Összes cikk ebben a kategóriában  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  24/399 >>

Országos Citeratalálkozó Naszvadon

25.12.2021 19:16 | Mészáros Magdolna

   Az amatőr kultúrcsoportok eleinte a maguk szórakoztatására kezdenek el valamilyen tevékenységet. Az önmegvalósítás egyik formája a citerázás, amely ha szépen megy, a hallgatóság is élvezi.

   A felsőszeli Kikelet citerazenekar hét éve működik a Csemadok helyi szervezete mellett. A fejlődés egyik foka volt a 2019-es Bíborpiros Szép Rózsa Népzenei verseny, ahol sikeresen bemutatkoztak a zsűri előtt is. A továbbiakban nehéz volt a közös munka, azonban az idei szorgalmas gyakorlásnak meglett az eredménye. Október 23-án részt vehettek Naszvadon, a XXII. Országos Citeratalálkozón.

   Kíváncsian indultak a találkozóra, hiszen ilyen fórumon még nem léptek föl. A művelődési ház kellemes környezetet biztosított a csoportoknak. A szigorjtások ellenére 15 együttes vállalta a fellépést. Nagy öröm volt, hogy a Galántai járásból ott volt a diószegi Dió héj és a Diócska /gyermekcsoport/, a királyrévi Fürge Ujjak is, és nem hiányoztak a perediek sem. Gyönyörű csokrokat hallhattunk, még véletlenül sem volt két egyforma ének. Magas színvonalú előadások voltak.

   Borsi Ferenc, budapesti zenetanár értékelésében kiemelte, hogy a hagyományőrzés stafétáját elfogadjuk és tisztelettel továbbadjuk. Fontosnak tartotta, hogy főleg helyi gyűjtésű dalokat szólaltattak meg a csoportok. A felsőszeliek műsorválasztását szintén kiemelte, mert Bartók nagymegyeri gyűjtéséből a Naszvadi csuszkó, haluska kezdetű dal is elhangzott. Ez mindenképpen dicséretes. Takács Ottó, a Szlovákiai Magyar Művelődési Intézet igazgatója hangsúlyozta, hogy a citerázás újra közkedveltté vált, s csupán a járványhelyzet miatt nem tudtak jönni többen. Szerinte ezt az utat folytatni kell, s a nyári népzenei táborok továbbra is segítik a felzárkózást, illetve új dalcsokrok és újabb technikák elsajátítását.

   Az idei Patócs Lajos-díjat a diószegi csapat érdemelte ki Vígh Sándor vezetésével. Az emléklapok kiosztása után megvendégelték a résztvevőket, majd a helyi Viza citerazenekar tagjai szórakoztatták a jelenlevőket.

   Számunkra felejthetetlen este volt, reméljük, hogy még találkozunk a régi és új ismerősökkel.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
Összes cikk ebben a kategóriában  Összes cikk ebben a kategóriában
<<  24/399 >>

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat
EGYETÉRTEK    Elutasítom