Kosúton is gyújtottunk gyertyát november 11-én

   Községünkben immár a 7.alkalommal csatlakoztunk a nagyszabású nemzetközi  megemlékezéshez, melynek  keretén belül  a Nagy Háború befejezésére emlékeztünk. Évente november 11-én 11 óra 11 perckor a helyi egyházfi megkondítja a templomunk harangját és a Pro Memoria Veteranorum Slovakia társulat  elnökségi tagjai tisztelgésével veszi kezdetét az emlékünnepség a Hősök szobránál.  Az idén kissé más formában zajlott le  az emlékezés. A polgárok nem vehettek részt  korlátlan létszámban mint az előző években, az éneklőcsoportok sem adták elő  dalaikat és az ünnepi beszédek is elmaradtak. Az iskolások sem hozták el a saját készítésű pipacsvirágaikat. Az idén ez a jelkép kitűzők formájában volt jelen, amelyeket  a vendégek hoztak : Júlia Pigulová százados, Katarína Kopálová  szakaszvezető és Slavomír Haladík szakaszvezető, a Nagyszombati Területi Katonai Parancsnokság toborzói. A harangszó alatt mellettük tisztelegtek községünk lakosai  Ing. Slivenský Bertalan, nyugállományú ezredes és Hruška Miroszláv, nyugállományú rendőrszázados, akik a Hősök szobra mellett lévő kopjafánál helyezték el piros pipacsvirágokból készített koszorújukat. Az emlékműnél Mgr. Zdenka Mačicová, községünk polgármester asszonya is elhelyezte koszorúját. A főszervezők nevében gyertyát gyújtott a Kosúti  Szenior Nyugdíjas Klub elnöke, Mgr. Slivensky Zsuzsanna . Jómagam is ott voltam és az Egészségkárosodottak Szövetsége Kosúti Alapszervezete nevében gyújtottam mécsest. Büszkék  vagyunk arra, hogy községünk lakosai is aktívan tevékenykednek a békefenntartó testületekben és törekednek  arra, hogy az embertelen körülmények között harcoló, családjaikat nélkülöző, életüket és vérüket feláldozó hős katonák emléke soha ne haljon meg !

   Soraimat  egy idézettel fejezem be Silye Sándor , a Székesfehérvári Honvédség és Társadalom Baráti Kör tagjának a „Felmegyek a doberdói  nagy hegyre ... Emlékút – emberségről a háborúban, 150 ezer halott emlékével“ című írásából :

   „Kimondani is borzasztó : Doberdónál a magyarok 50, az olaszok pedig 100 ezer katonát vesztettek el. Mai szemmel, ésszel megítélhetetlenek ezek a szituációk. Szan Martino is a borzalmak helyszíne volt, ahol mégis ember tudott maradni az ember. Öt méterre voltak egymástól az állások, egész nap tartott az öldöklés. Este elcsendesedett minden, nyugalom volt a lövészárkokban, és a halottak között megszólalt a tiszta olasz énekhang az ottani állásból, szépen szólt az „O Sole Mio“. A másik oldalon a magyarok megtapsolták, majd egy katona a hegedűjével zendített a dalra : „Csak egy kislány van a világon...“, a taps pedig az olasz oldalon csattant. Aztán másnap reggel újult erővel ölték egymást... ez ilyen világ volt.

   Belegondoltam , és elkeserítő volt a tudat ha bármelyikünk rossz időben és rossz helyen születik, egy lehetne az ismeretlen katonák közül. Szörnyű gondolat. És Önök mit gondolnak erről ?“