Rendhagyó zenei élmény, Felsőszeli

   Régi szokás vidékünkön a Kodály Napok kísérőrendezvényeit biztosítani. Mivel a felnőtt kórusok seregszemléjére, Galántára az ország távolabbi részéből is jönnek kórusok, bevált módszer, hogy a szabad estéjüket is értelmes elfoglaltsággal töltsék ki.

   Falunkban, Felsőszeliben is a kezdetektől fogva voltak "béke koncertek", majd a 89-es váltás után egyre inkább a templomok adtak helyet a kórusmuzsikának. A Csemadok vezetősége mindig vállalt szerepet, vagyis biztosította a helyet az énekkarok számára, ill. vacsorával köszönte meg a különleges zenei élményt. Talán nem árulok el titkot, amikor bevallom, hogy annakidején, 1981-től még a járás kórusai közösen is megtanultak egy-egy kórusművet meg népdalcsokrot, s így köszöntötték a résztvevőket a szabadtéri színpadon, Galántán. Felejthetetlen élmény volt!

   Mára ez a része a versenynek elmarad különféle okok miatt. Nem akarom ezt taglalni. Szerencsére a szombat esti koncertre most is jelentkezett két kórus, a rimaszombati Blaha Lujza Vegyeskórus és a ragyolci Jázmin Női Kar. A koncert a katolikus templomban valósult meg. A szervezők nevében e sorok írója, Mészáros Magdolna üdvözölte a vendégeket és a hallgatóságot. Röviden ismertette a templom és a falu történetét, majd elcsendesedett mindenki, s a szentély előtt felsorakozott a ragyolci Jázmin Női Kar. Temperamentumos karnagya, Tóth Ágnes szinte elvarázsolta az énekeseket, az előadásuk felejthetetlen volt! Műsoruk nagyon tetszett, erről a gyakori tapsvihar is tanúskodott. Műsorválasztásuk színes volt, többféle stílust is hallhattunk. A karnagy rátermettségéről árulkodott az utolsó spirituálé, melyben ő maga énekelte a szólót. Nagyszerű volt!

   A műsor másik felében a rimaszombatiak mutatkoztak be. Vezetőjük Sósik Szilárd, a kórust pedig a város nagy szülöttjéről, Blaha Lujzáról nevezték el. A Blaha Lujza Vegyeskórus a fiatal karnagy keze alatt gyönyörűen énekelt. Repertoárjukban az egyházi művek mellett mai szerzők művei is elhangzottak. Az összhatáshoz a templom akusztikája is nagyban hozzájárult. A közönség nagy tapssal köszönte meg a fellépésüket.

   A továbbiakban a vacsorát a helyi művelődési házban fogyasztották el. A főszakács Simkó Ferenc volt, Renczés Ágoston, a Rozmaring éneklőcsoport egyik tagja pedig kuktáskodott mellette. A közös munka eredménye finom gulyás lett, mely egykettőre elfogyott. Az énekesek miután leöblítették torkukat, dalra fakadtak, régi slágereket kezdtek énekelni több szólamban. A szeliek is dúdoltak velük. Majd újabb dalt indítottak, most a ragyolciak, s hogy ne érje szó a ház elejét, sorra került az A csitári hegyek alatt... kezdetű Kodály gyűjtésű népdal is. Ez annyira megnyitotta a lelkeket, hogy a vendéglátók kezdtek megbátorodni, s rákérdeztek, ismernek-e más Kodály-népdalt is. Hirtelen nem jött válasz, ezért elkezdték a Felsőszeli magas torony kezdetűt. A magyarázat sem maradt el, vagyis a férfikar ezzel nyert Budapesten Vass Lajos Nagydíjat. Erre ismét újabb szeli gyűjtésű dal hangzott el, a Törik már a réteket, majd a Ha felülök, csuhaj, ha felülök kezdetű. A maroknyi szervező átéléssel dalolta a régi népdalokat. Aztán a magyar nóta is szóhoz jutott. Az egész kultúrház szinte zengett a jó hangú énekesek dalaitól. Talán Kodály is mosolygott valahol, hogy nem volt hiábavaló az elképzelése: "Legyen a zene mindenkié!"

   Ezen az estén az énekesek és a szeliek is elfelejtették minden gondjukat, a közös éneklésben megtalálták a zene felszabadító erejét. Bizony késő este lett, mire elbúcsúztak a vendégek, s a szállásukra utaztak. Az énekkari munka mellett a gondtalan éneklés is fontos, hogy erőt adjon a további szép teljesítményekhez. Gratulálunk a kiváló zenei élményhez és egyben köszönet mindenkinek, aki hozzájárult az est sikeres megvalósításához.