<<  292/482 >>

Karantén alatt is gőzerővel...

28.8.2020 08:49 | Édes Ákos ref. lelkipásztor, Deáki

https://www.terrahirujsag.sk/

   Bár a karantén időszak hatása társadalmunk minden területére erőteljesen rányomta bélyegét, s a lelkipásztorok gyülekezeti munkájának, szolgálatának is egy teljesen új ritmust és irányt kellett felvennie, elmondhatjuk, hogy mindez nem jelentette azt, hogy ne lett volna épülés, továbbfejlődés gyülekezeti életünk számos területén. Az online istentiszteletek és hittanórák tartása, valamint az igehirdetések írott formában történő szétküldése gyülekezeti tagjaink közt, ill. újságok, imakönyvek széthordása és számos telefonbeszélgetés lebonyolítása által a „bezártság” ellenére is igyekeztünk nap mint nap tartani a kapcsolatot gyülekezeti tagjainkkal.

   De Isten kegyelméből és az Anyaország kormányának hathatós támogatásával a Deáki Református Egyházközség évek óta tartó építkezései sem álltak meg a karantén időszak ellenére a 2020-as esztendőben, hanem egy újabb nagyberuházással folytatódtak. Még épp hogy csak felkerült az új tető az egykori református iskola épületére 2019 októberében, de köszönhetően a magyarországi Bethlen Gábor Alap által a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház-nak adományozott 1,7mrd Ft összegből elnyert támogatásnak 2020 tavaszán ismét gőzerővel folytathattuk tovább következő terveink megvalósítását.

   Gyülekezetünk e nagy összegből a már 2017-ben elkezdett gyülekezeti ház felújítását folytatta tovább, -melynek teljes tetőcseréje és a nyílászárók, ill. központi fűtés cseréje már lezajlott, valamint az épület alsó szigetelése is megoldódott,- s mivel a januárban megnyílt pályázati lehetőséggel élve gyülekezetünk már a februári hónapban pozitív választ kapott, a mintegy -14 000,- euró támogatást igyekeztünk mielőbb felhasználni.

   A projekt költségvetése azonban bőséggel meghaladta ezt az összeget, hiszen terveink alapján a gyülekezeti házunkban egy multifunkciós modern konyhát és női-, ill. férfi szociális helyiségeket, valamint egy kamrát is szerettünk volna kialakítani. Gyülekezetünkben szinte már hagyománnyá váltak a decemberi karácsonyi jótékonysági koncertek, melyeknek bevételét mindig a következő évben megrendezésre kerülő és nagy sikernek örvendő nyári napközis gyermektáborunkra fordítjuk - könnyítve ezzel az ide érkező gyermekek szüleinek pénztárcáján. Sajnos, rövid időn bévül kiderült, hogy 2020 nyarán nem rendezhetjük majd meg táborunkat, úgy gondoltuk, hogy a 2019 decemberében a templomunkban megrendezett jótékonysági koncert bevételének mi sem lenne méltóbb helye, mint a tábor állandó helyszínéül is szolgáló épület felújítása. Ezen felül pedig még a gyülekezet meglévő vagyonából pótoltuk a hiányzó összeget, valamint a már említett jótékonysági koncerten bemutatott „Ha Isten velünk” c. gyülekezeti kiadvány teljes bevételét is az építkezésre fordítottuk.

   Az átalakítást szinte teljesen a nulláról kellett elkezdeni, s a külső falakon kívül minden más lebontásra került (belső falak, vakolat, régi közműhálózatok). Mivel a gyülekezet nem csupán az istentiszteleti alkalmak megtartására használja ki egyre inkább az épület adta lehetőségeket a hidegebb téli időkben, hanem az egyre több nyári alkalom megrendezésére is, igyekeztünk úgy eltervezni a munkálatokat, hogy az átalakítás a nyár végéig elkészüljön. Az épület hátsó része szinte adta magát az átalakításhoz, s a vállalkozókkal egyeztetve és a presbitérium határozata értelmében a munkákat március 30-án kezdtük el.

   Az átalakítás teljes tervdokumentációját egy kedves galántai gyülekezeti tagunk, a Taksonyból származó Szőcs Ildikó tervező-mérnök készítette el, támogatva gyülekezetünket és terveink megvalósítását, teljes mértékben Isten dicsőségére, amiért rendkívül hálásak vagyunk Neki. Az átalakítás nagy részét pedig a deáki székhelyű Kőrősi kft.-re bíztuk, akik rendkívül hozzáértően és szakszerűen végezték el a munkálatokat, s akiknek szintén köszönetet mondunk az átalakítás során nyújtott támogatásukért!

   A teljes csőszerelési munkát a szintén deáki Damagas cég végezte el, akikel már korábban is rendkívül jó tapasztalatokat szereztünk épületeink felújításainál, a villanyszerelési munkálatok elvégzéséért pedig két presbiterünknek, Danič Károlynak és Tok Györgynek mondunk köszönetet, akik nem csupán szakértelmükkel, de a teljes villanyszereléssel kapcsolatos anyag-költséggel is támogatták a beruházás megvalósulását. Mivel nem csupán az épület belsejében, de kint is folytak a munkálatok egy teljesen új kanalizációs rendszer és vízhálózat kiépítésével, valamint az épület villámhárítójának előkészítésével, Čičman Róbert gyülekezeti tagunknak is köszönetet mondunk a nem kevés kinti földmunka elvégzéséért!

   A belső munkálatok május végén, a külső munkálatok pedig június elején fejeződtek be, s gyülekezetünk asszonyainak már „csupán” a nagytakarítást kellett elvégezni, hogy a ragyogóan elkészített új helyiségek még inkább ragyogjanak. Terveink szerint az épület teljes egészében megújult helyiségeit majd a szokásos augusztus végi családi-gyülekezeti nyárbúcsúztató napunkon adjuk át, s bocsássuk a gyülekezet használatára. Hisszük, hogy az építkezés még nem ért véget, hiszen az épület elülső helyiségei még a régi állapotukban maradtak meg, ezért bizakodóak is vagyunk, hogy a mi Urunk erőt és áldást ad még nekünk további terveink megvalósításához is.

   Mint mindig, úgy elsősorban most is a Mindenható Istennek mondunk köszönetet, hogy e nagy tervet sikerült megvalósítani. Valamint szívünkben tovább erősödött az anyaország iránti hála is, hiszen már számtalan esetben megmutatkozott, hogy Magyarország nem feledkezik meg a Kárpát-medencében élő magyarokról, kisközösségekről sem. Hanem lehetővé teszi, hogy felvidéki magyarokként ott erősödjünk meg, ahová az ÚrIsten helyezett bennünket, s hogy református hitünk, magyar kultúránk ápolása Magyarországon kívül is tovább erősödjön. „Soli Deo Gloria” – „Egyedül Istené a dicsőség”!


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  292/482 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom