A helyi református templomban ünnepi istentisztelettel kezdődött a rendezvénysorozat, amelyen Szilágyi Peter, a Miniszterelnökség helyettes államtitkáraszólt az egybegyűltekhez. A művelődési ház teljesen megtelt nagytermében JakócsKrisztína polgármester üdvözlő beszédét követően Menyhárt József, az MKP elnöke köszöntötte az emlékezőket. Az alábbiakban Baros Róbert, megyei képviselőjelölt, a református egyházközség presbitériuma és a többi szervező nevében elhangzott beszédéből idézünk:
Tisztelt Emlékezők!
Ez a történelem. Történelem, amelyet megírtak a történészek, történelem, amelyet így vagy úgy értelmez a mai kor. Tények, amelyeket fel lehet lapozni, tisztes, jól áttekinthető táblázatokba lehet szedni. Tudjuk, hány családod vittek el a Mátyusföldről, hány derék magyar polgárt vittek el környező falvakból, hány Deáki családot vittek el, telepítettek ki, deportáltak. Azt is tudjuk hova kerültek. Ismerjük a számokat, tudjuk a tényeket. De azt gondolom, hogy nekünk - akik most itt vagyunk - mindenekelőtt azt kell tudatosítanunk, és arra kell emlékeznünk, hogy minden adat, minden szám, minden táblázat mögött személyes emberi sorsok állnak. Meghurcolt és megbélyegzett emberek fájdalma, könnye és küzdelme. Baranyai, Császár, Csimma, Jobbágy, Komjáti, Nagy, Száz, Takács, Varga és még sorolhatnánk. Apák, és anyák, nagyapák és nagymamák, gyerek, pólyába tekert csecsemők, István, Tibor, Károly, Elemér bácsik, Vilma, Kati, Erzsi, Emma, Irén nénik hányatatott sorsáról kell beszélnünk, mikor emlékezünk. Emlékezünk az egész felvidéken. Emlékezünk és fejet hajtunk. Fejet hajtunk az emberi tartás és helytállás előtt. Tisztelet és főhajtás azok előtt, akik bár nem akartak, de menniük kellett, ártatlanok voltak, mégis elűzettek, és egyedül a gondviselő Istenben, és a hit megtartó erejében bízhattak. Tisztelet azoknak, akik nem engedtek az agitátoroknak, akik megőrizték magyarságukat, akik vállalták a bizonytalanságot, a nehéz küzdelmeket, akiknek a vonatszerelvényre, a vagonokra nem csak ingóságaikat, nem csak személyes tárgyaikat, hanem egész addigi életüket is fel kellett pakolniuk.
Deákiról 1947 januárjában 119 családot, 417 személyt deportáltak kényszermunkára Csehországba, ők csak 1949-ben térhettek vissza. Később, 1947 nyarán és őszén az úgynevezett lakosságcsere keretében a településről 171 családot, 672 - főként az úgynevezett reszlovakizációt, vagyis identitásukról való lemondást elutasító, többnyire módosabb - személyt telepítettek ki Magyarországra, többségükben Bonyhádra, Hőgyészre és Kisdorogra.Menü |