<<  29/105 >>

Suli-buli a negyedi Pongrácz Ágoston Alapiskolában

28.7.2023 14:18

https://www.terrahirujsag.sk/

   Négy év kihagyás után, idén májusban újra megrendezésre került a mindig nagysikerű Suli-buli.

   Ebben az időszakban nemcsak a tanulásra összpontosítunk, hanem egy kis vidámságot, zenét, táncot csempésztünk az osztálytermekbe és igyekeztünk olyan műsort összeállítani, mely segítségével mind a szereplők, mind pedig a nézők kiléphetnek a megszokott hétköznapokból és kikapcsolódhatnak egy kicsit. Ilyenkor másról nem is beszélünk, csak hogy milyen zenére táncoljunk, milyen koreográfiát találjunk ki és milyen fellépőruhát viseljünk.

   A zene kiválasztása mindig sok fejtörést okoz, nem volt ez másként ebben az évben sem. Mivel végzősök vagyunk, tudtuk, hogy az osztálytánc mellett a zárótánc elkészítése is a mi feladatunk lesz a nyolcadikosokkal karöltve. Itt nem volt kérdés, hogy Korda Gyuri bácsi nagysikerű Reptér című számát választjuk.

   A próbák néha fárasztóak voltak, de nem bántuk, mert még így is élveztük. Tudtuk, hogy számunkra ez az utolsó Suli-buli, mindenképp emlékezetessé akartuk tenni. A fellépésre való készülődés nemcsak azt jelentette, hogy megpróbáltunk a zene ritmusára egyszerre lépni és mozogni, hanem ennél jóval többet. Órákat töltöttünk együtt más osztályokkal, míg gyakoroltunk, közben buzdítottuk egymást, és sok új barátságot kötöttünk vagy a meglévőket szorosabbra fűztük.

   Május 26-án, a Suli-buli napján feszült izgalom lengte be az iskolát. Több száz szülő, rokon és barát foglalt helyet az iskola melletti szabadtéri színpad előtt. Amint elkezdődött a műsor, a színpadon életre kelt egy színes és változatos világ, és már akkor tudtuk, hogy felejthetetlen élményben lesz részünk. Minden osztály kiválóan szerepelt, a műsorszámok modern koreográfiákat és energikus táncrészeket tartalmaztak.

   Mint mindegyik produkciót, az általunk előadott zárótáncot is vastapssal jutalmazta a közönség és mi boldogan hagytuk el a színpadot. Az öröm mellett, hogy sikerült előadnunk a táncunkat úgy, ahogy szerettük volna, hálásak is voltunk a tanári karnak, ezért az élményért.

   Mi már többet nem állhatunk iskolánk színpadán, de biztosak vagyunk benne, hogy a következő Suli-bulikon is itt leszünk!

IX. osztály

 

   Iskolánkban nagy múltra tekint vissza az esztrádműsor megszervezése, de 2017-ben úgy döntöttünk, hogy kicsit újítunk rajta, és a kultúrház falai közül kihozzuk az iskola melletti szabadtéri színpadra. Ezáltal nemcsak egy kultúrműsort tekinthetnek meg az érdeklődők, hanem finom ételek és italok mellett elbeszélgethetnek a barátokkal, rég látott ismerősökkel.

   Újításaink egyike a tomboladíjak kisorsolása is, mely bevételéből eddig sikerült felújítanunk iskolánk biciklitárolóját, illetve minden diák számára új öltözőszekrényt tudtunk bebiztosítani. Ebben az évben szabadtéri sporteszközökre gyűjtöttünk, terveink megvalósítása már el is kezdődött. Ahogy minden alkalommal, így idén is nagyszámú tomboladíjat kaptunk támogatóinktól, melyet ezúttal is köszönünk.

   Hálával tartozunk továbbá a Szülői Szövetségnek, a szülőknek, iskolabarátoknak, a helyi községi hivatalnak és a helyi szervezeteknek (Csemadok, Niget), hogy segítségükkel évről évre sikeresebb a rendezvényünk, és tudjuk, bármiben számíthatunk rájuk.

   Ezúton is szeretnénk megragadni a lehetőséget, és kifejezni köszönetünket mindazoknak, akik bármilyen módon támogatják iskolánkat, rendezvényeinket!

Pongrácz Ágoston AI vezetősége


Fényképgaléria




Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email 

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás


 
<<  29/105 >>



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Cookie beállítások
Weboldalunk működéséhez elengedhetetlen sütiket használunk, amelyek lehetővé teszik a weboldal alapvető funkcióinak megvalósítását. Ezeket a sütiket internetböngészője beállításainak módosításával letilthatja, ami befolyásolhatja a weboldal működését. Nem létfontosságú cookie-kat is szeretnénk használni weboldalunk működésének javítása érdekében. Ha engedélyezni szeretné őket, kattintson a hozzájárulásra.
Információk a cookie-król
Egyetértek Személyreszabás Elutasítom
<Vissza
Részletes cookie beállítások
Cookie-kat használunk az oldal alapvető funkcióinak biztosítása és a felhasználói élmény javítása érdekében. Az egyes kategóriákra vonatkozó hozzájárulását bármikor módosíthatja.
<Szükséges cookie-k (sütik)
 
A technikai sütik elengedhetetlenek weboldalunk megfelelő működéséhez. Ezeket elsősorban a termékek kosárban való tárolására, kedvenc termékeinek megjelenítésére, preferenciáinak és vásárlási folyamatának beállítására használják. A technikai cookie-k használatához nem szükséges az Ön hozzájárulása, de azokat jogos érdekünk alapján dolgozzuk fel. Beállíthatja böngészőjét úgy, hogy blokkolja az ilyen fájlokat, vagy értesítse Önt azokról. Ebben az esetben azonban előfordulhat, hogy weboldalunk egyes részei nem működnek megfelelően.
<Analitikai cookie-k
 
Az analitikai cookie-k lehetővé teszik, hogy mérjük weboldalunk teljesítményét és látogatóinak számát.
<Marketing cookie-k
 
A marketing cookie-kat a reklámok és a közösségi hálózatok használják a megjelenített hirdetések testreszabására, hogy azok a lehető legérdekesebbek legyenek az Ön számára.
Engedélyezem az összeset Kiválasztottak engedélyezése Elutasítom
Mentés Elutasítom