Szeli Futóverseny - kiértékelő

19.7.2017 14:47 | -kr-

http://www.terrahirujsag.sk/

   A verseny ötödik évfolyamán a 3, 10 és 21 kilométeres távokon összesen 236 felnőtt versenyző futott. A gyerekek több korosztályos besorolású versenyének színhelye a Felsőszeli Nyerges Lovasklub pályája volt, amely a rendezvénysorozat rajt-cél színhelyéül is szolgált.

   A jól szervezett rendezvényen igazi családias hangulat uralkodott, hiszen a gyerekek korosztályos versenyeit sok-sok szülő és nagyszülő segítette, illetve kísérte figyelemmel.

   Több kísérőrendezvény is várta a versenyek résztvevőit, illetve az őket kísérő érdeklődőket.

   A frissítő mellett energiapótlás gyanánt több ételkülönlegesség közül választhatta a versenyezők. A versenyen való részvételért minden induló emlékérmet vehetett át, a legszerencsésebb a tombola legértékesebb díját - egy TV készüléket is hazavihetett.

   Vidékünk jó hírét most is messzire vitték a résztvevők: Nagykürtös, Igló, Léva, Besztercebánya, Szenc, Győr városokból is voltak versenyzők.

A hátrafelé futást Pudmerický Norbert nyerte.

A legjobb Szeli (Felső- és Alsó) - eredmények:
3 km:
Kontár Ronald 00:13:09
Lócziová Pappová Mária 00:15:56

10 km:
Horváth Zsolt 00:51:59
Bognár Ibolya 00:53:54

21 km:
Papp Ferenc 01:35:35


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom