logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  8/295 >>

Zene s a rock - Retrock Party Band / szólógitár - Papp György

31.8.2021 08:57 | eReS

   A rockzenében meghatározó szerepet játszik a szólógitár. Határozott erős riffek, jellegzetes szólók, egyedi hangzás, simulékony kíséret a háttérben, ha kell, diszkós tördelése az alapritmusnak. Mindezt Papp György a zenekar gitárosa tudja. A galántai alapiskola alt hangú énekkarosa Balogh Csaba tanár úr vezénylése alatt énekelni is megtanult. Azóta, hogy először fogta a kezébe a szólógitárt és állt izgatottan a mikrofon elé, sok víz lefolyt a Dunán. Az eltelt évekről, zenélésről, zenakarokról, közös ismerősökről, muzsikáról beszélgettünk. Gyurival együtt koptattuk Galántán az iskolapadot öt éven át. Az elmaradt osztálytalálkozók után most az 50 éveset nem hagytuk ki. Összejöttünk, sok megbeszélni valónk akadt. A következőket mesélte el zenei pályafutásáról.

   Az első fagitárt talán 13 éves koromban fogtam a kezembe úgy, hogy sikerült három darab akkordot megtanulnom - a C, F és a G dúrt. Ez aztán szinte majdnem elég is volt, mikor 1973-ban Brizlák Laci zenekarában az Arcturusban először álltam a színpadon kísérőgitárosként a tangóharmonika mellett. A csehszlovák gyártmányú Star 8-as piros villanygitárral a kezemben már igazi sztárnak is érezhettem magam, a fejemben rengeteg új akkorddal és az akkori slágerek szólóival. Néha még az éneklést is megengedték nekem, pedig volt énekesünk. A taksonyi zenekarból menő csapat lett a környéken.  Sajnos, mint minden épkézláb srácnak abban az időben, be kellett vonulnom katonának 1978-ban két évre. A hajamat levágták, de az esküre a gitáromat utánam hozták. A katonaságon valószínűleg tudták, hogy zenész vagyok, mert az alakulatnál, ahol szolgáltam, beszerveztek a beatzenekarba, és részt is vettünk az ASUT-on. /Armádna Súťaž Umeleckej Tvorivosti/. Szerencsénk volt, mert a feljebbvaló tisztünk nagyon támogatott. Nem ellenezte, hogy magyar beatszámokat játszunk, és a „Petróleum lámpa” című Omega dallal meg is nyertük a körzeti versenyt. A tisztünktől hálából kaptam egy bakelit nagylemezt. Ő direkt ezért elutazott Prágába, és ott megvette nekem a Supraphon Kiadónál megjelent magyar rockzenei válogatást. A nagy becsben tartott lemezemen olyan dalok vannak, mint a Becsület a Piramistól vagy a Könyvelő álma az Omegától. Mire hazajöttem az Arcturus lassan elfogyott, és a Treff lett az egyik legfölkapottabb zenekar.

   Bosák Danival és Varga Ernővel Taksonyon megalakítottuk a Cyklon zenekart. Később Varga Béla, Simkó Ivan, Szabó Józsi és Varga Árpád is játszott a zenekarban. A Treff-ből 1983 októberében, mikor bevonultál az orgona mellől katonának /Rózsa Sanyi/, Palánky Pétert, a gitárost egy hónapra rá elcsábították a szeredi félprofi Voxba. Ekkor igazoltam a Treffbe, ahol már ott volt Szabó Józsi. A Treffnek szomorú vége lett, mikor egy névtelen feljelentés után 1984 húsvét vasárnapján bevonták a zenekar működési engedélyét. Hiába vette föl a zenekarvezető Cetli Feri az esküvőjére varratott világoskék öltönyét, és ment el a több tucat ifjúsági szervezet pecsétjével alátámasztott kérvénnyel a járási nemzeti bizottság kulturális osztályára. Az engedélyt nem adták vissza. Sok volt már a rováson. A szocialista rendben ez nem volt kívánatos. A Treffnek vége volt, a márkát végleg felszámolták. A dobos Bazsó Lajos abbahagyta, a basszusgitáros Kamen Öcsi is elment a Voxba profinak.

   Új zenekar v olt alakulóban. Dobosnak jött a Treff - alapító Patócs Laci, és idetalált Tóth Tomi a basszusgitárjával. Nevünk sem volt, mert Treff nem lehetett. Hiányzott a jó fölszerelés, és a próbahelységgel is gond volt. A dobos fölmondott. Megoldásként Csibész /Benes Tibor/ kísérőgitároskén beszállt a buliba. Hozott dobost, Vászondi Sándort, helyiséget és fölszerelést. Megalakult az Európa. Az új zenekar stílusban nem sokat változott. 85 végén jött a zenekarba Bigicsó /Popluhar Tibor/ basszusnak, Hetes /Papp Tibor/ dobosnak, és Lipovsky Misi orgonistának.  Fellépésekből nem volt hiány, még tartott a lendület. A magyar rockzene - lázadó tartalma és hangulata miatt - a mulatságokon mindig gyanúsnak számított. Az Európa is a Treff sorsára jutott. Letiltották. 1988-ban Pepse /Csepiga Eduard/ vezetésével a sellyei Olympiában játszottam a Globus zenekarral /a képen/, majd a Proton-ban dobolt velem Szabó Ady, kb. 1993-tól 2002-ig.

   A Retrock party banddal a 2014-ben Királyfán megrendezett „Régi csibészek” zenésztalálkozón jöttünk igazán össze. Harminc év hajókázás után Tóth Tomit hazahozta a honvágy. Otthont, nyugalmat akart teremteni családjának. A zenélést persze nem hagyta el. Ma jól vezeti a retro zenakart. Ezt élvezem immár 8 éve.

   Köszönöm Gyurinak a beszélgetést!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  8/295 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat