ANYÁK NAPJÁRA

   Van valami, amit nehéz megfogalmazni, mert már túl sokan kimondták. Anyai szeretet. Anya, aki ezt az érzést minden más érzésnél fontosabbnak tartja. Aki minden felelősségérzetével megteremti az élet lehetőségét, ha eldönti, hogy világra hoz. Anya, aki megvéd minden bajtól, aki megtanít enni, járni, beszélni, nem csak nézni, de látni is, megérteni az embereket, megismerni a világot, a múltat és a jelent is, és megtanít védekezni a bajok ellen... És rátalálni az útra, amelyen érdemes elindulnod, és talán végigmenned is. Aki a te sikeredet a magáénak is érzi, és boldoggá teszi. Aki fogja a kezed, aki veled megy mindenhová, amíg kell, de mikor eljön az idő - ha fájó szívvel is -, el tudja engedni, hogy a magad útját járd.

/hj/

MAMA

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindíg, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.
 

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.
 

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett énrám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.
 

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

József Attila,1934