logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  15/165 >>

Régi deáki karácsonyok

22.12.2021 10:39

   Karácsony előtt, Mikulás napjára a sihederek püspöknek és ördögnek öltözve jártak házról házra, hogy ráijesszenek a gyermekekre. A téli hideg beköszöntével jött el disznótorok ideje népes társaságban és zajos mulatozással. Ezt az időszakot a kukorica- és tollfosztás követte, az összejövetelek a fiatalság szórakozására is alkalmat adtak. A fonóban vagy a fosztóban az öregek meséket mondva elevenítettek fel egy-egy régi szokást, történetet a falu életéből, majd a fiatalok mókás játékai következtek. A munkát énekszóval és tánccal fejezték be.

   Karácsony vigíliáján a kisebb gyermekek mendikálni, vagyis énekelni jártak, a nagyobbak pedig – négyen-öten egy csapatba verődve – papírból készült betlehemet vittek magukkal, és elénekelték-előadták Jézus születését. A házról házra járó gyermekeknek diót, almát, kalácsot, aprópénzt adtak a falusiak.

   A két világháború között az ünnepi asztalra állították a karácsonyfát, amelyet szalagokkal, gyertyával, almával és dióval díszítettek. Alá kenyeret, mézet, ostyát, fokhagymát raktak. A jó gazdasszony kötelessége volt, hogy az ünnep estéjén lehozza a padlásról az ocsút és az úgynevezett fias kukoricát, s az asztalra tegye. Ez utóbbi olyan tengericső volt, amelyen több kisebb cső is nőtt. Másnap, karácsony első napján az ocsút a baromfiak elé szórták, hogy azok, jobban tojjanak. Arra is nagy gondot fordítottak, hogy ezen a reggelen ne az ő kéményük füstöljön a legkorábban a faluban. Úgy tartották, hogy akkor egész évben igen bolhásak lesznek.

   A karácsonyi ünnepkörhöz tartozó szokás volt az úgynevezett mustározás: aprószentek napján a fiúk nyolc ágra font, vékony vesszőostorral elmentek a lányos házakhoz. Gyengéden megverdesték a kislányokat, közben szaporán ismételgették: Kilises ne légy, kilises ne légy! Ez a szokás a hitük szerint a keléstől és daganatos kiütésektől óvta meg őket. A mustározás jutalma néhány krajcár volt. A Jézus születése utáni naptól vízkeresztig a legények háromkirályoknak öltözve, karácsonyi csillaggal járták a házakat.

Danter Izabella: Adalékok Deáki néprajzához - részlet


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  15/165 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat