A Zsigárdi Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában évről évre szeretettel fogadjuk a leendő elsősök szüleit és gyermekeit az iskolanyitogató programunkon a „Sulilesőn“, melyet az idén április 4-én valósítottunk meg. Ez az első kapcsolata a nagycsoportos, hatéves óvodásnak az iskolával, először lát osztálytermet, tanulókat, tanító néniket, nevelőnőket. Még nem tudja pontosan mi vár rá szeptembertől, de egyelőre nem is ennek bemutatása a cél. A legfontosabb a szülő meggyőzése, hogy gyermeke számára biztosított legyen a nyugodt légkör, a szakképzett, kedves személyzet az oktató nevelő munka érdekében.
Ebben az évben is több programmal igyekeztünk felkelteni az érdeklődést intézményünk iránt. A kezdetben izgulós, megszeppent kicsik nagyon hamar feloldódtak. Jó érzés volt látni a csillogó szemeket, a mesét hallgatva, amit az első osztályosok adtak elő. Igyekeztünk olyan komplex foglalkozást tartani a gyerekeknek, amiben még kicsit ovisok maradhattak, de belecsempésztünk egy kis emlékezetfejlesztést, kézműves foglalkozást, mozgási játékokat is. Amíg a gyerekek a foglalkozásokon aktívan részt vettek, addig az iskola igazgatónője Mgr. Žiaček Adrianna a szülőkkel beszélgetett. Megmutatta az iskola épületét, a korszerű osztálytermeket, megismertette az oktató - nevelői lehetőségeket iskolánkban. A kérdésekre, kételyekre, kétségekre pedig választ, megerősítést kapott ezen a napon a kedves szülő. A nyílt napunk sikeréhez hozzájárult az Arcok énekegyüttes koncertje. Kedves gyermekdalokkal fokozták az addigra kialakult fergeteges hangulatot, örömteli perceket csaltak a gyermekek, szülők, jelenlévők szívébe. A nap végén nem maradhatott el a várva várt jutalom sem. Minden kedves kis leendő sulis apró meglepetéssel térhetett haza.
Sulileső programunkat a beíratási hét követte, ahol az igazgatónő ismertette a kedves szülőkkel az iskolakezdéssel kapcsolatos tudnivalókat. Ezen a héten 10 gyermeket írattak be az iskolánkba. Köszönjük a bizalmat, és arra törekszünk, hogy gyermekük olyan műveltséggel rendelkezzen, amely biztos alapot ad a világban való eligazodáshoz.
Menü |