Rovatunkban egy igazi őszi zöldséggel, a kelkáposztával fogunk foglalkozni, amiből szenzációs őszi és téli ételeket lehet főzni. Nem csak kelkáposzta-főzeléket, amit sajnos főleg a fiatalok kifejezetten utálnak. Én személy szerint imádom, és magát a növényt isteni ajándékként tartom számon. Olyan vegyületeket tartalmaz ugyanis, amelyek eredményesen veszik fel a harcot a rákos sejtekkel. Rendszeres fogyasztása megakadályozza a daganatok kialakulását, tehát a gyönyörű zöld kelkáposzta kiváló immunfokozó. Megegyezhetünk abban tehát, hogy érdemes sok-sok kelkáposztát fogyasztani. Egyébként nyersen nem ajánlott a fogyasztása, de párolva csodás ételek készülhetnek belőle. Mint említettem, a legismertebb kelkáposztás étel a főzelék vagy a rakott kel, amelynek receptjét már én is bemutattam. De használhatjuk ázsiai curryba, húsos ragukhoz, párolva, kevés fokhagymával ízesítve sült húsokhoz köretként és még sorolhatnám. Csak tudni kell tálalni, hogy a család is elfogadja. Három kiváló recept következik, próbáljátok ki!
Frankfurti leves
Egytálételként is tálalhatjuk a jó, sűrű frankfurti levest, vagy főétkezéshez levesként, másik felére pedig finom, besütött túrós palacsintát. Szerintem ez így egy tökéletes ebéd. Én mindig jó nagy fazékkal főzöm a frankfurtit, mert nagyon szeretjük.
Hozzávalók: 6 db füstölt virsli, 6 szem közepes krumpli, 1 nagyobb vöröshagyma, 3 gerezd fokhagyma, 40 dkg kelkáposzta, só, 10 szem bors, csipet köménymag, majoránna, pirospaprika, liszt.
Elkészítése: A leveses fazékban olajat hevítek, majd rádobom a karikákra vágott virslit. Kevergetve kicsit pirítom, majd rádobom az apróra vágott hagymát. Tovább pirítom, majd megszórom a pirospaprikával és felengedem kb. másfél liter vízzel. Sózom, hozzáadom a köménymagot, a borsot és felforralom a levest. Jöhet a kockákra vágott krumpli, majd tíz perc múlva a csíkokra vágott kelkáposzta. Újra felöntöm annyi vízzel, hogy a fazék tele legyen. Kis lángon, fedő alatt puhára főzök mindent. Amikor kész, bele teszem a zúzott fokhagymát és gazdagon megszórom majoránnával. Kevés hideg vízbe elkeverek egy jó kanál lisztet és a leveshez adom. Egy-két percig még rotyogtatom. Van, aki tejfölt is ad a frankfurti leveshez, én nem szoktam, de biztos jó úgy is.
Kelkáposztás spagetti
Szerintem 20 perc alatt kész, vacsorára isteni finom és könnyű. Amikor már kopog a gyereked szeme az éhségtől, hidd el, észre sem veszi majd, hogy kelkáposzta is van a spagettiben. Más tésztát is használhatunk, de én a spagettit javaslom, már csak azért is, mert azt szinte minden gyerek szereti.
Hozzávalók: 10-15 dkg húsos szalonna, 1 db piros színű paprika a színéért, de ki is hagyhatjuk, egy negyed kelkáposzta, 3 gerezd fokhagyma, 20 dkg finom sajt lereszelve. Só, bors és a spagetti.
Elkészítése: Feltesszük a vizet a spagettihez. Közben kevés olajon ropogósra sütjük a felkockázott szalonnát. Ha kész kiszedjük majd a szalonna zsírhoz löttyintünk egy kis olajat. Felforrósítjuk és beledobjuk a csíkokra vágott kelkáposztát és a pirospaprikát. Nagy lángon kevergetve megsütjük. Hozzáadjuk a zúzott fokhagymát, a reszelt sajt felét, a szalonnákat és a megfőtt tésztát. Összekeverjük, sózzuk, borsozzuk és már tálalhatjuk is. A tetejére hintjük a maradék sajtot.
Rántott kellevél-tekercs
Hozzávalók: 1 személyre 2 db tekercset számolunk, tehát 4 személyre 8 db kellevélre lesz szükségünk. 8 szelet finom sonka, 8 szelet vékony kemény sajt, továbbá, liszt, tojás, prézli és olaj a sütéshez.
Elkészítése: Sós vízben félpuhára pároljuk a kelkáposzta leveleit. Kiszedjük egy konyharuhára és hagyjuk kihűlni. Éles késsel kivágjuk a levél alján az erős főeret, hogy könnyebb legyen majd feltekerni. Egyenként kiterítjük magunk elé a kellevelet, ráteszünk egy szelet sonkát, sajtot. A levél két szélét behajtjuk, majd az egészet szépen feltekerjük. Fogpiszkálóval összetűzhetjük a tekercseket. Szokásos módon panírozzuk, majd forró olajban kisütjük. Ha valaki nem szereti a panírt, akkor a kész tekercseket bacon szalonnába tekeri, tepsibe rakja és forró sütőben megsüti. Burgonyapürével és tükörtojással tálaljuk.
Menü |