A 12. túra, Diószeg

   Amikor azt mondtam, hogy a legközelebbi célpont Čipčie, csak néztek rám hatalmas szemekkel, hogy az meg mi!? Lett abból csipke, csip-csip (már csak a csóka hiányzott). Végül 48 ember bólintott rá arra a fura „cs“ betűs helyre.

   A kedvezőtlen előrejelzés ellenére derűs hangulat uralkodott a buszban. Külön öröm számomra, hogy aktív nagyszülők is elkísérik unokáikat ezekre a kiruccanásokra. Háromudvarból indultunk neki a hegynek. Az égiek ismét ragyogó idővel jutalmazták igyekezetünket, neki is vetkőztünk a 485 méteres emelkedőnek. Az erdő mélyének hűvös levegőjét felváltotta a tisztás melege, ahonnan csodás kilátás nyílott a környező vidékre. Egy-egy ilyen magálló alkalmával előkerültek a telefonok, kattogtak a fényképezőgépek gombjai, mindenki igyekezett a saját szemszögéből megörökíteni a látottakat. A zöld 50 árnyalatában pompázott a táj. Nyíló virágok illata keveredett a hátizsákokból kiáradó ínycsiklandó illatokkal. Mivel ez utóbbit medvecsalogatónak véltük, igyekeztünk minél hamarabb elhárítani a veszélyt kisebb-nagyobb nasiszüneteket tartva, hiszen az energiára is nagy szükség van ilyen terepen. A „csúcsmászás“ sziklás terepen folytatódott. Büszke vagyok a csapat minden tagjára, hiszen a kicsi elsősöktől a nyugdíjas nagyszülőkig mindenki feljutott a 926 méteren elhelyezett csúcsjelző táblához és a lélegzetelállító látvány rögtön feledtette is a terep nehézségeit. Ki a kispadon, ki pedig a fűben heverészve pihente ki fáradalmait és csodálta a tájat. A kicsik rögtön elfoglalták a tűzrakó körüli ülőalkalmatosságokat és vidáman fogyasztották el maradék elemózsiájukat.

   Lefelé két úton indult el a társaság. A „Járt utat a járatlanért el ne hagyj“ elv követői a már ismert úton indultak lefelé, a kíváncsi turisták viszont a még ismeretlen másik utat választották. Kis csapatunk egy csoportja plusz kilométerekre vágyott, így amíg ők a lépésszámokat gyűjtötték, a többiek a helyi vendéglőben fogyasztották az utánpótlásként vásárolt burgonyaszirmot és üdítőt. Innen a Rajec-völgyi Csicsmány községbe utaztunk, amely az eredeti faházikók jellegzetes fehér díszítésével vált híressé. Az díszítések alkotói asszonyok voltak, akik előbb agyaggal, később mésszel díszítették a házak sarkait, majd fokozatosan az egész házat. A műemlékrezervátumot 136 faház alkotja. Az egyemeletes Radin házban és a Gregor házban állandó néprajzi kiállítást helyeztek el. A település központjában jót játszottunk, ajándékot vásároltunk és fáradtan, de derűs hangulatban indultunk hazafelé.