<<  76/482 >>

Három hónap Nyitra megye önkormányzatában

4.5.2023 10:35 | Baranyay Zsolt, megyei képviselő

https://www.terrahirujsag.sk/

   A 2022 őszén lezajlott választás alapján november 28-án tartotta alakuló ülését Nyitra megye új képviselőtestülete, melynek személyi összetételéről a Terra Hírújság decemberben számolt be. A képviselőtestület a szakmai munkát az új megyeelnökkel történt egyeztetés eredményeként 2023 elején kezdte el, s az azóta eltelt időben két alkalommal ülésezett.

   A januári tanácskozáson kiemelt teret szenteltünk a megyei önkormányzat rendes, törvényekkel összhangban való működéséhez szükséges szervek létrehozásának. Megválasztottuk a megyei tanács tagjait, létrehoztuk a megyei szakbizottságokat, valamint a megye hatáskörébe tartozó további tanácsadó testületeket. Ezek kapcsán kiemelkedő jelentőségű hír, hogy a szlovákiai megyék közül elsőként Nyitra megye létrehozta a nemzeti kisebbségek és hátrányos helyzetű közösségek érdekvédelmét biztosító szakbizottságot, melynek elnökévé Csenger Tibort választottuk meg. A további szakbizottságok közül a Szövetség Vágsellyei járásból származó képviselői a következőkben kezdték meg munkájukat: egészségügy – Baranyay Zsolt, közlekedés – Tölgyesi Róbert, oktatásügy – Tölgyesi Róbert, pénzügy - Agócs Kőrösi Ildikó, regionális fejlesztés – Baranyay Zsolt, szociális ügyek - Agócs Kőrösi Ildikó.

   A megyei szakbizottságok külsős tagjait a regionális jelölési folyamat lebonyolítását követően, a március 20-ai testületi ülésen hagytuk jóvá. Köztük a Szövetség következő jelöltjeit a járásunkból: egészségügy - Jozef Belický, közlekedés – Jancsó István, nemzeti kisebbségvédelem – Szabó Norbert. Ugyanezen az ülésen választottunk új megyei küldötteket a megyei fenntartású középiskolák iskolatanácsaiba. Az ülés egyik legfontosabb pontjaként két megyei alelnök megválasztására is sor került. Ezek egyike a zselízi Csenger Tibor, aki a Szövetség jelöltjeként fogja ellátni a megyei alelnöki feladatokat. A másik megválasztott alelnök Martina Holečková, aki történetesen szintén a lévai járásban él, s a széleskörű liberális-jobboldali koalíció képviseletében tölti be a pozíciót.

   Mindkét idei testületi ülésen foglalkoztunk a megyei tulajdont képező, azaz másod- ás harmadosztályú utakon található közúti hidak tartószerkezetének állapotával. Mint a megyei közlekedési főosztály jelentéséből kiderült, bőven van ezen a téren tennivaló. Ahol a biztonságos használathoz elegendő a kisebb-nagyobb javítás, ott javítási munkálatok elvégzését rendeltük el. A rosszabb állapotúak esetében nagyobb anyagi ráfordítást igénylő felújításra van szükség - ezek időrendjét szintén jóváhagytuk a teljes négyéves választási időszakra vonatkozóan (járásunk területén az érintettek közt Farkasd, Felsőkirályi, Vágsellye-Vecse és Zsigárd területén levő hidak találhatóak meg).  Az említett munkálatok ezesetben is a hidak tartószerkezetét érintik.

   A márciusi önkormányzati ülés krónikájához tartozik, hogy a megyei hatáskörbe tartozó autóbuszjáratokon a kedvezményes utazás lehetőségét kiterjesztettük a 62 éven felüli lakosságcsoportra. Minden járaton egységes, 30 centes menetjegyet válthatnak a nyugdíjasok (az eddigi legalább 40 cent helyett) és a 70 éven felüliek helyett immár a 62+ korosztály lesz a kedvezményezett. Az utazási kedvezmények terén további lépések lehetőségét is felmérjük, melyek távlatilag azt célozzák meg, hogy a nyugdíjasok ingyenesen utazhassanak a megyei buszjáratokon, és a diákok számára is hasonló kedvezmények váljanak elérhetővé.

   Nyitra megye 2023-as költségvetését tavaly, az energia- és inflációs válság körüli bizonytalanság által leginkább terhelt időszakban fogadták el, s ez jelentős mértékben befolyásolta a sport, kulturális, műemlékvédelmi és idegenforgalmi témájú civil programok, fejlesztések és egyéb pályázatok támogatására elkülönített összeget. Ennek következményeként sajnos a koronavírus-válság által egyébként is kurtított támogatási rendszerek további csapást szenvedtek el, s így az idei évben ezekre a célokra még a tíz évvel ezelőttinél is kisebb keret áll rendelkezésre. A szűkös anyagi lehetőségek mellett problémaként jelent meg a megyei hivatal túlzott mértékű beavatkozása az elbírálási folyamatba, amit a jövőben mindenképpen orvosolni kell. A rendelkezésre álló forrásokból a Vágsellyei járás területén még így is 63 projekthez nyújt támogatást a megye idén, ezen belül egy a műemlékvédelmi, tíz az idegenforgalmi és 26-26 a kulturális, illetve sport témakörökben leadott pályázatra.

Egészségügy

   A megyei képviselők munkáját persze nem csak a testületi ülések töltik ki.  A tisztelt Olvasók engedelmével a megyei egészségügyi szakbizottság tagjaként e helyen néhány bekezdés erejéig említést teszek az egészségügyi szakterületről.

   Az elmúlt hetek folyamán sok időt kellett eltöltenünk a vágsellyei kórházzal kapcsolatos ügyes-bajos teendőkkel. Januárban a megyei hivatal kezdeményezésére a megyei képviselőtestület visszahívta a funkciójából a Vágsellyei Megyei Rendelőintézetet működtető költségvetési szervezet addigi igazgatóját. A leváltásra a rendelőintézetben decemberben lefolytatott belső ellenőrzés során feltárt visszásságok alapján került sor. Képviselőinkre fontos szerep hárult az új igazgató kinevezéséig tartó átmeneti időszak megszervezésében, beleértve az ideiglenesen megbízott intézményvezető kiválasztását és munkájának támogatását.

   Nyitra megye február közepén hirdette meg a rendelőintézet igazgatói posztjának betöltésére a pályázati felhívást. A benyújtott pályázati anyagokkal az elbíráló bizottságban járásunk megyei képviselői március elején ismerkedtek meg, majd egy héttel később sor került a meghallgatásra. Az elbíráló bizottság javaslatára a megyei képviselőtestület márciusi ülésén a deáki Baros Róbertet megválasztotta a költségvetési szervezet igazgatójává.

   Nem kevésbé fontos a kórházépületben zajló, illetve tervezett beruházások sorsa, melyekkel a rendelőintézet igazgatóságán és a megyei testületi üléseken ismételten foglalkoztunk. Ennek kapcsán a márciusi testületi ülésen 140 000 eurós összeget hagytunk jóvá a kórházi szennyvízátnyomó állomás tavalyi évben nem befejezett javításának finanszírozására. Az előttünk álló időszakban kiemelt figyelmet fogunk szentelni a Vágsellyei Megyei Rendelőintézetben nyújtott szociális és egészségügyi szolgáltatások tervezett bővítésének, illetve az idevágó beruházások megvalósításának.

   E helyen szót kell ejtenünk még a sellyei felnőtt és gyermekorvosi készültségek ügyéről is, melyek újra napirendre kerültek. Az egészségügyi minisztérium a készültségek országos hálózatának átértékelésén dolgozik, minek során sajnálatos módon felmerült a sellyei gyermekorvosi készültség megszüntetése. Az új megyei tisztiorvos, Prof. MUDr. Bruno Rudinský, CSc. meghívására március 15-én egy találkozó valósult meg a sellyei régió általános felnőtt- és gyermekorvosaival, akik a készültségen a szolgálatokat biztosítják. A megbeszélésen, illetve az azt megelőző egyeztetések során megyei képviselőként kiálltunk nem csak a felnőtt, hanem a gyermekkészültség megtartása mellett is. Erre azonban semmi esély sem lenne járásunk gyermekorvosainak elhivatott hozzáállása nélkül. Elsősorban nekik köszönhető ugyanis, hogy úgy tűnik, mégis van esély a gyermekkészültség megmentésére. A felnőttorvosi szolgálatokkal kapcsolatos vitákat pedig, fellépésével eredményesen csillapította Rudinský professzor, aki egy hatékony javaslatot terjesztett elő a felmerült problémák áthidalására. Végül szeretnénk kifejezni köszönetünket mindazoknak az általános felnőtt- és gyermekorvosoknak, valamint a további egészségügyi dolgozóknak, akik áldozatkész munkájukkal hozzájárulnak a járásunk területén működő egyetlen orvosi készültség megtartásához a vágsellyei rendelőintézetben.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  76/482 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom