A falu magyarsága a temetőben levő kopjafánál koszorúk elhelyezésével fejezte ki tiszteletét az 1848/49-es szabadságharc bátor hősei előtt.
A Csemadok Felsőszeli Alapszervezete kezdeményezésére a szervezetek és intézmények képviselői eljöttek az ünnepségre március 15-én. A nagyszámú résztvevő előtt Renczés Ágoston elszavalta Petőfi: Föltámadott a tenger című költeményét, majd a Rozmaring éneklőcsoport énekelt. A megjelenteket Kubovics Alica üdvözölte, az ünnepi beszédet Deák Béla mondta el. Utána a Bercsényi Miklós Hagyományőrző Csapat tagjai szerepeltek, Vanko Norbert Bence részletet mondott Vörösmarty Mihály: Harci dal című költeményéből, Pónya Márk pedig emlékezett Büttner Emilre, aki a szabadságharc gyerekhősei közül felvidéki legényként önként vonult be katonának, hogy a hazáért harcoljon.
Az ünnepségen a Széchenyi István Alapiskola és Óvoda Csalogány gyermekkara is hozzájárult szép énekeivel a hangulat elmélyítéséhez. Az említett szervezeteken és intézményeken kívül koszorút helyeztek el a Szövetség Helyi Szervezete, a 72. sz. Szent Lőrinc Cserkészcsapat tagjai, a Nyugdíjasklub, az Egészségkárosultak Helyi Szervezete nevében.
A Szózat közös eléneklése után a művelődési házban folytatódott az ünnepi műsor, melyet az alapiskola és az óvoda pedagógusai állítottak össze. A zsúfolásig megtelt nagyteremben lélekemelő versek, prózai szövegek, énekek, táncok és irodalmi összeállítások erősítették valamennyi résztvevőben a magyarságtudatot
László Ildikó igazgatónő ünnepi beszéde után színpadra léptek az óvodások, akik táncokkal és énekekkel lepték meg a közönséget. Utánuk iskolánk énekkara, a Csalogány adott elő az alkalomhoz illő énekeket. Teret kapott a műsorban a három iskolai tánccsoport, a Tipegők, a Topogók és a Höcögők. A kicsik és nagyok irodalmi színpada között Blazsek Hanna, Koday Lívia Liza, Nagy Olivér és Pleva András Álmos adták elő nagy sikerrel azokat a műveket, melyekkel továbbjutottak a szavalóverseny kerületi fordulójába.
Köszönet a felkészítőknek: az óvoda és alapiskola pedagógusainak (Andrikovics Tünde, Hovorka Tünde, Kontár Mária, Rehák Erika, Sátor Alexandra, Blazsek Beáta, Domján Sándor Máté, Lénárt Krisztina, Molnár Beáta, Morovics Ibolya, Nogely Mónika, Szalai Gyöngyi), akik lelkes munkája nélkül nem jött volna létre ez az értékes műsor.
A márciusi tisztelgés történelmünk dicső évfordulóján a Himnusz éneklésével zárult.
Menü |