logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  16/39 >>

A sport igazi ünnepe Szeliben!

28.8.2019 20:12 | Kontár Ronald

   A sportrendezvényre a RoniRun Club rendezésében 2019. június első vasárnapján került sor Felsőszeliben. Összesen 340 versenyző állt rajthoz az 5. alkalommal megrendezett Szeli Félmaraton, és a 7. alkalommal rendezett Felsőszeli Tízes- és Hármas futóversenyein. Az egyénileg benevezett indulókon és vidékünk sportszervezeteinek versenyzői mellett többek között pozsonyi-, privigyei-, handlovái-, bősi, komáromi-, nagymegyeri klubok versenyzői is rajthoz álltak.

   A 21 és 10 kilométeres távokon 5 női és 5 férfi kategóriában versenyeztek a résztvevők, korosztályok szerint. A Nyerges lovas-klub pályáján ezalatt a gyerekek futóversenyei zajlottak, nagyon jó hangulatban és komoly izgalmak közepette. Számukra a szervezők több érdekes programot is biztosítottak.

   A versenyzők családtagjai, az érdeklődők nagy száma, a jó idő, az ételek, italok bősége megalapozták a jó hangulatot. A versenyzés fáradalmai után a megérdemelt pihenő következett, majd az eredményhirdetés. A késő estig tartó rendezvény pergő, színvonalas kultúrműsorral ért véget, hazai és magyarországi művészek közreműködésével.

   A vidék legnagyobb futóversenyének megszervezését és lebonyolítását számos sportot szerető helyi vállalat, a két Szeli önkormányzatai, valamint az alapításának tízedik jubileumát ünneplő KON-Truss Kft. támogatták.


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  16/39 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat