<<  25/517 >>

Ünnepi ülést tartott a Magyar Szövetség Vágsellyei Járási Konferenciája

6.6.2024 13:58 | -szf-

https://www.terrahirujsag.sk/

   Március 21-én a Vágsellyei járás településeinek küldöttei a Magyar Szövetség különleges alkalomból megtartott járási konferenciáján vettek részt Zsigárdon, a Kolozsi Ranch egyik rendezvénytermében. Ahogy azt megnyitó beszédében Baranyay Zsolt, a Magyar Szövetség járási elnöke elmondta, az ünnepi ülés összehívásának apropója egy kettős jubileumi alkalom. Hiszen 2023. június 21-én volt 25 éve, hogy az akkori három magyar párt az egyesülési kongresszuson döntött a felvidéki magyarok akkori egységpártja, a Magyar Koalíció Pártja létrehozásáról, s idén emlékeztünk meg az 1994-es Komáromi Nagygyűlés 30. évfordulójáról, mely a Szlovák Köztársaság megalakulását követő időszakban a magyarság kiállását és elköteleződését mutatta meg a demokratizáció, az önkormányzatiság megerősítése és a magyar közösség kollektív jogai mellett.

   Ez alkalomból Baranyay Zsolt megkérte a járási konferenciát, hogy röviden tekintsenek vissza a magyar közösség, valamint a régióink, településeink helyzetének jobbításáért folytatott erőfeszítésekre, melyet a közép- és kelet európai demokratikus fordulatokat követően immár több évtizede folytat politikai érdekképviseletünk. Ahogy elmondta, az MKP három elődpártja már az 1994-es parlamenti választás alkalmával is egységesen, koalíciót alakítva vett részt, s ebből származott a későbbi MKP neve. Ez a formáció, míg az egységet sikerült megőrizni, minden választáson, amelyen megmérettette magát, nagyon szép eredményt ért el. Gyakorlati eredmények terén hol több, hol kevesebb sikerrel járt (néhány akkori vívmányt manapság nem is tudatosítunk, illetve természetesnek veszünk, de annak idején komolyan meg kellett értük küzdeni – a legfontosabbakat a Terra Vélemények rovatában az elmúlt két- három év folyamán már összegeztük), de manapság csak szuperlatívuszokban beszélhetnénk róluk, még csak megközelítőleg hasonlót sem tudtunk immár nagyon hosszú ideje felmutatni.

   Majd a járási elnök az 1998 óta eltelt időszak második felét elemezte, melyet elsősorban a magyarok megosztottsága, a kölcsönösen ellenséges viszonyok jellemeztek, már nem bizonyult annyira termékenynek, miközben egy sor kiemelt fontosságú ügyben nem tudtunk előrelépni. A parlamentből az MKP, illetve később a belőle kiváló Híd párt is kiesett, a magyarságnak immár több mint négy éve nincs szervezett képviselete a szlovák parlamentben. A munka tehát továbbra is adott, világosan látszanak a közösségünk előtt tornyosuló feladathegyek, a régióink, illetve a magyar közösségünk gyengítése, fogyatkozása irányába ható, orvosolatlan körülmények.  A politikai pártok szintjén a széthúzás mára, habár helyenként talán még maradtak nyomai, de talán elmondható, hogy megszűnt. Ezeket a fennálló ügyeket kell a magyar közösség érdekképviseleti szerveinek az előttünk álló időszakban, az ideálist minél inkább közelítő formában megoldania.

   Baranyai Zsolt a jelen és a jövő generációi elé példaként állította azokat a látszólag hétköznapi embereket, egyszerű párttagokat és kisebb-nagyobb tisztségeket betöltőket, akik elhivatottságukat, a sokszor évtizedeken átívelő, soha meg nem szűnő kitartásukat számtalanszor bizonyították. Akik itt élnek, éltek a településeinken, régióinkban, s a közösségünk érdekében tették a dolgukat a sikeres időszakokban. De folytatták a magyar közösség és régióink helyzetének jobbításáért végzett munkát akkor is, amikor mindennek már csak kevés eredménye, illetve alig, vagy szinte semmilyen babér nem volt a jutalma.

   A kettős jubileum alkalmából az ünnepi járási konferencia során díszokleveleket és kisebb ajándékokat adtak át az MKP, illetve a Magyar Szövetség egykori és jelenlegi tagjainak, akik az elmúlt huszonöt év során a Vágsellyei Járási Elnökségben, vagy innen származó emberként magasabb szinten, választott vagy kinevezés által elfoglalt tisztségben a régiónkért, valamint az összmagyarságért, illetve minden velünk élő emberért folytatott munkához kiemelkedő mértékben járult hozzá.

   A díjazottakat köszöntötte Forró Krisztián, a Magyar Szövetség országos elnöke, valamint Berényi József, aki az MKP országos elnöki tisztségét korábban hat éven át töltötte be, majd a 2021-es pártegyesítést követően az MKP platformot is vezette.

   Végezetül álljon itt a kitüntetettek névsora (zárójelben az érintett helyi szervezet):

   Díszoklevelet kaptak: Baranyay Jolán (Zsigárd), Csizmadia Mária (Sókszelőce), Estélyi Johanna (Deáki), Izsák József (Negyed), Izsóf Péter (Vághosszúfalu – in memoriam), Jurás Gábor (Pered), Kozáček Erika (Sókszelőce), Lozsy László (Vághosszúfalu), Mészáros Endre (Pered), Mészáros Ilona (Zsigárd - in memoriam), Molnár Péter (Vághosszúfalu), Petrovič Károly (Tornóc), Suba Anna (Tornóc), Szatmáry Attila (Sókszelőce), Tirinda Sándor (Vághosszúfalu)

   A díszoklevelet emlékplakett formában vehették át: Baranyay Alajos (Zsigárd), Borsányi Gyula (Pered), Botka Ferenc (Vágsellye), Bukovský János (Deáki), Gyurovszky László (Vágsellye), Iván Gyula (Farkasd), Jancsó István (Negyed), Németh Ágnes (Vágsellye), Rusznák Gábor (Vágsellye, Vághosszúfalu), Szarka László (Vágsellye)


Fotó: Baranyay Alajos




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  25/517 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom