logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  223/236 >>

Fejlesztések, tó-rekordok, tervek

15.3.2017 13:44 | Takács Zoltán

   Visszatekintve a az elmúlt hónapokra, a NaturAqua polgári társulás egy újabb eredményes időszakot tudhat maga mögött. Megtörtént az Aranykárász tó partján felépített faház  közművesítése. A  partra újabb padok kerültek, a tóba pedig több alkalommal telepítettünk halakat - tavasszal és nyáron háromnyaras pontyok, ősszel nagytestű pontyok és tokhalak leltek új otthonra nálunk. Ezúton szeretnénk megköszönni Kolozsi János és MUDr. Tóth György nagyvonalú anyagi támogatását, akik nagyban hozzájárultak, hogy a tó halállománya gazdagabb és a horgászok számára attraktívabb legyen. Mivel ezeknek a nagytestű halaknak nem csak a pénzbeli, hanem az eszmei értéke is magas, ezért a jövőben a házirend betartását is szigorúan vesszük (szakál nélküli horog, merítőszák, halmatrac, horogszabadító olló, fertőtlenítő spray).

   Október 30-án szezonzáró horgászversenyt rendeztünk Zsigárd község polgármesterének vándorserlegéért. A megmérettetésen három járás 9 településének 36 versenyzője vett részt. Az első helyezést és a vele járó vándorkupát a deáki Mondočko Dávid szerezte meg egy közel 6 kg-os ponty kifogásával. A második és harmadik helyen Szarka Tibor (Alsószeli), illetve a helyi ifj. Bácsai Dénes végzett. A verseny végeztével a napijegyek is kisorsolásra kerültek. A szerencsés nyertesek értékes díjaknak örülhettek. A nap lezárásaként a szervezők kétféle vadgulyásra invitálták a résztvevőket. A finom ebéd Bácsai Dénes és Benovič Gábor jóvoltából került az asztalra.

   A következő évben szervezetünk szeretné a halnevelde környékét is szebbé, rendezettebbé tenni,  még az eddigiektől is nagyobb halakat telepíteni az általunk gondozott Aranykrász tóba. Tevékenységünket sok embert érdeklő rendezvények szervezésével is színesíteni szeretnénk annak érdekében, hogy alapvető céljainkat minél többen megismerhessék és segítsék.

A jelenlegi tórekordok:
- ponty 16,2 kg
- amúr 13,1 kg
- csuka 95 cm
- tokhal 81 cm


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  223/236 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat