember nem lehet. A szavaló tanulókat körbeöleli a szépség és megérinti anyanyelvünk finom művészete, a költői szó harmóniája.

   Minden költő hozzánk szól, nekünk üzen, velünk beszélget – csak másképp, mint a közember: szebben.

   Gyimóthy Gábor versét, a Nyelvleckét is elmondtuk közösen és rácsodálkoztunk benne, milyen gazdag is édes anyanyelvünk, olyat tud, amire semmilyen más nyelv nem képes.

   Magyar költészetünk a miénk, büszkék vagyunk rá.