„Luca, Luca tizenhárom, kedves gazda, Isten áldjon!” - Vízkelet

   Vízkeleten a karácsonyi ünnepvárást több hagyományőrző közösségi rendezvény gazdagítja, köztük december 13-án - a helyi Csemadok szervezésében - felelevenítettük a Luca napi kotyolás szokását.

   A magyar néphagyomány e napjához számtalan népszokás, hiedelem, tilalom, varázslat, szerelmi- és időjóslás fűződik. Falunk lendületes fiataljai az idősebbekkel együtt fehér lepelbe burkolódzva barangoltak Vízkelet utcáin, és „hajtották végre” a Luca-napi szokásokat. Bár kapuajtókat nem cseréltek ki, s a gazdák szekerét sem szedték szét az éj leple alatt, és nem vitték fel összerakni azt a padlásra; de nagy zajt keltve űzték el a „tüzes seprű szörnyetegeit”, és minden rosszat falunkból. Luca-napi rigmusokkal varázsoltak szaporaságot, szerencsét és bőséget a házak lakóinak. Jószándékuk minden alkalommal az égiekhez is eljut, hiszen „hagyományosan” a zord szeles, esős napok közepette a lucázás idejére gyönyörű tiszta időt kapnak!

   A lelkes csapathoz ez alkalommal is óvodások és még kisebbek csatlakoztak, hogy magukba szívják az elkövetkezendő időkre a vidám alakoskodás hangulatát, az éneklés örömét, a tréfás mondókákat, amikkel megvarázsolják a tyúkokat és a jószágot:

„Ennek a gazdának annyi disznaja legyen,

hogy egyik ólból kifusson, a másikba befusson,

és a harmadikba is jusson!

Ennek a gazdának akkora disznaja legyen, mint egy ház!

... akkora szalonnája, mint a mestergerenda!

... annyi zsírja, mint kútban a víz!

Ennek az asszonynak annyi tojása legyen, mint földön a köles!”

   A jókívánságokért cserébe a kotyolók kértek egy kis alamizsnát. Amennyiben a gazdák és a gazdasszonyok megtagadták a termékenységet és bőséget varázslók jussát, azok átkok özönét küldték rájuk:

„Ha nem adtok gyümölcsöt, levágom az üstököt!

Ha nem adtok almát, levágom a bajszát!

Ha nem adtok szalonnát, levágom a gerendát!”

   Senki nem kívánta a jelenlevők között, hogy az átok megüljön rajta, így hát bőségesen telítették a lucázók kosarait mindenféle jóval – gyümölccsel, pogácsával és finomságokkal. Körútjuk utolsó állomásától a gyerekek – habár a tél hidege ez időre pajkosan megcsípte orrukat és orcájukat -,  maskarázva tették meg útjuk hátralevő részét a helyi kultúrházba, ahol meleg teával és finom harapnivalóval várták őket a szervezők. A begyűjtött jutalmat igazságosan elosztották egymás között, majd nagy érdeklődéssel hallgatták a felnőttek „meséit” a régi ünnepi szokásokról és jóslásokról. Megtudták, hogyan készül és mire használták a Luca székét. Egy kis tálkába a Borbála-napi cseresznyeág mellé a gyerekek Luca-búzát vetettek, melyet sok szeretettel adtak át Kozma Géza bácsi - Csemadok-alelnöknek – gondozásba … reménykedve várva, hogy karácsony napjára a cseresznyeág virágba borul és az újbúza szárba szökken - termékenységet, gazdagságot, egészséget, boldogságot hozva az embereknek.  A Luca-búza az adventi oltár és a karácsonyi asztal ékessége, zöldje az adventi remény beteljesülését, fénye a Megváltó érkezését hirdeti, maga a búza pedig az élő kenyeret, Jézust jelképezi.

   Hálás köszönetünket fejezzük ki az alsószeli Szomolai házaspárnak e szép ünnepköszöntő rendezvény levezetéséért, továbbá a helyi önkéntes tűzoltócsapat tagjainak, hogy felügyelték biztonságunkat! Köszönjük a csemadokosok szervező-segítő munkáját; és végül, de nem utolsósorban Kubík Roland polgármesternek a támogatást!

   Sok szeretettel küldjük minden kedves Olvasónak a vízkeleti lucázók jókívánságait:

" Adjon Isten bő bort, bő búzát,

léleküdvösséget,

országunkra csendes békességet! "

                                                                               A Csemadok Vízkeleti Alapszervezete nevében

Marafkó Mónika