Újév napi szokások és babonák

   Kevesen tudják, hogy januárnak, az év első hónapjának a régi magyar neve Boldogasszony hava, mivel őseink az év első hónapját Szűz Máriának szentelték. Ennek megfelelően az év első napja, január 1-je Szűz Mária, isten anyja ünnepe. A magyar ember Újév napját kiskarácsony napjának is nevezi.

   1622-ben a Gergely-naptárban jelölték ki január 1-jét az év kezdetének, azóta ünnepeljük ezen a napon az új naptári év kezdetét. Korábban december 25-én köszöntötték az új esztendőt. Egyes források szerint a január elseji évkezdet Magyarországon már 1587-ben életbe lépett. Már a 13. századi magyarországi oklevelek is ajándékozási napként említik, így azóta is tele van olyan szokásokkal, hiedelmekkel, amelyek mágikus fortéllyal próbálták megszerezni és megtartani a szerencsét, elűzni a bajokat, a betegséget, a gonosz szellemet.”

   A mai napig él a szokás, hogy nő nem kívánhat elsőként boldog újesztendőt, inkább kívánja azt előbb egy kisfiú, mint egy asszony. Régebben az asszonyok még a házból sem léphettek ki, csak a templomba mehettek, nehogy elvigyék a szerencsét.

   A Csallóközben és a Mátyusföldön még ma is él a szokás, hogy az év első napján nem szabad baromfit enni, mivel az hátrakaparja a szerencsét és elröpül vele. Ezen a napon csak marha vagy disznóhúsból volt szabad főzni. A malac előre túr az orrával, így kikaparja a szerencsét, avagy közelebb túrja azt a ház népéhez – tartja a babona. Szokás volt sok apró pogácsát sütni, ez szimbolizálta a pénzt, azt remélték, egész évben sok pénzük lesz, ha apró pogácsát esznek.

   Még ma is tartja magát a mondás, hogy amilyen az év első napja, olyan lesz az egész év, így, ha szerencsétlenség ért valakit január 1-jén, úgy gondolták, az egész év szerencsétlen lesz. A jó cselekedet fontos volt az év első napján, hiszen az szerencsét hozott az egész évre. Több településen élt a babona, ha látogató jött és ajándékot hozott, az egész év bőséges lesz, ha kérni jöttek, az szerencsétlenséget jelentett. Aki újévkor korán reggel megmosakodott a kútnál, az egész évben friss és egészséges maradt.

   Időjósló mondásokat is ismerünk az év első napjáról. Ha piros a hajnal, szeles lesz az év. Ha hideg, északi szél fúj, hosszú és kemény lesz a tél. Ha olvadni kezd a hó vagy a jég, akkor jó bortermés várható. Ha tiszta az ég, jó termés várható.

Marcell Béla nyomán

   Átcsúszunk a jégen

   Szilveszterkor két vidám jóbarát fölkerekedett és átment a szomszéd faluba, hogy ott búcsúztassák az odavaló legényekkel az óesztendőt. Papszegiből indultak át a befagyott Dudvágon.

   Mint ahogy ilyenkor szokás, folyt a bor, szólt a nóta, vidám muzsikaszó mellett múlatták a legények az év utolsó óráit. Odakint az óév még egyszer kimutatta foga fehérjét. Egész este fagyott és vastag jégpáncéllal vonta be az alig behavazott téli tájat.

   Amíg odakint a természet erői dúltak, azalatt a legények a hosszú kocsmaasztal mellett vidáman köszöntötték az új esztendőt. Addig-addig köszöntgették, míg végtére jól eláztak. Még messze volt a hajnal, mikor hazaindultak a legények. A sötétség, de főképp az állapotuk miatt eltévesztették az útirányt hazafelé, csak az otthoni lámpák fényei után bandukoltak toronyiránt át a földeken.

   Hol az egyik, hol a másik csúszott el, a mindent beborító jeges bevonaton, mikor végre ismerős tájra, a folyóhoz értek. Jeges töltése szinte megmászhatatlan volt. Pedig nem volt talán egy méter magas. Nagy nehezen fölkapaszkodtak a töltésre. Mindketten még hason fekve csúsztak előre, hogy leereszkedjenek a vízhez, mikor az egyik felkiáltott:

• Pajtás! Vigyázz, ez a víz az éjjel jól megáradt, színültig tele van a medre, és be is fagyott. Nem tudom, megbír-e bennünket az éjjeli fagyás.
• Akkor másszunk át rajta, úgy nem szokott leszakadni.

   Át is indultak hason csúszva, nagy félelmek közepette. Mire átértek, félig ki is józanodtak. Ám a kijózanító félelem csak ezután következett.

   A befagyott folyó felett távolból nagy fényesség közeledett feléjük. Ahogy közeledett, fénye egyre nőtt, és hatalmas robaj kísérte. A két jóbarát megrettenve figyelte az égi tüneményt, szerintük az más nem lehetett. Nem tudták, minek véljék – az egek haragjának, mert így eláztak, vagy talán a marslakók jöttek le szilveszterezni? Sok tűnődésre nem volt idő, mert a sötét éjszakában vakítóan közeledett a folyó fölött a fényesség, és nyomában a hatalmas robaj.

   Még maradt annyi erejük, hogy lecsússzanak a töltés aljába valami menedéket keresve. Leborultak a jeges hóba, szemüket eltakarták ás várták a véget. Óráknak tűntek a következő pillanatok, míg az égi csoda, vagy a csillagokból jött tüzes szekér mindent elemésztve hozzájuk nem ért.

   Meg is érkezett nagy búgás és robaj kíséretében, szinte rengett a föld és továbbrobogott. A fényesség megszűnt. Barátaink egymást támogatva föltápászkodtak, agyuk már kitisztult a szilveszteri muri után, és akkor látták, hogy az a félelmetes valami a hajnali tejesautó volt, és az országúton csúsztak át olyan vigyázva.

Danajka Lajos, Mátyusföldi adomák című gyűjteményéből