logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  257/262 >>

Himnuszunk születésnapján

15.2.2017 13:34 | Mézes Rudolf

   A magyar kultúra napja tiszteletére a Csemadok 2017. január 22-én Galántán rendezte meg országos emlékünnepségét. A rendezvényen adták át a Csemadok Életmű Díjat, a Közművelődési Díjat és a Gyurcsó István Díjat.

   Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke köszöntőjében kiemelte a Csemadok tagjainak, vezetőinek aktív munkáját, a sok évtizedes tevékenység eredményeit, amelynek köszönhetően a szervezet elnöksége Brüsszelben a legrangosabb európai elismerést, az Európai Polgár díjat vehette át tavaly, amelyet elsőként kapott meg egy számbeli kisebbségben élő közösség képviselője. Grezsa István, miniszteri biztos ünnepi beszédében megköszönte a szervezet vezetőinek és minden aktív tagjának, hogy a Kölcsey által megfogalmazottak szerint - megéli, tevékenyen gazdagítja és továbbadja magyarságunk kultúráját.

   A Csemadok 2008-ban létrehozta azt a díjat, amellyel azon tagjai munkáját ismeri el, akik évtizedek óta fáradhatatlanul tevékenykednek felvidéki közösségünkért. Az eseményen Csemadok Életmű Díjjal hat személyt jutalmaztak:

   A losonci Böszörményi István tanárt, helytörténészt, aki 1972-től nyugdíjba vonulásáig a füleki gimnázium tanára volt. Néprajzi és helytörténeti írásai a Gömörország és a Palócföld című lapokban jelennek meg rendszeresen.
   A hárskúti Korintus László zenepedagógust, akinek az életét mindig a zene határozta meg. A Rozmaring Népdalkör és a Rozmaringsarj Népdalkör alapítója, a Rozsnyói járás öt faluja közös férfikarának vezetésében és felkészítésében segít.
   Az ajnácskői Lázár Erzsébet és Lázár Ferenc nyugalmazott pedagógusokat, akik fiatal koruk óta tagjai a szervezetnek. A község kulturális életének meghatározó személyiségei.
   A bősi Miklós Ferencet, aki mindig aktívan kapcsolódott be a Csemadok életébe, sokrétű tevékenységét számos díjjal, kitüntetéssel jutalmazták. 1971-től, a Kék Duna Vegyeskar megalapításától a kórus tagja.
   A vízkeleti Pék Évát, aki 1971-től tagja a Csemadok Vízkeleti Alapszervezetének, csaknem harminc éve elnöke is. Tíz évig irodalmi színpadot is vezetett szülőfalujában, tagja a helyi énekkarnak, vezeti a szervezet krónikáját és szerkeszti a Vízkeleti Újságot. Tallós község díszpolgára.

   A Csemadok Közművelődési Díjat 2013-ban alapították. A szövetség általa a fiatalabb generáció munkáját is szeretné elismerni.

   Az ünnepségen Baloghné Domonkos Malvint díjazták, aki több mint húsz éve meghatározó egyénisége a nagykaposi magyarságnak. Keszeg Istvánt, Martos polgármesterét, a szlovákiai magyar néptáncmozgalomban végzett munkájáért tüntették ki. A díjat Szamos Zsuzsanna is átvehette, aki huszonöt éve gondoskodik arról, hogy Ajnácskő és a környező falvak lakosai értékes kulturális programokon vehessenek részt, erősítse ezzel magyarságtudatukat. Tóth Borbála, a zoboralji hagyományőrző közösség meghatározó személyisége, valamint Vankó Ferenc, a peredi Csillag citerazenekar alapítója, a citerajáték mátyusföldi mestere is megkapta a kitüntetést.

   A Gyurcsó István Díjat 2014-ben adták át első ízben. Vele olyan személyiségek, egykori Csemadok munkatársak munkáját ismerik el, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtva segítik szervezetünk munkáját, s ezáltal nemzeti közösségünk megmaradását, fejlődését. A díjat ebben az évben a somorjai Végh László, szövetségünk volt vezető titkára vehette át, akinek nagy érdemei vannak a szlovákiai magyarságkutatás intézményes kereteinek megteremtésében.

   A díjazottak nevében Pék Éva mondott köszönetet az elismerésért. Megköszönte, hogy az ötvenezres tagságból éppen őket tartották méltónak a kitüntetésre.

   Az ünnepi megemlékezésen a régió kiváló együttesei és szólistái léptek fel: a Kodály Zoltán Daloskör, az Aranymetszés duó, Lencsés Zoltán, a Martosi Hagyományőrzők és a peredi Csillag citerazenekar. Bemutatkozott Bognár Hajnalka énekes, akit Ternóczky István kísért zongorán.

   Himnuszunk születésének ünnepsége nemzeti imánk eléneklésével fejeződött be.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  257/262 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat