<<  72/482 >>

Zene s a rock - Merry Boys

6.5.2023 09:13 | eReS

https://www.terrahirujsag.sk/

   A hangzatos zenekarnév választás a hatvanas évek nyugati bandáinak mintájára lett az, ami. Jelentése magyarul „Vidám fiúk”. Az első gondolat 1966 – ban tetté vált. A megalakulás dátuma biztos, mert az 50-éves megemlékezés a retró plakát szerin 2016. A zenekar megalakulásának előzményei, hogy a későbbi alapító Sebők László hatodikos korában eltökélte, gitáros lesz. Vezekényen ekkor a falu egyetlen gitárja Huszár Imréé volt, aki akkoriban jött haza Rózsahegyről /Ružomberok/, és vidáman és viszonylagos jólétben élte negyvenes éveit. Imro, mert így hívták egymás közt a tábortüzeknél gitározó fiatalembert, kezdte el tanítani a kis gitárost, és ültette el a beatzenekar alapításának ötletét a vezekényi fiatalokban. Meg is vették a gitárt Dunaszerdahelyen, komoly 90 koronáért. A spanyolgitárba beleszerelték az elektromos hangszedőt, és a gitár hangja már a hangfalakból szólt.

   A Merry Boys első felállása: Sebők László – gitár, ének, Jeskó Nándor – gitár, Jeskó Gábor – basszusgitár, Nagy György – zongora, Klimek László – dobok. Az első igazi fellépés 1968-ban, a nemzetközi nőnapon volt. A repertoárban kötelezően benne voltak a lagzis  mulatós nóták, de az igazi öröm az volt, amikor végre az elektromos hangszereken eljátszhatták az Omega és az Illés dalokat. A Trombitás Frédi mellett később megjelentek további dalok is a menő magyar és nyugati előadóktól - Illés, Zorán, Elvis, Beatles stb.

   Ebben a korban, 1967-től 1971-ig, a szocializmus emberi arca még támogatta volna is a beat zenekarokat. De ez csak a látszat volt. A SzISz /Szocialista Ifjúsági Szervezet/ ugyan mindent megígért, de jobb fölszerelés ettől nem lett. A zenekar végül a vezekényi Csemadok mellett kötött ki, ahol sikeresen léptek föl az esztrádcsoporttal.  A zenekar átalakult. Jeskó Nándor /Dina/ gitárosból dobos lett, gitárosnak beszállt Sárközi Zoltán /Oti/.  A lagzikhoz a saxafonos Sárközi Rudi fújta a dalt. 1970 – ben behívták katonának a basszusgitárost, helyette az öccse, Jeskó Zoltán játszott. A tűzoltószertári gyakorlóterem már nem volt méltó hely, és a menő vezekényi elektromos zenekar kiérdemelte a kultúrházi próbatermet. Az alsószeli Fényesben végigjátszotta az 1969-es évek szombatjait. Emellett a lagzik, teadélutánok és mulatságok közönsége hallhatta a Merry Boys-t. Sebők Lászlót 1970 októberében elvitte a vonat kétéves katonai szolgálatra, és ez a sors elérte a többi zenekartagot is.

   2016. október 15-én, az ötven éves emlékkoncerten már csak Sebők László és Jeskó Nandi, a dobos játszott a hangszereken. A többieket a technika helyettesítette. Sajnos, az 1966-ban alakult zenekarból már többen meghaltak - 32, 42, 52, 60 évesen. Az ő emléküknek is íródott ez a cikk.

Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  72/482 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom