Varjúk déllő (Várlyuk-Delik) rajza az 1795. évi uradalmi térkép alapján - Forrás: Interne
Varjúk déllő – Földvárunk sáncárkának magyar és besenyő neve
Felsőszeliben a Várdomb mellett nyugati irányban, a Taksony felé vezető határi út és a Dudvág folyó között a régi időkben a Várhelyi földeknek nevezett dűlő terült el. Ezen a néven találjuk ezt a kisterjedelmű földterületet még a gróf Eszterházy család 1795. évi uradalmi térképén is. A mondott térség az 1904-ben kiadott kataszteri térképen már a Dudvág melléki dűlő részeként van feltűntetve. Ennek az eredetileg Várhelyi földeknek mondott földdarab északi szélén volt található egykor az a Varjúk déllőnek mondott hely, amelynek pontos fekvését már a 20. század elején született emberek sem ismerték. Érdekes, hogy beszédükben mégis következetesen használták a Varjúk déllő nevet és még csak véletlenül sem mondták azt Varjúk dűlőnek.
Mivel a Varjúk déllő pontos helyét már nagyapáink sem ismerték, ezért a régi térképek tanúságát kell segítségül hívnunk lokalitásának felderítéséhez. Egyedüli támpontot ez ügyben a már említett 1795. évi uradalmi mappa ad. Ezen a helyszínrajzon a Nagyvecse utca végétől kiindulva egy párhuzamos, folytonos kettős vonallal rajzolt képződmény látható, amely az időben még nem létező Gőnyere utca vonala alatt halad, majd élesen irányt vált és a Dudvág felé tér le. Ez a kettős vonal látványosan választja el egymástól a Várhelyi földeket a Gőnyerei földektől.
A formáció a térkép készítésekor olyannyira egyedi lehetett, hogy a térképész szükségszerűnek tartotta rajzán feltűntetni azt. A kérdéses alakzat minden bizonnyal egy árkot volt hivatva ábrázolni. Ezt a szemmel láthatóan emberkéz alkotta képződményt nevezhették egykor elődeink Varjúk déllőnek.
Az árok hosszát és szélességét csak hozzávetőlegesen tudjuk megállapítani. A Nagyvecse utcától kiinduló árokrész 250 méter hosszúságú lehetett, a Dudvág felé irányuló szár hossza elérhette a 100 métert is. Az árok szélessége 6 métert mérhetett. Kiásott földanyaga bizonyára egy mellette felhalmozott sánc anyagát adta, amelynek magassága az árok mélységének függvénye volt. A térképen falunk földvára sajnos már nincs feltűntetve.
Első hallásra talán azt hihetnénk, hogy ezt a ma már sajnálatos módon nem használatos Varjúk déllő helynevet tökéletesen értjük, mert hiszen értelmes magyar szavakból tevődik össze. Mivel a déllő utótag jelentését manapság már kevesen ismerik, ezért annak ismertetésére a Czuczor Gergely és Fogarasi János által készített és 1862-ben Pesten kiadott ´A magyar nyelv szótára´ című mű idevágó címszavát kell segítségül hívnunk. Itt ezt olvashatjuk: „Déllő, (dél-el-ő) fn. tt. déllő-t. Azon hely, hol a csordák, nyájak a déli időt töltik, s pihennek, mi rendesen az itatók mellett történik. Máskép: delelő“ Tehát, az említett helynév szó szerint azt jelentené: „varjúk delelő(helye)“.
A taglalt toponíma effajta értelmezését azonban nem fogadhatjuk el, mert hiszen nem valószínű, hogy elődeink dögevő madarak déli pihenőhelyéről neveztek volna el földterületet. A helynév feloldását tehát másban kell keresnünk. Tekintettel a Várdomb közvetlen közelségére a ´varjúk´ szóban nem nehéz felismerni a Várlyuk szóelőzményt.
Mivel a Varjúk déllő elnevezés első tagja, a Várlyuk egy közérthető, összetett magyar szó, ezért ösztönösen érezzük, hogy a ´déllő´ hangalakú második tagnak az elsővel összefüggő értelmű szónak kell lennie. Adott esetben a magyar lyuk szónak egy más nyelven történő megnevezése lehet a megfejtés kulcsa.
Vámbéry Ármin orientalistának az 1862-ben Pesten megjelent ´Abuska´ című csagatájtörök szógyűjteményében a magyar lyuk szónak a ´tilük´ felel meg (46. oldal).
Nevezett szerző az 1877-ben Budapesten megjelent Nyelvtudományi Közlemények tizenharmadik kötetének harmadik füzetében ´A török-tatár nyelvek etymologiai szótára´ címet viselő tanulmányában már több török nép nyelvén ismerteti a lyuk szavat (430. oldal): „csagatáj: tilük=áttörés, lyuk; oszmán: delik=lyuk, áttörés; jakut: dälbi= szakadás, hasadék“.
Egyéb török nyelvek a mai napig szintén hasonló szóalalakokat használnak a lyuk kifejezés értelmezésére: azerbajdzsániul ´dǝlik´, türkménül ´deşik´, kirgizül ´tesik´, üzbégül ´teshik´, kazakul ´tecik´, tatárul ´tisek´.
Mivel falunk területén a 10. század második felében besenyők telepedtek le, ezért feltételezhetjük, hogy az ő kipcsak-török nyelvük szava volt a lyukat, áttörést, szakadást, hasadékot jelentő ´delik´ szó.
A Várlyuk-Delik szópáros kialakulását a felsőszeli földvár és sáncárok építéséhez köthetjük.
IV. Béla királyunk jegyzője, az Anonymusként ismert P. mester az 1203-as év körül írt Gestájában részletesen leírja, hogy a 10. század második felében a vezérek parancsára az összegyűjtött egyszerű köznép, általában vízfolyás mellé árokkal erősített földvárakat épített. Ez a köznép természetesen nemcsak magyar nyelvű volt, ezért a várat és annak szerkezeti elemeit minden népesség a maga nyelvén nevezte meg.
A felsőszeli földvár esetében a lővérszegi székely-magyarok és a vecsei besenyők vehettek részt az építkezésben, feltételezhetően Taksony fejedelem (955-972) vagy Géza nagyfejedelem (972-997) országlása idején. A magyarok a várat ´uar´-nak, a besenyők ´or´-nak mondták. Egyedül a várárok neve volt különböző hangzású. A magyarok lyuknak, a besenyők ´delik´-nek (szintén lyuknak) hívták ezt az árkot. A Lyuk-Delik névkettőzés tehát minden bizonnyal már a sáncárok építésekor kölcsönösen jelen volt a két nép nyelvében. Készítésekor a Lyuk-Delik egy nyitott szárú, U rajzolatú védmű lehetett, amelynek mindkét szára a Dudvágra támaszkodott, s amely magába foglalta a Várdomb és a Várhelyi földek területét. Az évek folyamán az árok felső szára részben feltöltődött, ezért nem ábrázolt az 1795. évi térképen. A várároknak a mappán szintén nem rajzolt alsó szára voltaképpen azonos volt Várdomb körüli árok egy részével, amelynek maradványa még ma is látható a Várhelyhíd felett.
Ez a várárokra használt török ´delik´ szó változhatott a későbbi századokban a magyar ´déllő´ szóvá. Az átalakulás nyelvészeti leírását hallgassuk meg a török nyelveket beszélő tudósaink értelmezésében.
Vámbéry Ármin orientalista az 1870-ben megjelent Nyelvtudományi Közlemények nyolcadik kötetének első füzetében fellelhető ´Magyar és török-tatár szóegyezések´ című tanulmányában ezt írja (122. oldal) : „Legsajátságosabb pedig az, hogy még azon magyar szók is, melyek egyenesen a törökből származnak, az idők folyamával, vagy a magyaroknak nyugat felé vonulásával az eredeti ak, ek, ik, uk, ük végszótagokat ó, ő, ú, ű-re változtatták, amint az a következő példákból kitűnik: ... jeplik - gyeplő, erik - erő ...“
Hasonló magyarázat található az 1995-ös kiadású ´Blaskovics emlékköny´ című könyvecskében közzétett ´Miért Csalló a Csallóköz? Avagy egy érdekes nyelvi jelenség´ című értekezésben is, az akkor már elhunyt Blaskovics József turkológus tollából. Ebben az írásban a nevezett nyelvész szintén úgy magyarázza, hogy a mai magyar ´ó, ő´ végződésű jövevényszavak „az ótörök nyelvben -ak, -ek -re végződtek és az ómagyarba „-ag, -eg“ végződéssel kerültek. További fejlődésük már a magyar nyelvben ment végbe. A magyar történeti nyelvtan szerint a X-XII. században az „-ag, -eg“ végződések kettőshangzóvá (distongussá) alakultak, majd a XIII. századtól „-ó, -ő“ végződéssé egyszerűsödtek.“
Blaskovics József professzor azt is elmondja, hogy ezt a hangzóváltást már az 5-10. században átvett ótörök kölcsönszavaknál is megfigyelhetjük. Példaként többek között az ótörök „käszik, käszäk“ szavat említi, amely Keszivé vagy Keszővé változott.
Vámbéry Ármin orientalista és Blaskovics József turkológus magyarázata alapján nyilvánvaló, hogy amiként a ´jeplik, erik, käszik´ török szavak a ´gyeplő, erő, kesző´ magyar szavakká alakultak az évszázadok folyamán, úgyanúgy változhatott a besenyő ´delik´ szó legkésőbb a 13. századtól a magyar ´delő´ szóvá. A továbbiakban aztán ez a ´delő´ szó változott magánhangzó hosszítással és mássalhangzó kettőzéssel (nyúlással) az ismert ´déllő´ hangzású szóalakká.
Az eredeti Lyuk-Delik elnevezés tehát első lépésben Lyuk-Delig névvé alakult, majd Varjúk-déllő elnevezéssé silányult. Ez azért következhetett be, mert a felsőszeli földvár és várárok a tatárjárást (1241-42) követően hadászatilag jelentéktelenné vált, illetve a besenyő nyelv a magyar nyelvvel szemben fokozatosan háttérbe szorult. Így már sem az első, sem pedig a második szónak semmi jelentéstartalma nem volt. Az első tag (a Lyuk) ezért kaphatta a magyarázó ´vár´ kibővítést, a második tag (a Delik) pedig aktív besenyő nyelvhasználat hiányában ezért szenvedett átalakulást.
A Várlyuk-Delik és a Dudvág által bekerített helynek az elsődleges funkciója az itt húzódó gyepűvonal védelme volt. Ez a két hektárnál valamicskével nagyobb földterület bizonyára a fegyveresek gyülekezőhelye és az akkor még gyér létszámú helybeli lakosság védhelye lehetett veszély esetén, de a várőrség családjának állandó lakóhelyéül is szolgálhatott. Annyi bizonyos, hogy a Várhelyi földek elnevezés már csak a földvár megszűnte után keletkezhetett, mert hiszen annak előtte ez a terület is valóban a „vár helye“ volt.
Hajdanvolt erősségünknek és sáncárkának építését a 10. század második felére tehetjük.
Vannak persze olyan nézetek is, amelyek az építést a 12. század második felétől a 15. század kezdetéig tartó időszakba helyezik, és védhelyünket nemesi magánvárnak tekintik.
Az ilyen feltételezésnek azonban homlokegyenest ellentmondanak községünk Árpád-kori birtokviszonyai, illetve a török ´delik´ szó használatának végideje is.
Falunk és a hozzá tartozó földterület ugyanis a 11. század második felének közepéig teljes egészében királyi birtok volt, és csak ezt követően vált fokozatos eladományozás útján a nyitrai Szent Emmerám egyház tulajdonává. A nyitrai püspökséghez az Árpádok kihalásával beállott országos zavarok idejéig tartozott.
Vagyis a községünkhöz tartozó területen az Árpád-házi uralkodók idejében (1001-1301), tehát a 11. század a 14. század eleje között a királyi és az egyházi birtokon kívül semmiféle jelentős világi magánbirtok nem létezett, ezért rajta értelemszerűen magánvár sem állhatott.
Várunk a 14. században és a 15. század elején, vagyis az interregnum korában (1301-1308), illetve első vegyesházi királyaink idején (1308-1437) sem épülhetett, mert akkor Várlyuk nevű sáncárkát a besenyő nyelv fokozatos térvesztése, illetve kihalása okán már nem jelölték volna másodlagosan a ´delik´ szóval is.
Felsőszeli nagyközség nemcsak a helység belterületén bír falutörténeti fontosságú helynevekkel, hanem széles határában is. Ezeknek szófejtését azonban későbbi időkre halasztjuk.
Menü |