logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  45/498 >>

Farsangbúcsúztató, Galánta

1.5.2023 14:43

   A vidám farsangbúcsúztató műsorra 2023. február 17-én került sor a galántai Pátria Idősek Otthonában.

   A nézőtér már 14 órára megtelt az otthon lakóival. A kedves nővérekből összeállt kultúrcsoport, nevezetesen Kovács Melinda, Vígh Valika, Gáspár Krisztina, Danis Simoneta, Perlmann Jana és Sklenár Zsuzsa szabadidejüket feláldozva két órát betöltő felejthetetlen szórakoztató műsort tanultak be.

   A műsorból nem hiányzott a dal és a jelenetek sem. Elsőként a falusi öregasszonyok szokásait mutatták be. Ezt követte a Tere-fere című vidám összeállítás, majd a polkára betanult kán-kán tánc, amit korukat meghazudtolva, magas színvonalon adtak elő /csak a fehérnemű volt kicsit hosszú/a lakók nagy tetszésére, akik mindezt szűnni nem akaró tapssal hálálták meg.

   Ezután egy vidám jelenet következett egy ügyvédről és az írástudatlan Tombor Bözskéről. Valika és Jana előadásában egy is duettet láthattunk, hallhattunk, magyar és szlovák népdalokat és csárdásokat adtak elő. Nagy sikert aratott a következő jelenet is, a szőrösszívű, fogához garast verő, fél lábbal a sírban lévő nagynéniről.

   Mint minden jól sikerült műsor, a farsangbúcsúztató is egy fergeteges fináléval végződött - zenével, közös énekléssel és tánccal. Nem maradt más hátra, mint az, hogy jómagam és a bentlakók nevében megköszönjem a felejthetetlen, egész délutánt betöltő műsort. Megköszöntük a többi nővérke fáradságot nem ismerő munkáját is.

   A műsort követően, szép gesztust téve, a nővérkék bejárták az összes szobát, farsangi jókedvet, hangulatot varázsoltak az ágyhoz kötött lakóknak is.

   Még egyszer köszönjük a felejthetetlen délutánt.

 

Papp Lajos, Vágkirályfa,

a galántai Patria idősotthon lakója


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  45/498 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat