logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  478/498 >>

Nosztalgiaest Negyeden

21.4.2017 10:18 | özv. Takács Lászlóné, Negyed

   A negyedi Borostyán idősek klubja tagjai barátaikkal együtt nosztalgiázni gyűltek egybe 2017. február 4-én a Pálma vendéglőben. A zene és a régi slágerek hallatán fergeteges hangulat kerekedett. Az est kezdetén egymás kezét fogva énekeltük el a „Szeressük egymást gyerekek“ című dalt. Talán éppen ez alapozta meg az est hangulatát, hiszen annak minden percére a szeretet és az együvé tartozás volt a jellemző. Jó volt látni és felfedezni egymásban fiatalkori énünket. Ha valaki eleinte fájós térdére hivatkozva elkerülte volna a táncparkettet, annak a  hangulatot látva, kicsit később minden ízülete meggyógyult. Mikor a hajnal reánk köszöntött, boldogan, feltöltődve, annak reményében indultunk haza, hogy jövőre lesz folytatás.

   A folytatás hamarabb bekövetkezett, mint gondoltuk, ugyanis február 28-án egy zenés farsangi délutánt szerveztünk a helyi közösségi házban, pincelátogatással egybekötve. Volt ott minden mi szem s szájnak ingere,  a fánkparádétól kezdve a borkorcsolyáig, melyet az ügyeskezű klubtagok készítettek. A kedvcsináló, a jó bor sem hiányzott, mivel községünk polgármestere, Jancsó István erről gondoskodott, saját készítésű borait kínálta. Egyfajta borkóstolói légkört teremtve, fajtánként ízlelgettük a fenséges nedűt, megadva a módját – közben sajtot, almát fogyasztva.

   Mindenki nevében mondhatom, jó volt együtt lenni, felszabadultan szórakozni, dalolgatni, kicsit táncolni, vidáman eltölteni a farsang utolsó délutánját.


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  478/498 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat