Egy régi ház előtt

   Szívem egy darabja Mátyusföldön ül egy padon, egy régi ház előtt. Húsz éve, húsz évesen láttam először.

   Emlékszem, az ötvenedik évfordulóra Taksonyfalva nagyon szépen készült. A közösségi házban volt az ünnepség. A falubeliek hozták a süteményt és a szívüket, így várták haza azokat, akiket elvitt a vonat ötven évvel azelőtt. Összegyűltek az emberek helyből és messziről, beszélgettek mosolyogva-meghatódv­­­­­­­­­­­a, és láttunk néhány nagy találkozást.

   És volt mise is, a pap szép beszédet mondott, szavaltak verset és hoztak az emlékműre koszorút. A Himnusznál lekerültek a kalapok, elhomályosultak a tekintetek. Igazi ünnep volt... Arról szólt, hogy összetartozunk. Egy kicsi felvidéki falu, Mátyusföld közepén, újra magához ölelte övéit.

   Azóta eltelt húsz év, és biztos vagyok benne, Taksonyfalva  nem felejti el a hetvenedik évfordulót. Mi pedig ott leszünk, megint. Azok helyett is, akik már az égi páholyból nézik a földi előadást. Ránk, a gyerekeikre/­­­­unokáikra hagyták az emlékezés dolgát. Hát nem felejthetjük el.

   A határ másik oldaláról köszönöm, hogy vigyáznak a magyar emlékekre, hogy fontosak az ünnepek és őrzik az anyanyelvet minden nehézség ellenére is!
 

A fénykép története:

Ez volt nagyapámék háza Taksonyfalván, a Fő utcán. Még nagyapa dédnagymamája építtette, 1847-ben. Ma múzeum, tájház, - a szlovák állam tulajdona. (Belépőt kell fizetnem, ha hazamegyek. A történelemnek elég rossz a humorérzéke.) Éppen száz évig lakta a Panyik család. Nekem a legszebb.