Látogatás a Felsőszeli Bibliotheka Pro Patria magánkönyvtárban

   A Felsőszeliben található Bibliotheca Pro Patria magánkönyvtár lényegében Oros Lászlót is jelképezi. Ez a két név ugyanis elválaszthatatlan egymástól. Je­lentésük nem más, mint a Felvidék leg­nagyobb dedikált könyveket tartalmazó magánkönyvtára. Ezt az egyedülálló gyűj­teményt, ritkaságot és kincset látogattam meg Perleczky Krisztián vágai és Szabó László nagyfödémesi helytörténészek társaságában.

   De mit is jelent a Bibliotheca Pro Patria elnevezés – kérdezhetnénk.

   Az elnevezés II. Rákóczi Ferenc feje­delmünk jelmondatából indul ki, amely így hangzik: „Cum Deo pro Patria et li­bertate!” (Istennel a hazáért és a szabad­ságért!). Nos, innen vettem aztán kölcsön a Pro Patria szavakat és kötöttem össze a szintén latin eredetű bibliotheca (könyv­tár) szóval. Így kapta hát könyvtáram a Bibliotheca Pro Patria nevet – mesélte a tulajdonos.

   Ez a gyűjtemény tehát olyan felvidéki magánkönyvtár, amely elsősorban az itt megjelent magyar nyelvű kiadványainkat igyekszik begyűjteni 1918-tól napjainkig. Persze van azért ott jónéhány kötet az 1700-as évekből és a reformkorból is. Meg persze kinevezési okiratok – mondjuk I. Lipót császár aláírásával 1658-ból –, ame­lyet akármelyik múzeum megirigyelne.

   Egyébként Oros László munkásságát Ipolyi Arnold idézetével lehetne leginkább jellemezni: „Őrizzük emlékeinket, gyűjt­sük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, s kevesebb a jövő”.

   Nos, ez a Bibliotheca ma már több mint kilencezer könyvet, folyóiratot, kéziratot tartalmaz. A dedikált anyag mennyisé­ge is túllépi a hétezret. A könyvtár pedig előzetes egyeztetés után látogatható. Ka­pacitása ugyan nem nagy, hisz egyszerre legfeljebb húsz érdeklődőt tud fogadni. A környék iskolái, diákjai ki is használják ezt a lehetőséget, hiszen márciusban, a könyv hónapja alkalmából el is mennek oda a tanáraik kíséretével.

   A hosszúra nyúlt beszélgetésünk so­rán mi is megtudtuk például a kandallón elhelyezett koponyák, illetve a Dubček-féle levél történetét, meg egyéb érdekes, életírta eseményeket.

   De valójában ki is ez az ember, aki en­nyire szereti a könyveket és a magyar múltunkat?

   Íme, hát néhány adat Oros László éle­téből: 1952-ben született Felsőszeliben, itt járt a magyar tanítási nyelvű alap­iskolába, majd folytatva tanulmányit, 1971-ben leérettségizett a komáromi Gépipari Szakközépiskolában. 1977-ben a turócszentmártoni (Martin) Katonai Fő­iskolán mérnöki oklevelet, illetve a Brünni (Brno) akadémián teljes felsőfokú kato­nai képesítést szerzett. Az 1970–1980-as években különböző helyőrségekben szolgált. 1990-ben alezredes lett, majd 1993-ban nyugállományba vonult.

   Arra a kérdésünkre pedig, hogy mikor kezdte gyűjteni ezt a rengeteg kincset, el­mondta: hosszú évekkel ezelőtt, még 1977 nyarán Dobos László író látogatta meg a felsőszeli otthonában. Akkor dedikálta azt a könyvét, amely alapja lett a majda­ni gyűjteménynek. És ő bíztatta arra is, hogy folytassa a könyvek beszerzését és katalogizálását.

   A gyűjtemény értékes darabjait aztán két válogatás kötetben be is mutatta, sőt a könyvhétre megjelent Felvidéki portrék és történetek című munkájában iroda­lomtörténeti alapossággal adta közre az itteni irodalmunk jeles alkotóit, legyen szó az 1918 előtti vagy utáni időszakról.

   Beszélgetésünk során azt is megál­lapítottuk, hogy mióta a Madách Kiadó megszűnt, azóta egy-egy szlovákiai ma­gyar kiadó legfeljebb odáig jut el, hogy megjelentessen egy számára érdekes könyvet, amelyet vagy a szerzője terjeszt, vagy ott porosodnak a kiadó raktárában. A számtalan régi értékről pedig egyszerűen nem vesznek tudomást, pedig ahogy a vendéglátónk megjegyezte, „nem egy ma is megnyerné az olvasók szívét, ha hozzáférhető lenne”. De sajnos nem az.

   Mint már említettem, Oros László nem csupán könyvgyűjtő, hisz faluja helytör­ténészeként maga is tíz könyvet tett már le az érdeklődők asztalára. Feldolgozta többek között a helyi evangélikus egyház történetét, majd a három generáción át ott lelkészkedő Endreffyek múltját, illetve Leskó Mihály esperes életét.

   Tagja néhány szakmai társaságnak, például a Szlovákiai Magyar Írók Társa­ságának (2016), a budapesti székhelyű Magyar Újságírók Közösségének (2018), vagy a Magyar Nemzeti Írószövetségnek (2020). Munkássága elismeréséül pedig Patria-díjjal (2016) tüntették ki.

   Befejezésül talán még annyit, hogy rendkívül nagy öröm volt számunkra ez a találkozás, a beszélgetés és a könyvtár megismerésének lehetősége. Aki tehát szereti a szépet, az értéket, aki tiszteli a magyar múltunkat és a hagyományainkat, az látogassa meg ezt a nem mindennapi gyűjteményt.

   Életének kerek évfordulója alkalmá­ból is további sikeres gyűjtőmunkát és jó egészséget kívánunk a magánykönyvtár házigazdájának, Oros Lászlónak!