<<  23/288 >>

Galántán Kodály Zoltán-dombormű került Petőfi emléktáblája mellé

4.12.2023 09:40 | Oriskó Norbert (Felvidék.ma)

https://www.terrahirujsag.sk/

   Túri Török Tibor szobrászművész domborművével ékesített emléktáblát avattak az 1956-os forradalom kitörése évfordulójának előestjén a galántai Csemadok-székház falán, közvetlenül a szeptemberben avatott Petőfi-emléktábla mellett.

   A rendezvény háziasszonyaként Holop Zsóka köszöntötte a megjelenteket, többek között Bárdos Gyula Csemadok-elnököt, Mézes Rudolf alelnököt, egyben a Szlovákiai Magyar Szülők Szövetségének elnökét, Kertész Attilát, a Magyar Kodály Társaság korábbi vezetőjét, Szacsúri Jánost, Magyarország Nagykövetségének konzulját, Bukovszky László kormánybiztost, valamint a Szövetség a Közös Célokért képviseletében Losonszky Margitot.

   A magas színvonalú kultúrműsorról Kempszky Sára vezényletével a helyi Kodály Zoltán Gimnázium kórusa, szavalatával pedig Mihalovics Veronika gondoskodott.

   Mézes Rudolf tolmácsolta özvegy Kodály Zoltánné Péczely Sarolta üdvözletét. Elmondta, a Kodály-domborművet Forró Krisztiántól, a Szövetség elnökétől kapták ajándékba a nyáron tartott Kodály Napokon. A jelenlévőket meghívta a galántai Esterházy-kastélyban este felcsendülő ünnepi hangversenyre is, amelyet Ervin Romano Fulmek és Józsa Mónika vezényeltek.

   Kertész Attila hangsúlyozta, örül annak, hogy Kodály Zoltán emlékműve Petőfi Sándor emléktáblája mellett kerül felavatásra. Emlékeztetett arra, hogy Kodály nagy tisztelettel tekintett nemzeti költőóriásunk alkotásaira, több versét is megzenésítette. Olyan költemények vannak közöttük, mint az Isten csodája, Élet vagy halál, A magyar nemzet vagy a Nemzeti dal.

   A domborművön, amelyet a Galántai táncok első bemutatójának 90. évfordulóján avattak fel, Kodály kottájának részlete is látható, természetesen a zeneműből, amellyel világszerte ismertté vált a mátyusföldi város.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  23/288 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom