Júniusi számunkban foglalkozzunk kicsit a mustárral, amelyet állítólag a rómaiaknak köszönhetünk. A mustármagot fűszerként használjuk, főleg befőzéskor, illetve a belőle készült asztali mustárt ízesítőként. Van fűszeres, csípős, almás… és még sorolhatnám; elengedhetetlen tartozéka a jó kis sültkolbásznak, a virslinek vagy a cigánypecsenyének. A mustárral ízesített ételek közül kettő leírása következik az alábbiakban.
A mustáros csirkemell nagyon gyorsan elkészíthető, végtelenül egyszerű és finom, szaftos, aromás étel. Biztosan nem lövünk mellé, ha ebédre vagy vacsorára a családnak ezt tesszük az asztalra.
A göngyölt karajban kétszer is megjelenik a mustár, egyszer a töltelékben, és egyszer mustárszószként, amivel kínáljuk.
Mustáros csirkemell
Hozzávalók: 2 db csíkokra vágott csirkemellfilé, 1 db apróra vágott vöröshagyma, só, bors, olaj, mustár, kevés liszt, 1 doboz tejszín, pici méz. Aki szereti, egy mokkáskanálnyi mustármagot is szórhat a szaftba.
Elkészítése: a csíkokra vágott húst sózzuk, borsozzuk. Hozzáadunk 2 kanál olajat és egy jó evőkanálnyi sima mustárt. Összekeverjük és legalább fél órán át ebben a pácban érleljük a csirkemellet. Egy serpenyőben forró olajon megpirítjuk a húsdarabokat, hogy szép kérget kapjanak. Kiszedjük, és a maradék olajon megfonnyasztjuk a vöröshagymát. Visszatesszük a csirkemellet és felöntjük annyi vízzel, hogy éppen csak ellepje. Hozzáadjuk a mustármagot, ha kell sózzuk és lefedve, kis lángon puhára pároljuk. Ha kész, egy tálacskában elkeverünk egy kiskanálnyi mustárt a tejszínnel és egy jó kanálnyi liszttel. Ezzel a keverékkel kicsit besűrítjük a csirke szaftját. Hozzáadunk még egy kiskanálnyi mézet, megkóstoljuk elég ízletes-e. Ha nem, fűszerezzük még kevés borssal, mustárral, sóval. Tálaláskor szórjuk meg felkarikázott újhagymával, Rizzsel, zöldsalátával nagyon finom, könnyű étel.
Göngyölt karaj mustárszósszal
Hozzávalók: 8 szelet karaj (4 személyre), 1 Bambino sajt, 2 gerezd fokhagyma, 1 evőkanál mustár, só, bors. A szószhoz: 5 dkg vaj, 3 evőkanál mustár, citromlé, leveskocka, 1,5 evőkanál liszt, cukor és egy doboz tejszín.
Elkészítése: A sajtot, a mustárt és a zúzott fokhagymát összekeverjük. A húst jó vékonyra klopfoljuk. Sózzuk, borsozzuk, majd az egyik felét vékonyan bekenjük a sajtos kencével. Egyenként szépen feltekerjük, fogpiszkálóval rögzítjük. Lisztbe forgatva, forró olajon gyorsan körbe sütjük. Lábasba vagy kisebb tepsibe rakjuk az előresütött húst, felöntjük egy ujjnyi vízzel és lefedve, sütőben puhára pároljuk. Amikor a hús puha egy picit még pirítgatjuk, hogy szép színe legyen.
A mustárszószt úgy készítjük, hogy egy kisebb lábaskában felolvasztjuk a vajat. Hozzáadjuk a lisztet, megpirítjuk. Felöntjük 1/2 liter vízzel, mint amikor rántást készítünk. Felforraljuk, beledobunk egy leveskockát, illetve belekeverjük a mustárt. Borsozzuk, hozzáadjuk a tejszínt és beforraljuk. A végén ízesítjük sóval, ha a leveskocka nem lenne elég sós, cukorral és citromlével. A pecsenyelevet a hús alól is hozzáönthetjük, ettől csak finomabb lesz a mártás. Aki szereti, hozzáadhat egy kanálnyi magos mustárt is. Salátával tálaljuk, megöntözve a finom mustárszósszal.
Menü |