Kedves vendégek Új Zélandról, Tardoskedd

   A történelem nemcsak embereket, szomszédos községeket, országokat, hanem kontinenseket is összeköt. Egy nagymúltú, patinás, magyar főnemesi család leszármazottai is mindig összetartanak és összetartoznak, bármiképpen is alakuljon a sorsuk.

   Nekünk nincs grófunk, de a szomszédos Tótmegyernek van. A két község – a magyar Tardoskedd és a szlovák Tótmegyer – nem mehet el egymás mellett, hiszen itt élünk egymástól egy kőhajításnyira. Egyforma az örömünk, a gondunk, és ez az egyedülállóan szép, sokszínű sík vidék mindannyiunké.

   A tótmegyeri Károlyi-kastély egykori tulajdonosainak leszármazottja, Károlyi József gróf is nagyon megkedvelte, megszerette Tardoskeddet, a mi falunkat és az itteni embereket. A Károlyi család nagymágocsi ágából származó, ma már 93 éves Károlyi Zsófia grófnőt annak idején a világ másik felére, Új Zélandra sodorta a háború utáni évek zűrzavara. Ott talált új otthonra, de soha nem felejtette el régi hazáját. Annak idején, gyermekkorában gyakran vendégeskedett a tótmegyeri kastélyban, amelyhez máig szívének kedves emlékek fűzik. Amikor 2013-ban megjelent Szabó Imre A gróf Nagykárolyi Károlyi család ezeréves története című könyvének magyar kiadása, Zsófia grófnő, Sophie Edwards Károlyi – miután megkapta – szinte egy szuszra olvasta végig és annyira megérintette családja tótmegyeri ágának históriája, hogy úgy gondolta, ő is feldolgozza a neves família nagymágocsi ágának történetét, papírra veti a saját emlékeit is. 2018-ban jelent meg magyarul Emlékek és rejtélyek című könyve. A Károlyi család 25 nemzedékének történetét leányával, Sheila Mandeno asszonnyal együtt állították össze és írták meg.

   Sheila Mandeno még sosem járt édesanyja régi hazájában. Az idei nyáron férjével, Richard Mandenoval együtt európai körutazásra indultak és 2019. augusztus 3-án ellátogattak Tótmegyerre is. Károlyi József gróf Szabó Imre tótmegyeri történész-írót kérte fel, hogy gondoskodjék a vendégek fogadásáról és szervezze meg a programjukat. A kora délutáni órákban autóval érkező házaspárt Ľubica Karasová, Tótmegyer község polgármester asszonya és Szabó Imre, valamint Birkus Magda, a Károlyi-könyv magyar fordítója, Tóth Imre, a kastély parkjában álló emlék-kereszt karbantartója, Eva Lomjanská Husková, angol tolmács, Szabó István fotós és Matúš Pacelt, a kastély gondnoka fogadták.  A rendkívül rokonszenves, jókedvű, mosolygós házaspárt minden érdekelte. Végigjártuk a kastély szépséges, árnyas parkját, a Károlyi Alajos gróf halálának emlékére állíttatott keresztet, megcsodáltuk a tótmegyeri templom csodálatos, eredeti barokk beltéri díszítését, és a parkban álló víztornyot, Európa egyetlen máig fennmaradt, fából készült ipari építményét.

   Eva Husková, a remek angol tolmács fantasztikus munkát végzett. Az új-zélandi vendégek fáradhatatlanok voltak. Érdeklődtek, kérdeztek, mindent tudni akartak. Másnap utaztak tovább a lengyelországi Krakkóba. Minthogy mindenképpen Tardoskedden keresztül kellett áthaladniuk, Szabó Imre azonnal javasolta, hogy használjuk ki a lehetőséget, és mutassuk meg nekik a község egyik nevezetességét, a Tájházat. A Mandeno házaspár örömmel fogadta az ötletet. Vasárnap délelőtt már vártuk a kedves vendégeket a Tájház előtt. Bencze Anna, a múzeum gondnoka szeretettel fogadta a messziről jött látogatókat és természetesen mindannyiunkat. Volt mit nézni. A régi, alacsony parasztház udvarán álló magas fák árnyékában szinte fellélegeztünk a kinti forróság után. Az udvar és a kiskert rengeteg virága, az apró ablakokban nyíló muskátlik a kerekes kút, a kertben álló hajdani szekér, a földbe vájt verem, minden egy rég letűnt világot idézett. Bent, az öreg ház gerendás mennyezetű helyiségeiben szinte elnyelte a látogatót a múlt. Visszaléptünk az időben. Minden van ott, amit az elmúlt száz év alatt egy falusi parasztember használt, amiben élt, amit viselt. A konyhában az edények, a tisztaszoba, a hálószoba, kamra. Bútorok, terítők, hímzett falvédők, edények, a fából készült stelázsi, a kredenc, a vízpad, kézzel szőtt, kopott szőnyegek, ingek, pruszlikok, nagykendők, csizmák és cipők, gyermekholmik, kancsók, kifakult fotók a megkopott rámákban, és megszámlálhatatlan más használati tárgy. Sheila asszonyt főképpen ezek érdekelték, Richard Mandeno urat pedig a kamrában látott vízhordó rúd, a váska, a kenyérsütés és a borkészítés kellékei, a réges-régi tűzhely, a komódra kirakott iratok, a múlt század elején íródott anyakönyvi kivonatok, házasságlevelek, bizonylatok. Bencze Anna asszony részletesen elmesélte a falumúzeum történetét, Tóth Imre pedig a gazdaságban használt eszközök elsőrangú szakértőjének bizonyult. Kitűnő angol tolmácsunk becsülettel állta a sarat – sziporkázott. Hiszen a tardoskeddi Bencze Anna magyarul mutatta be a múzeum gyűjteményét, Tóth Imre pedig – legalább részben megkönnyítendő a tolmács munkáját – szlovákul részletezte a tudnivalókat. A házaspár lelkesen járta végig az összes helyiséget, mindent észrevettek, mindenről kérdeztek. Nagyon hosszú út állt előttük, de a tardoskeddi Tájházban töltött idő minden percét élvezték. Végtelenül örültek, hogy megnézhették. Otthon, azon a távoli szigeten, Új Zélandon ilyet nem láthatnak. Ilyen csodálatosan gazdag gyűjteménnyel rendelkező falumúzeum csak Tardoskedden van.

   Szabó István, a nagyszerű tótmegyeri fotós több tucat felvételt készített a vendégek kifejezett kívánságára. Búcsúzóul egy rendhagyó fotót a muskátlis ablak alatti kispadon ülő Mandeno házaspárról, majd néhány közös képet a Tájház előtt, Tardoskedd főutcáján. Ez a két rendkívül kedves ember őszinte örömmel köszönte meg mindenkinek ezt a szép élményt. Boldogok voltak, hogy eljöhettek Tótmegyerre, a gyönyörűen felújított Károlyi-kastélyba és a szomszéd falu, Tardoskedd egyedülálló múzeumába. Mi, a vendéglátók pedig nagy szeretettel zártuk mindkettejüket a szívünkbe.