Típus-tanulmány

   A felvidéki ember, a „homo felvidékiens” pedigréjét kutatva az jut eszembe, ő olyan, mint egy vidékre vetődött egyed még vidékibb mutánsa, ha nem akarok élni a partra vetődött hal gusztustalan hasonlatával. Mert ő „a Budapest már nem, Pozsony pedig a „csakazértsem” érzésvilág megtestesítője. Egy olyan egyenlőtlen nászba csöppent pária, akire egy nejére panaszkodó régholt barátom siráma érvényes: „A szegény embert az Ági is húzza!”

   Az is meglehet, hogy fekete gólyák hozták a homo felvidékienst egykor, még Trianon idejében, mikor hazatérőben voltak Afrikából, és közben rájöttek, hogy elfelejtették őt ott letenni. Azért lett belőle fehér néger, pardon afrikáner, mert még Montenegróig megvolt a színe, de Nándorfehérvár, azaz Belgrád, majd Székesfehérvár felett megtudván, hová készülnek őt letenni, rémületében kifehéredett. Az itteni hatóságok nem tudván mit kezdeni vele, mert kinek kell egy fehér néger, a cseheknek aztán nem kellett, mert van egy rossz emlékű Bílá Horájuk, Fehérhegyük, ahol nagy vereséget szenvedtek egykor, ezért nem jó a fehér, ezért hát úgy vélték, üsse part” alapon legyen szlovák, mert abból kevés volt akkorjában.

   Majdan 1938-ban, midőn Felvidék megtért az anyakebelre, ahol emberünk a hadisarccal megnyomorított ország hígabb leveséből evett épp, /ó-magyarul0: ejéndett/, mikor megcsapta fülét a „Minden drága, vissza Prága” szállóige, amit a cseh propaganda terjesztett meleg szívvel Felvidéken. Mikor ez időben megtért Erdély és Délvidék is, odaát senki sem sírta vissza a román, vagy a szerb királyságot, még ha nagyobb kondérban főzték volna is a levest, mint a csehek.

   Aztán az eleve vesztes második háború után még hígabb lett a leves. A Duna-hidakat lebombázták, és a folyó újra elválasztott minket, hiába mondják mindmáig, nem olyan folyó ez, mint a többi, mert ez összeköt. Hogy ez nem így volt soha, arra jó példa a csallóközi, mátyusföldi ember mentalitása, szemben a nógrádi, gömöri és zempléni tájak emberekével, mert azok a régi időkben száraz lábbal és torokkal jártak borozgatni mondjuk Kassáról Egerbe, vagy Tokajvidékre, míg a csallóköziek Duna- remetére kompon át, ha találtak ilyet. Node minek is mentek volna oda?

   Azidőtájt tehát nem a Dunát terelték tőlünk délebbre, hanem minket északabbra, mondván: Sipirc haza! - vár rátok jó atyátok, Benes. Azóta is jár a szeretet a Felvidéken, ahogy Szarkáék éneklik. Mert itt aztán nagy szeretettel fogadtak minket újfent, ahová a fekete gólya pottyantott minket egykor. Egyesek ettől a nagy felindulástól nyomban és szerelmesen reszlovakizáltak, követve egy vágmenti megvilágosodott falu lakóinak felemelő példáját. Mert egy ilyen jó helyzetet nem szabad kihagyni. Aztán ha újszlovák vagy, akkor magyar iskola nyinto, ennek okáért szlovák iskolába kezdett járni, ahol a magas hegyek alól jött tanár úr nem tudott mákszemnyit sem magyarul, ő viszont még annyit sem szlovákul, de mivel az ilyen iskolákból kerülnek ki mindmáig a miniszterek, meg az ilyen-olyan elnökök, elégedetten várt sorára a padban. Mikor szívmeleg szándékkal rávették, hogy kackiásan ejtse ki azt, hogy „chalucha”, amin majd jót lehetett röhögni, épp enyhe légcsőhurut kínozta. Addig gyakorolta otthon a klapec, kleba, majd kóny, vól, szavakat, hogy az otthoniak is bekapcsolódtak e kalandba, és az izzadmányig gyakorolták vele az új nyelv gyönyszemeit. Mikorra minden valamire való szlovák szót megtanultak, addigra teljesen elfelejtettek magyarul, és természetszerűen ezentúl csak így beszéltek. És ez máig is így van. Aki nem hiszi, járjon utána!

   Ezeken a tájakon létezik a fenti ember archetípusa is, aki a magyar ember őskövülete, mert még hisz az eljövendő feltámadásban. Ráadásul megneszelte, hogy valami készül itt. Igaz, hogy nehezen, lassan, de az a mondás járja: Lassan járj, tovább érsz! Egy komáromi műhelyben készül egy reményteljes motor prototípusa. Nem hajómotornak szánják, nem biznisznek, legalább is azt hallani. Öt hengere van, egyelőre nem üzemképes, mert egy henger folyvást rükvercben van, magyarul: hátramenetben. Olyan mozgásra sem képes, mint a csárdás koreográfiája: kettő jobbra, kettő balra. Inkább a tehenet imitálja. Két lehetőséget látok: Le kell szerelni az ötödik hengert, vagy ki kell venni belőle az időközben beleköltözött bugarat. És menni fog a szekér!