Mi az a csoda, ami valójában a szőlőből készül? Pincetitkok a Viniper borászaitól

   Ha jól belegondolok, a peredi borkóstolón készült interjúk előtt sosem tűnődtem el azon, hogy micsoda összetett folyamat, miközben a szőlő borrá válik. Most már azt is tudom, hogy nem is a szőlőnél kell kezdenem az elmélkedést, hanem egészen a venyigénél. Ha pedig ragaszkodom a teljesség elvéhez, akár a fajta nemesítésig is visszamehetek! Mindemellett pedig a folyamat kulcsfigurájáról még nem is ejtettem szót – az emberről. Az emberről, akiben megérik a vágy, hogy bort készítsen; aki dolgozik a szőlővel, gondozza, ápolja azt; odaadás, szándék és idő mellett a szívét is belerakja a munkába. Az, hogy ezzel a lelkesedéssel végeredményben bort teremt, kétségtelen. Viszont létrehoz vele még valamit. Ezt a valamit – amit Somogyi Roland mondatai gyönyörűen leírnak – hívhatjuk akár örökségnek is: „Gyerekkoromtól felnéztem azokra az emberekre, akik szőlővel foglalkoztak, és ki tudták termelni. A nagyszüleim ilyenek voltak. Amikor pedig a szőlőből bort csináltak, az a szememben maga volt a csoda!”. Takács János ezt emberek közötti lelki vándorlásnak nevezte: „Nekem azért van borom, mert anno Mozoli Sándor és Kovács Sándor öntöttek abból a borból, amit ők maguk készítettek. Az, hogy Pereden ennyi borász van, az elsőknek köszönhető.”

   Mialatt hallgattam a borászokat mesélni a saját tapasztalataikról, megéléseikről, többször azon kaptam magam, hogy elmélázok. Vajon a bort megalkotni analóg lehet-e azzal, ahogy magát az életet megéljük? Hiszen bort készíteni is egy végtelen tanulási folyamat, a saját buktatóival, örömeivel együtt, nem beszélve arról, hogy ami végeredményként az asztalra kerül nem ”csupán” egy ital. Csernyik István, hegybíró, aki Nagyréde képviseletében vett részt a borkóstolón, elmesélte, hogy hivatásából kifolyólag is számos bort kóstol meg, hiszen tagja annak a bizottságnak, ami a mátrai borok érzékszervi tesztelését végzi, mielőtt még azok a boltok polcaira kerülnének. „A bor maga az élet. Egy érző lény, ami folyamatosan változik, ezért állandó törődést, figyelmet igényel az embertől.” Varga Róbert, peredi borászunk így fogalmazott erről: „A borral dolgozni kell. Mindenki jót akar csinálni, de nem mindig sikerül. Hogy jó bort csinálj, ahhoz idő kell, hiszen a bor, az élő dolog.” Mozoli Sándor, a Viniper elnöke, megosztott még egy titkot azzal kapcsolatban, hogy mikor lesz az embernek igazán jó bora: „Bartalos Árpádnak, megyeri borásznak, aki sajnos már nincs velünk, volt egy mondása. Jó bora annak van, akinek jó baráti vannak! Ha nincsenek jó barátaid, nem fogják megmondani az igaz véleményüket, és abból nem fogsz tanulni! Mi, a Viniperben ehhez tartjuk magunkat, nálunk ez így működik. Kritikusok vagyunk egymással, de jó szándéktól vezérelve. Mindemellett természetesen azt is megosztjuk, ha mi követtünk el valami hibát, és tanultunk belőle! Több ilyen baráti társaság kéne itt Felvidéken, ahogy a világ bármely pontján is. Akkor nem egymás ellen mennének az emberek, hanem erősítenénk, építenénk egymást. ”

   „A Viniperbe mindig szeretettel várjuk az új tagokat, még akkor is, ha egyelőre nincs boruk, hiszen valahol el kell kezdeni, és ez egy nagyon jó közösség hozzá. A kezdőknek hatalmas előny, hogy már tapasztalt borászoktól tanulhatnak. A különböző eseményeken pedig, ahol összejövünk más települések borászaival, folyamatosan megy az információcsere. Mikor hivatalosan megalakult a Viniper, mi is hatalmas mennyiségű tudáshoz jutottunk ilyen módon.” – mondta Varga Zoltán, az egyik alapító tag.

   Bende Dezső szerint a Viniper közössége egy kincs mindannyiuk számára: „Ez egy nagy család, ahol mindenki beleteszi a saját részét annak érdekében, hogy ez az egész működjön.” Ahogy a többi borász, Bende Béla is azt a felbecsülhetetlen értéket emeli ki, amit az ő életében képvisel ez a közösség: „Szeretet, humor, kikapcsolódás, barátság. Ezek olyan dolgok az életben, amelyek talán a legszükségesebbek a boldogsághoz.”

   Mindezek után azt gondolom, nem szükséges kibontani, hogy mi is az a csoda, ami itt Felvidéken készül a szőlőből. A fentiekből egyértelműen kitűnik, hogy nem csak a borról van szó. Sokkal több, jelentősebb és titkosabb lehetőségek rejlenek egy-egy szőlőszemben, ahogy egy elénekelt dalban, eljárt táncban vagy bármilyen alkotásban, amely a kezek közül megszületik – hiszen közösséget teremtünk általuk. Egy jó közösségben pedig erősödnek a gyökereink. Erre mindig emlékezzünk.
 

Darázs Enikő
Tóth Csaba fotói