Kedves főzőcskézők!
Az én családomban életmentő élelmiszereknek nevezzük azokat, amelyek sose hiányozhatnak a kamrából, illetve a hűtőszekrényből. Ha ég a Duna, akkor sem lehet probléma, bármikor hozzányúlhatunk és ehetjük önmagukban, vagy főzhetünk belőlük. Ilyen például a szalonna, a gabonapehely, a szárazkolbász, a pástétomok, a sajt, a száraztészta, vagy a márciusi főzőcske favoritja, a tojás.
Tudják, kedves olvasóim, hogy a tojásfehérjében benne van az összes esszenciális aminosav, amelyre az embernek a testszövetek építéséhez szüksége van? Ettől már csak egy jobb van, ez pedig az anyatej, de az a csecsemőké. Továbbá a tojássárgája azon kevés élelmiszerek egyike, amely természetes formában tartalmazza a D-vitamint.
Most már világos, hogy miért a tojásról, mint a gyorsvacsorák alapanyagról szólnak a receptjeim.
A tojásos mega melegszendvics azért készült, mert több kenyeret vásároltam a kelleténél, és megmaradt egy egész kilós kenyér, amivel valamit kezdeni kellett. Mivel nálunk nagyon közkedvelt étel a szendvics, készítettem belőle egy mega változatot. A feltétet variálhatjuk a saját ízlésünk szerint, a tojás viszont nem hagyható ki.
A tojáslepény nagyon gyorsan elkészíthető, és ebben az esetben is játszhatunk a belevalókkal. Ami éppen van a hűtőben, pár szem paradicsom vagy gomba, esetleg szalonna stb.
Tojásos mega melegszendvics
Hozzávalók: 1 egész vekni kenyér, vaj, 5 szelet sonka, 9 szelet szárazszalámi, 4 szelet sajt, 5 dkg reszelt sajt, mustár, bors, petrezselyemzöldje és egy nagyobb, vagy 2 kisebb tojás.
Elkészítése: A kenyeret egy éles késsel úgy szeljük ketté hosszában, hogy a domború felületét lényegében levágjuk. Kapunk egy nagy tojásdad alakú formát, ez lesz a mega szendvics alapja, amelynek körülbelül 4 centiméter vastagságúnak kell maradnia. Ráhelyezzük egy tepsire, megkenjük vajjal, megsózzuk és jöhet rá a mustár. Majd szépen sorban rápakoljuk a kenyérre a szalámit, amelyet betakarunk a sonkával, végül a sajt szeletekkel befedjük az egészet. Egy nagyobb tojást felverünk, sózzuk, borsozzuk, belekeverünk egy kanálnyi petrezselyemzöldjét és a reszelt sajtot. Ezt a tojásos keveréket óvatosan rákanalazzuk a megaszendvicsre. 170 fokra előmelegített sütőben megsütjük. Melegen, isteni ropogós és zöldségsalátával a legfinomabb.
Tojáslepény
Hozzávalók: 4 tojás, 2 dcl tej, 8-10 evőkanál liszt, ½ csomag sütőpor, 10 dkg reszelt sajt, só, bors, 2 szál újhagyma, 1 kisebb kukoricakonzerv, 10 dkg kockára vágott sonka, apró kockára vágott piros vagy sárga kaliforniai paprika, petrezselyemzöldje.
Elkészítése: A tojásokat felverjük és a liszttel, tejjel, sütőporral sűrű palacsintatésztát keverünk. Sózzuk, borsozzuk, majd óvatosan belekeverjük a többi hozzávalót. Kizsírozott, prézlivel kiszórt tepsiben, forró sütőben 170 fokon aranybarnára, tűpróbáig sütjük.
Önmagában salátával fogyasztható, de nagyon finom feltétként savanyú leves mellé.
Menü |