logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  254/456 >>

A remény színe a zöld, Taksony

22.10.2020 10:59 | Szabó Éva

   “Szabadidőközpont“ - hirdeti az új felirat a szép, zöldre festett épületen Taksony központjában. A napokban adták át ünnepélyes keretek közt a falu több mint 50 éves kultúrházának felújított épületét. A felújításról, illetve a faluban megvalósult idei beruházásokról kérdeztük Taksony község polgármesterét, Mészáros Mártát.

 

   Polgármester asszony, mielőtt a jelenről beszélgetnénk, tekintsünk vissza a múltra. Mikor épült a taksonyi kultúrház?

   1962-ben kezdődtek a munkák, majd 64-ben adták át a rendeltetésének az  épületet. Elődeink álma valósult meg akkor, hiszen tudjuk, hogy Taksonyon mindig nagyon gazdag kulturális és társadalmi élet zajlott, s az épület igazi otthon adott a szórakozni, művelődni vágyó helyieknek. Színházi előadások, esztrádműsorok, nótaestek, táncmulatságok, szavalóversenyek, hagyományőrző közösségi rendezvények, könyvbemutatók emlékét őrizik a falak.

   A társadalmi munkában felépült kultúrház csaknem változatlan állapotában szolgálta a falu lakosait, adott otthont a különböző összejöveteleknek az elmúlt 58 év alatt.

 

   Kifejezetten érdekes szocreál épület, ami már magában is megőrzendő érték. Taksony nem lebontotta a nagyon rossz állapotban lévő épületet, hanem felújította.

   Igen, esedékes volt ez a felújítás. Az épület nagyon leromlott állapotban volt, szükséges volt a tatarozás. Évekig csak a legégetőbb problémákat oldottuk, bevezettük a vizet, rákapcsolódtunk a szennyvízhálózatra, a nosztalgiával kísért vaskályhákat gázkályhák váltották fel, a beázások miatt szinte minden évben foltozgattuk a tetőt. Természetesen ez kevés volt, kultúrházunkat nem tudtuk komfortosan használni.

 

   Az égetően szükséges munkákhoz nem kértek támogatást? Nem pályáztak?

   Dehogynem, éveken keresztül pályáztunk, sőt a pályázati feltételek teljesítése érdekében még át is kereszteltük a jó öreg kultúrházat szabadidőközponttá, remélve, hogy így talán mi is sikeresek leszünk. Miközben írtuk a pályázatokat, évente dolgoztuk át a tervdokumentációt a gyakran változó pályázati feltételek miatt, s közben egyfolytában spóroltunk a felújításra.

 

   Ugye nem azt akarja mondani, hogy ez nagy felújítás önerőből valósult meg? Egy ekkora épületé?

   De igen! Pályázatainkat rendre visszautasították. Eljött tehát az ideje, hogy önkormányzatunk a falu költségvetéséből, tehát önerőből kivitelezze ezt a nagy horderejű munkát. Természetesen ez is falunk és annak lakosai érdekében történt.     

 

   Konkrétan mit takar a felújítás?

   A munkálatok a tető felújításával kezdődtek, a külső és belső átalakításokkal folytatódtak. A villanyhálózat korszerűsítésén kívül sor került az épület nyílászáróinak a cseréjére, a falak és a tetőszerkezet hőszigetelésére, új villámhárító, új vízelvezető csatornák kerültek az épületre. Korszerűsítettük a fűtést és vizesblokkokat, a színpadtechnikát és a szellőző berendezéseket is. Igyekeztünk a legkorszerűbb megoldásokat választani, hiszen hosszútávra tervezünk.

 

   A községi hivatal új épülete is idén került átadásra. Azt is saját erőből oldotta meg a falu?

   A Leader program keretében újítottuk fel a volt magyar iskola épületét és alakítottuk át a mai igényeknek megfelelően. Tavasszal költözött új helyére a községi hivatal. A berendezést és a körülötte való többi kiadást természetesen a falu költségvetéséből fedeztük. Bátran jelentem ki, hogy a Taksonyi Községi Hivatal szép, tágas és korszerű.

 

   Mindkét épület zöld színt kapott. Miért?

   Valóban, az épületek zöld színben pompáznak. Ennek két oka van. Az egyik, hogy ez a szín uralkodik községünk címerében. A másik, hogy a megnyugtató zöld szín a remény színe. A reményé, hogy a szabadidőközpont - akárcsak az elődje – a taksonyi kultúrház, továbbra is a közösségi élet fontos színtere lesz. Úgyszintén a községi hivatal, amely faluközösségünk első számú központja, ahol mindig, mindenki meghallgatásra talál.

 

   A két nagy beruházás mennyire terhelte meg a község kasszáját?

   Mindannyian tudjuk, az idén kevesebb pénzből gazdálkodhatunk. Mint minden községnek, ebben az évben nekünk is alacsonyabb a részesedésünk az állam kasszájába befolyt jövedelmi adóból. A járvány következtében különböző megszorításokra van szükség, át kell értékelnünk, illetve módosítani kell a falu költségvetését. Néhány tervünk megvalósítása halasztásra szorul. Az említett épületek felújítása sokba került, viszont növeltük a falu vagyonának az értékét. Tudjuk, sok munka vár még ránk. A szabadidőközpont környékét, a járdát, parkolót, illetve a belső udvart szeretnénk rendbe hozni. A községi hivatal előtt remélhetőleg megépül majd az új buszmegálló, amelyhez bizonyos fokú közterület fejlesztés járul majd.  

 

   A falu hogyan fogadta a megújulásnak ezt a két nagyon látható bizonyítékát?

   Örültek a lakosok, sokan gratuláltak. Úgy érzem, az emberek megértik a közvetlen környezetünk szebbé, lakhatóbbá tételére irányuló szándékunkat. Biztos vagyok abban, hogy a faluját szerető, a közösséggel együtt élő, együtt érző értelmes ember mindezt értékeli is. Szeretném látni, hogy fiatalok és idősek egyaránt, hasznosan és kellemesen használják majd a korszerűen felújított központot. Remélhetőleg ez az épület lesz a kultúra, a művelődés, a testmozgás és egyéb szabadidős tevékenységek színtere.

   A községi hivatal pedig, úgy, mint eddig, továbbra is lakosainkat fogja szolgálni. A falu szívében, méltó helyen.


Fotó: Mészáros Tibor




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  254/456 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat