<<  17/133 >>

FÉRFIAK ÚJ SZEREPBEN, avagy az apasági szabadság intézményének bevezetése

28.1.2023 11:41

https://www.terrahirujsag.sk/

   Bizonyára már sokan olvastak vagy hallottak róla, hogy külföldön már bevett gyakorlat, hogy kisgyermek születésekor az apa megy gyermekgondozási szabadságra, ráadásul az északi, skandináv országokban az édesapák számára kötelező egy ideig otthon maradni a csemetéjükkel. Sok esetben azért, mivel a nő karriert épít. Továbbá számos tanulmány támasztja alá, hogy a gyermek fejlődésére nézve nagyon fontos az apa jelenléte is. De általános gyakorlat főként a tengerentúlon, hogy a nagyvállalatok egyre inkább törekednek a családbarát munkahelyek kialakítására.

   November 1-jétől Szlovákia is felzárkózott ezen országok közé és az Európai Parlament erre vonatkozó irányelvét végre beépítették a szlovák törvények közé is. Az említett irányelv az összes tagállamban kötelezővé tette az úgynevezett apasági szabadságot, mely szerint az apukák legalább 10 napra jogosultak.   

   A múlt havi cikkünkben már rámutattunk a Munka Törvényének módosítására, mely november 1-jétől több változást is hozott magával. A módosítások értelmében Szlovákiában is hivatalosan bevezették az apasági szabadságot. A törvény értelmében tehát az újdonsült édesapák apasági szabadságra mehetnek a gyermekük születése utáni első hat hétben. Az új rendelkezés elsődleges célja, hogy összhangba hozza mindkét szülő munkahelyi és magán életét, hogy az édesapák személyesen is bekapcsolódhassanak az újszülött gyermek szülés utáni gondozásába, valamint hogy erősítse a családon belüli kapcsolatokat a gyermek születését követő szoros időszakban.

 

Ki jogosult az apasági szabadságra és mennyi pénz jár érte?

   Természetesen, mint minden egyéb juttatás vagy támogatás esetén, a törvény bizonyos feltételeket ír elő, melyeket a kérvényezőnek teljesítenie kell. Amennyiben az apa kérvényezni szeretné az apasági szabadságot, az alábbi feltételeket szükséges teljesítenie:

 

  1. aktív egészségbiztosítással kell rendelkeznie, vagy védelmi intervallumban kell lennie,  ami az egészségbiztosítás megszűnését követő hét napot jelent,
  2. az egyéni vállalkozók, illetve azok, akik önként fizetik az egészségbiztosítást, nem rendelkezhetnek tartozással a Szociális Biztosító felé, tehát a vállalkozók is ugyanúgy, mint az alkalmazottak jogosultak az apaságira, viszont az igénybevételt megelőző 2 évben ugyanúgy legalább 270 napig fizetniük kell a betegsegélyzőt,
  3. ha a gyermek édesapja munkavállaló, akkor az apasági járulék folyósításának időszakában nem szedheti egyidejűleg a munkahelyi fizetését is,
  4. a gyermek édesapjának aktívan kell gondoskodnia gyermekéről.

 

   Az apák legfeljebb 14 naptári napon keresztül vehetik igénybe az apasági szabadságot, a gyermek születésétől számított hat héten belül. Az apasági juttatás igénybevétele az édesapa részéről nem kötelesség, hanem lehetőség, tehát aki nem akar, nem él ezzel a lehetőséggel. Ha a gyermek apja nem akar, vagy nem tud apasági szabadságra menni, nem kell aggódnia, mivel ez semmilyen jogi következményt nem von maga után. A törvény értelmében az apasági juttatás összege a biztosított napi kivetési alapjának 75 százaléka vagy a valószínűsíthető napi kivetési alap 75 százaléka.

 

Mit kell tennie az édesapának, ha apasági szabadságra szeretne menni?

   Az édesapának egy nyomtatványt kell majd kitölteni, ami elérhető a Szociális Biztosító honlapján is, majd a kitöltött és munkaadó által aláírt nyomtatványt az illetékes Szociális Biztosítónál kell beadni. A szabadságon lévő édesapa juttatását a Szociális Biztosító fizeti.

 

Egyszerre két támogatás – lehetséges ez?

   Igen. Amennyiben az édesapa úgy dönt, hogy a gyermeke születése utáni hat héten belül otthon marad 14 napig, miközben az édesanya is anyasági szabadságát tölti, a Szociális Biztosító ebben az esetben mindkettőjüknek egyszerre folyósít anyagi támogatást, de csupán két héten keresztül.    

 

Az apasági szabadság előnyei

   Az apasági szabadság bevezetése mindenképpen új fejezetet jelent a dolgozó apáknak és családoknak is egyaránt, hiszen javítja a munka és a magánélet összeegyeztethetőségét. Amennyiben az édesapák a szülést követő időszakban jobban részt vesznek a gyermeknevelésben, akkor elkötelezettebbek lesznek a gyerekeikkel, sőt mindez kihatással van a férfi-nő (anya-apa) kapcsolatra is. A baba születése után az apasági szabadság lehetővé teszi az apák számára, hogy aktívabb szülőkké váljanak.  

   Amennyiben kétségei vannak afelől, hogy az édesapa jogosult-e az apasági szabadságra, javaslom felkeresni az illetékes Szociális Biztosítót vagy valamelyik ügyvédi irodát, amely hasznos tanácsokkal látja el Önt.

JUDr. Bános Róbert

www.banos.sk


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  17/133 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom