Felsőszeli 1848/1849-es honvédei a 15. zászlóaljban

   Az 1848. március 15 - én Pesten kitört forradalom legkifejezőbb dokumentuma a „Mit kíván a magyar nemzet. Legyen béke, szabadság és egyetértés.“ feliratú kiáltvány volt. Ez a Landerer és Heckenast nyomdájában kiadott nyomtatvány 12 pontban sorolta fel a magyar nép követeléseit. A 12 pont közül az ötödik "nemzeti őrsereget" követelt.

   Az uralkodó, V. Ferdinánd 1848. április 7-én hagyta jóvá az április 3-án elkészült törvényjavaslatot a nemzetőrség megalakításáról, amely azon év 22. törvénycikke volt. Ennek alapján egész Magyarországon megkezdték a nemzetőrsereg egységeinek megszervezését. A nemzetőrség júniusi mozgósításának idején azonban már születőben volt egy másik fegyveres erő is, mégpedig a későbbi honvédsereg magját képező első tíz honvédzászlóalj. Gróf Batthyány Lajos miniszterelnök utasításainak megfelelően június elején Pozsonyban kezdetét vette a 4. zászlóaljba történő toborzás.

   Az országgyűlés 1848 augusztusában kezdte meg a katonaállítási törvénycikk vitáját, majd augusztus 23-án el is fogadta a katonaállítási törvényjavaslatot, amit azonban az uralkodó nem szentesített. Mivel Josip Jelačić horvát bán 1848. szeptember 1-én betört Magyarországra, ezért az országgyűlés szeptember 12-én határozatot hozott a katonaállítási törvénycikk életbeléptetéséről. Batthyány Lajos miniszterelnök e parlamenti határozat alapján rendelte el szeptember 14-én az újabb honvédtoborzást, majd a sorozást. Szeptember 16-án az országgyűlés úgy határozott, hogy a törvényhatóságoknak minden 127 fő után 2 újoncot kell kiállítaniuk. A szabadságharc hadseregének döntő többségét ezek után már nem önkéntes nemzetőrök, hanem sorozott honvédalakulatok tették ki. Novemberben került sor Pozsonyban a 15. zászlóalj felállításra, amelybe a felsőszeli illetőségű honvédeket is sorozták. A honvédzászlóaljak törzsből és 6 gyalogszázadból álltak. Egy század 222 főt jelentett.

Hadtörténeti Közlemények: A 15. honvédzászlóalj III. osztályú érdemrenddel kitüntetett zászlója

   A 15. zászlóalj kettéosztottan vette ki részét a szabadságharcból. Három százada 1848 novemberétől Komárom védőrségéhez tartozott, további három százada pedig a feldunai hadsereg kötelékében, Beniczky Lajos ezredes portyázó különítményéhez beosztva harcolt. Ez utóbbiak 1849 május-júniusában Turóc vármegyében a cári csapatok betörése ellen biztosították a hágókat. Habár a világosi fegyverletétel idején Benyicky összevont csapatát a 145. sorszám alatt vezette a hadügyminisztérium, ám ez a számozás már nem ment át a köztudatba és így a különítmény továbbra is 15. zászlóaljként szerepelt. Mivel a komáromi várőrséghez tartozó 15. zászlóalj három századát Klapka György tábornok szintén hat századra egészítette ki, így aztán a szabadságharc végén már kettő 15. honvédzászlóalj létezett. A komáromi 1849. augusztus 3-i győzelmes kitörésben a 15. zászlóalj az 57. zászlóaljjal közösen vett részt.  Helytállásukat Klapka tábornok augusztus 5-én kiadott napiparancsában így méltatta és jutalmazta: „...a 15-ik és 57-ik zászlóaljak, melyek rendíthetetlen vitézséggel és hősies elszántsággal rohamozták meg a csémi sáncokat, azokat az ellenséges kartácszápor ellenére dicsőségesen be is vették, zászlójuk az érdemjel 3-ik osztályával díszesíttetik, és mind a két zászlóaljnak a veres sapka hordása megengedtetik” (a honvédek rendszeresített tábori sapkája világoskék színű volt). Klapka György tábornok augusztus 9-én Győrött ünnepélyes keretek között tűzte fel a 15. zászlóalj lobogójára az érdemrendet.

   A 15. zászlóalj zászlajának történetét és fényképét Kerekes Zoltán alezredes publikálta a Hadtörténeti Közleményekben (19. évfolyam 2. szám, 1972) megjelent „Az 1848-49-es forradalom és szabadságharc hadi zászlói, II. rész“ című tanulmányában. Elmondja, hogy a lobogót az alakulatnak Komárom várában maradt része őrizte. Az erődrendszer 1849. október 1-4.-i feladásakor gróf Eszterházy Pál ezredes, hadosztályparancsnok a hadosztályához tartozó három honvédzászlóalj zászlaját, köztük a 15. zászlóaljét is megmentette, és azokat 1867-ben a Központi Honvéd Választmánynak adta át. A Választmánytól a 15. zászlóalj zászlaja 1868-ban a Nemzeti Múzeumba, majd onnan 1936-ban a Hadimúzeum gyűjteményébe került. A lobogót ma a Hadimúzeum utódja, a Hadtörténeti Múzeum őrzi.

Ugyanez a szerző az említett című tanulmány III. részében arról tudósít, hogy az aradi múzeum 1848/49-es gyűjteményében több honvédalakulat zászlajából származó foszlányok találhatóak, így a 15. honvédzászlóalj lobogójának két tépett csíkja is. Megállapítása szerint a tanulmány két részében közölt adatok között nincs ellentmondás, merthogy a 15. zászlóalj megosztva vette ki részét a szabadságharcból, ezért a fél-fél zászlóaljaknak saját zászlajuk volt. A szabadságharc leverése és a kapituláció után a portyázó 15. zászlóalj honvédei lobogójukat, hogy az az ellenség kezébe ne kerüljön, feldarabolták.

   Visszatérve a szabadságharc kimenetelét befolyásoló történelmi események vezérfonalához, tudjuk, hogy V. Ferdinánd 1848. december 1-jén nagykorúvá nyilváníttatta unokaöccsét I. Ferenc Józsefet, aki másnap elfoglalta a trónt. A magyar szabadságharc elleni orosz segítséghez való folyamodást az osztrákok 1849. április 20-án döntötték el. Erről a két uralkodó, I. Miklós cár és I. Ferenc József május 21-én állapodott meg Varsóban, de a végleges szerződést csak június 10-én kötötték meg. Ezt megelőzően a Lengyel Királyság területéről már május 13-án kozákok törtek be Árva vármegyébe. A ténylegesnek mondható orosz beavatkozás júniusban kezdődött meg a Felvidéken és Erdélyben.

   Felsőszelit 1849. június 22-én az osztrák, másnap június 23-án az orosz csapategységek tartották rettegésben. Erről Endreffy János tiszteletes emlékezik meg a felsőszeli ágostai hitvallású evangélikus egyház egyik anyakönyvében (keresztelési 1839-1882 és halotti 1855-1882), amikoris egy 1848. évi születést érintő ügy kapcsán pótlólag ezt jegyezte fel az 1930 február 17-i keltezésű jegyzőkönyvben: „...1848-ban a felsőszeli lelkész néhai Leskó Mihály híveivel együtt a Fekete víz mellett bújdokolt az orosz csapatok elől ...“ (az évszám helyesen 1849).

   Az orosz túlerővel szembeni kilátástalan küzdelem után a Görgey Artúr honvédtábornok vezette feldunai hadtest 1849. augusztus 13-án Világosnál feltétel nélkül letette a fegyvert a cári csapatok előtt. A honvédek szétszéledtek és fokozatosan lakóhelyeikre tértek vissza. Térségünkben Komárom erődjének októberi feladása után volt ez hatványozottan igaz. Bukovszky László történész és levéltáros „Az 1848-1849-es forradalom és szabadságharc Mátyusföldi eseményei“ című tanulmányában (Mátyusföld II, 2005) elmondja, hogy a vármegyénkbe visszatérő honvédeket először a Pozsonyi Katonai Vizsgálóbizottság hallgatta ki, majd a Pozsonyi Hadfogadó minden hadrafogható személyt kényszerrel az osztrák császári seregbe sorozott. Értekezésében a szerző a Galántai Főbiztosi Kerületben 1850. január 11-én összeírt volt honvédek jegyzékét is közli. A felsőszeli honvédek névsorában 22 személy neve szerepel. Ezek a következők: Ollé István, Bedecs Károly, Nagy István, Bedecs Menyhért, Pónya János, Virág István, Szabó István, Pónya János, Lovász József, Sós Antal, Sós János, Mézes István, Kontár János, Bedecs Menyhért, Kukoricza Ferenc, Izsó János, Szabó János, Fiszter Ferenc, Rázgha Sándor, Szlezák János, Orbán János és Taksonyi István.

   Ebbe a jegyzékbe természetesen nem került  bele az összes egykori honvéd. Ezt a tényt a Pozsonyi Állami Levéltár iratanyaga (Štátny archív v Bratislave, Fond: Podporný spolok domobrancov Bratislavskej župy) is bizonyítja, amely két honvédnévsort is őriz. Ezeket a Pozsony Városi és Megyei Honvédegylet 1867-ben és a rákövetkező években készítette.

   Az első, terjedelmesebb névjegyzék a „Beck Antal elnöksége alatt kimutatott igazolt s munkaképtelen honvédek“ feliratot hordozza. Ez a Pozsony vármegyei honvédek nevét tartalmazó összeírás hat oldalnyi. Az 1867-es évben 340, az 1868 és 1871 közti időszakban 25, 1894-ben 20, 1895-ben pedig 54 szabadsághőst igazoltak benne, feltüntetve rangjukat, lakhelyüket és némely esetben igazolványuk számát is. Elhalálozás esetén a honvéd özvegye nyert feljegyzést.

   A névjegyzék harmadik oldalán 1867-ben kilenc felsőszeli honvéd nyert igazolást 199-207. sorszámmal. Ezek: Orbán János, Pap Mihály, Bedecs Menyhért zsellér, Virág István özvegye, Bedecs Károly, Sós János, Szabó István, Ollé István és Bedecs Menyhért gazda. Igazolványuk számát nem jegyezték fel. Tizedikként Juhász Ferenc felsőszeli honvéd neve az 1895-ben igazoltak között található, akinek neve után a közvitéz szó, valamint régi igazolványának 14/5 száma olvasható.

   A második névjegyzék a „A külső járási igazolt honvédek” feliratot viseli. Ez a két oldalnyi dokumentum 17 helység 69 honvédjének nevét sorolja fel, köztük 8 felsőszeliét is. Ebben Ollé István, Orbán János, Pap Mihály, Bedecs Menyhért, Bedecs Károly, Sós János, Szabó István és Juhász Ferenc nevét olvashatjuk.

   Az 1850. évi jegyzéket és a levéltár említett két névjegyzékét összehasonlítva nyilvánvalóvá válik, hogy ez utóbbi lajstromok további kettő felsőszeli honvéd nevét is tartalmazzák. Ezek Pap Mihály és Juhász Ferenc honvédek. Ők minden bizonnyal súlyos sebesülést szereztek a szabadságharcban, ezért nem kerültek bele a Galántai Főbiztosi Kerület 1850-es összeírásába.

   A Pozsonyi Állami Levéltár iratanyaga két érdekes témájú honvédlevelet is őriz. Ezek egyikében Gyepes János alsószeli honvéd három egykori 15. zászlóaljbeli bajtársát, köztük a felsőszeli Szabó Istvánt is néven említi. 

   „ T. Cz. Nagyon tisztelt barátom leveled meg kaptam és fris jó egésségbe talált, és néked óly jót kívánók. Kívánságod tellyesítem minden áron, hogy velem szolgáltál mint honvéd tizedes a 15-ik honvéd zászlóaljnál, úgy szinte Hro[t]kó Ignácz aki még életbe van, és felső szeli illetőségű Szabó Istvány és Taksonyi Pörzsök Ignátz mellynek nagyobb elhitelére honvéd betsületemre nevem alá írásával bizonyítom és ha a szügség kívánja hittel is kész vagyok mindenkor tanúskodni. Gyepes János önkéntes honvéd tiszedes volt 15. honvéd zászlóalj most már menház tag.“

   A második levél címzettje Pörzsök Ignác egykori közvitéz, aki a taksonyi temetőben alussza örök álmát.

   „Kedves bajtárs Pörsök Ignácz. Én már voltam a Nagyságos Parancsnok Úr színe előtt. De az aszt mondotta hogy szerezze meg barátom először a tanúkot, és azután a Szolga Bíró Úr hallgassa ki, akkor Igazolvány sem szükséges. Azután az Méltóságos Alispán Úr rendbe hozza a dolgot. Mert már arra van bízva. Ennél fogva ha küld uti költséget, szíves leszek felrándúlni, hogy mielőbb czélt nyerjen ügyébe. Ezzel bé zárom soraim maradok jó akarója. Budapest Menház tagja a sírig. Gyöpös János Kelt folyó hó 27én 1901 évben.“

   Gyepes János az 1871 és 1872 között Pesten felépült Honvédmenház lakója volt, amelybe az első hajdani honvédet 1873-ban vették fel. A lakók egyenruhát viseltek, térítésmentes ellátást kaptak és napidíjban is részesültek. Eleinte csak honvédtisztek kaphattak élethosszig tartó elhelyezést és teljes ellátást, de az 1880-as évek elejétől már közkatonákat is felvettek az intézménybe.

   Falunk 1848/1849-es honvédeinek születési, házasságkötési és elhalálozási adatait az ágostai hitvallású evangélikus egyház és a római katolikus egyház anyakönyveinek bejegyzései őrzik. A honvédek sírjai a felsőszeli temetőben jeltelenül domborulnak.