Amikor a fogyasztó sarokba szorítja a bankot, avagy nem mindig a gyengébb húzza a rövidebbet

   Ügyfelünk kálváriája 2016-ban kezdődött, amikor is a karácsonyi ünnepekre az USA-ba utazott. A szilveszteri ünnepség akkor csúcsosodott ki, mikor ügyfelünk táskáját és pénztárcáját ellopták, vele együtt pedig a hitelkártyáját is. A tolvajnak az elrabolt kártyával mindössze egy óra leforgása alatt sikerült 3 alkalommal is fizetnie, étteremben valamint ékszerboltban is. Ügyfelünk így rövid időn belül csaknem hétezer eurót veszített el. Annak ellenére, hogy az esetet jelentette a hatóságoknak, nem fordítottak túl nagy figyelmet rá. Hét évvel ezelőtt, sajnos, még nem lehetett külföldről, probléma nélkül felhívni a bank ügyfélvonalát, az ügyfél sürgős e-mailjére is csak napokkal később jeleztek vissza az illetékes banktól. Kifogásolták az ügyfél panaszát, aki a kártyalopásról szóló állítását nem tudta kellően bizonyítani. Ügyfelünk viszont továbbra is ragaszkodott az állításához, a bank viszont kis időre elhallgatott és a háttérbe húzódott.

Vihar előtti csend

   A bank pár hónappal később újra színre lépett, mely ekkorra már nevet is változtatott. Értesítette ügyfelünket, hogy a banki szolgáltatás, melyhez a már ellopott hitelkártyát kiállították, megszűnt, helyette egy előnyösebb szolgáltatást kínáltak fel ügyfelünknek, melyhez egy új bankkártyát is kiállítottak. Bármilyen furcsán is hangzik, ügyfelünk valóban új ajánlatot kapott a banktól, a lopás következtében keletkezett tartozásról, tehát a hiányzó pénzösszegről, azonban egy árva szó sem esett. Egyszerűen csak egy újabb ajánlattal rukkoltak elő. Tekintettel arra, hogy az ügyfelünk ekkortájt huzamosabb ideig az USA-ban élt, a bank eme új ajánlatára nem reagált, valamint ezt megelőzően megszüntette a bankszámláját, azt feltételezvén, hogy a bank is elfogadta azt a tényt, hogy a vitatott pénzösszeget elrabolták tőle.

Még évek múltával is érheti kellemetlen meglepetés  

   Csaknem 3 év telt el azóta, hogy ügyfelünk fizetési meghagyást kapott a banktól, melyben az áll, hogy a bank követeli a tartozás azonnali rendezését – a hitelkártyáról ellopott összeg visszafizetését, beleértve a késedelmi kamatot is. Ügyfelünk természetesen megrémült, hiszen a bankkal folytatott legutolsó kommunikációja során a hiányzó összegről egy szó sem esett (hozzáteszem, hogy mivel ügyfelünk huzamosabb ideig az USA-ban élt, ezért az édesanyját hatalmazta meg, hogy Szlovákiára érkező postáit átvegye, ezért a fizetési meghagyást is ő vette át). A kezdeti feszültséget felváltotta az aggodalom, hogy minden bizonyítékot sikerüljön alaposan begyűjteni és a törvény által megszabott 15 napon belül ellentmondást benyújtani. 

   Ami a bank érvelését illeti, az kizárólag arra épült, hogy az ügyfél nem teljesítette kötelességét, tehát hogy a felmondás és felszólítás ellenére hitelkártya tartozását nem fizette vissza. A bank fizetési meghagyási javaslata nem foglalkozott az ügyfelünk által benyújtott panasszal, mely az ellopott pénzösszegről szólt, ugyanakkor nem mutatott fel semmilyen bizonyítékot arról, hogy a vitatott felmondást (mely az ügyfél részére azt a kötelezettséget jelentette volna, hogy az adós összeget vissza kell fizetnie a banknak) kézbesítették volna az ügyfélnek (ez a késedelmi kamat szempontjából is fontos lett volna, mégpedig azért, hogy milyen naptól számítódik). A bank ugyan a feladási szelvény másolatának felmutatásával igazolta, hogy a küldeményt postázta az ügyfelünknek, de a felmondás tényleges kézbesítéséről a térítvényt már nem tudta csatolni.

   A benyújtott ellentmondásunkban több ellenérvet is felsorakoztattunk, mégpedig a kártyalopást, az azt követő jogtalan pénzfelvételt, ügyfelünk benyújtott panaszát, és a vitatott felmondás kézbesítésének hiányát is. Az utóbbi számított a legfontosabb szempontnak, hiszen a bank az ügyfél kötelezettségét nem a felmondás tényleges kézbesítésétől számolta, hanem a kézbesítési fikció beállásától, azaz attól a naptól számítva, amikor az ügyfél a (bank állítása szerint postázott) levél tartalmával megismerkedhetett. Ez a határidő a feladástól számított 3 napon belül volt, amely az  akkori általános szerződési feltételek között is szerepelt.

   Első lépésben sikerült sikerrel járnunk, mivel a bíróság a benyújtott ellentmondást jogosnak minősítette, az eljárás pedig perré alakult. Így a tárgyalás időpontjának kitűzéséig elegendő időt nyertünk, eközben a bankkal is sikerült tárgyalásokat folytatnunk.

   Az ügy szempontjából kulcsfontosságú volt, hogy ügyfelünk a fogyasztó szerepét töltötte be az ügyben, így a törvény is nagyobb védelmet biztosított számára, mivel jogi szempontból a gyengébb felet képviselte. Próbáltuk a lehető legjobban bizonyítani a hitelkártyalopást követő visszaélést, rámutattunk a bank elfogadhatatlan feltételeire és az önkényes kézbesítési fikcióra is.

   Azt is tudni kell, hogy akkortájt az USA-ban nagy számban történtek hasonló esetek, mivel kártyás fizetésnél nem volt szükség a PIN kód megadására. Több szakértői vélemény segítségével is bizonyítottuk, hogy ügyfelünk esetében visszaélés történt. A bíróság sajnos nem adott igazat nekünk, ezért fellebbezést nyújtottunk be. A fellebbezésben kihangsúlyoztuk a felszólítás kézbesítésének elmulasztását, mely kulcsfontosságú szerepet töltött be a késedelmi kamat számításánál. A Polgári Törvénykönyv kimondja, hogy „a szándéknyilatkozat a jelen nem lévő személlyel szemben abban a pillanatban lép hatályba, amikor eljut hozzá.” Pontosan az eljuttatás igazolása, tehát a kézbesítés igazolása az, ami mindvégig vitatott volt.

   A másodfokú bíróság a mi oldalunkra állt, az elsőfokú bíróság döntését eltörölte és újratárgyalást rendelt el az ügyben. Mivel a kézbesítés időpontja még mindig kérdéses volt az ügy szempontjából, ezért az elsőfokú bíróság a szlovák postához fordult. Azt kérte, hogy a posta tájékoztassa a bíróságot a kézbesítés időpontjáról. A tárgyalást emiatt elnapolták. A tárgyalás előtt pár nappal a posta álláspontja az volt, hogy a 2016-os küldeményről rögzített információk nincsenek tárolva, ugyanis a postai küldeményekről csupán 3 évre visszamenőleg rögzítik az adatokat. Ezért véleményezésünkben kihangsúlyoztuk, hogy a bank nem volt képes bizonyítani a kézbesítés időpontját, amely a per szempontjából az egyik leglényegesebb információ és fontos jogkövetkezményeket von maga után. A bíróság ezúttal elismerte, hogy érvelésünk nem alaptalan és a bank keresetét végül elutasította.

   Végezetül fontos kiemelni az ügy fő motímuvát, mely nem csak a fogyasztó szerepében testesül meg, hanem az ügyfelünk kitartására is rámutat, aki a kezdeti kudarcok ellenére sem adta fel, a törvény pedig az ő oldalán állt. Amennyiben Ön vagy valamely ismerőse is hasonló cipőben jár, ne habozzon felkeresni egy ügyvédet, aki segíthet útbaigazítani, vagy képviselni a bíróság előtt.

JUDr. Bános Róbert

www.banos.sk