DEÁKI KÁLVÁRIA

   A Szlovák Köztársaság Műemlékvédelmi Hivatala az idevágó törvény értelmében 2024. április 23-án a deáki Kálváriát a hozzá tartozó kápolnával, keresztúttal és szoboregyüttessel nemzeti műemlékké nyilvánította.

   A Kálvária a Deáki Szűz Mária Mennybemenetele római katolikus templom kertjében található, a templomtól északnyugatra. Maga a Kálvária egy körülhatárolt, téglaalappal bekerített egység. A kálváriadomb egy művi kiemelkedés, amelybe a bejáratnál a Megváltó sírkápolnáját alakították ki. A kápolna fölött a megkínzott Krisztus és a két lator szoboregyüttese található. Az aláfalazott téglagyűrűből szabályos alakzatban téglapillérek emelkednek, összesen 27. A 11. pillérek a legnagyobbak, ezek a keresztút kezdetei.

   A Kálvária Liszi András deáki pásztor ösztönzésére az 1820-22-es években épült. Ő már 1807-ben egy alapítványt hozott létre a szentmisék, a szegények megsegítése és a Kálvária megépítése céljából. Erről Jarotta György plébános visszaemlékezéseiből értesülhetünk. A föld ideszállítására, a domb kialakítására 1822-ben, tehát Liszi György halála után került sor. Az építésben a református hívők is segítettek. A dombot téglafallal határolták körül, amelybe oszlopokat építettek. Ezekbe a keresztút egyes állomásainak képeit helyezték, melyek eredetileg kőből készültek. A domb tetejére Krisztus és a két lator keresztjei kerültek.

   Egy 1938-ban készült fényképen látni, hogy a keresztek alatt Szűz Mária, Keresztelő Szent János és Mária Magdolna szobrai is ott vannak. Nem tudni, hogy ez a Golgota szoboregyüttes eredeti állapotát jelenti, vagy utólag helyezték oda őket. A források ugyanis csak a három keresztről szólnak.

   A Kálvária első nagyobb javítására 1851-ben került sor. A februári vihar ledöntötte a bal oldali lator szobrát, az új szobor Jugens Imre, nyitrai kőfaragó munkája. Néhány évvel később, 1856-ban a vihar ismét ledöntötte a szobrot, ezért vörösmárványból készül alapokra helyezték mindegyiket. Az 1869-es esztendőben a Kálvária kerítését újították fel.

   1885 decemberében felmerült az a kérdés, hogy felszentelték-e egyáltalán a Kápolnát. Az akkori plébános, Gulyás Elek ezért kéréssel fordult a pannonhalmi főapáthoz, hogy az egykori benedekrendi, majd lazarista szerzetes, Medits Nándor, a népi kezdeményezés vezetője, felszentelhesse a Kápolnát. A jóváhagyást követően az eseményre 1885. december 26-án került sor. A krónika megemlíti, hogy a szentelésen 6-7 ezer ember jelent meg.

   A Kálvária a rossz időjárás következtében 1900-ban sérült meg ismét. Vargha Samu, helyi plébános 1909-ben a Kálvária felújításának finanszírozására kérte a pannonhalmi főapátot. A felújítást 1909 őszén végezték el, a kőből készült stációk helyébe öntvények kerültek, a pilléreket fémhidalással erősítették meg. Az eredeti kőplasztikákat a falu lakosai vitték szét. Gányi István templomatya 1938-ban újrafestette a fémszerkezeteket.

   1945-öt követően a csehszlovák hivatalok megszüntették Liszi András alapítványát. 1958-ban, amikor a vihar ledöntötte Krisztus keresztjét a dombon, annak helyreállítása már a deáki hívők adományaiból valósult meg. A Rózsafüzér Társulat elegendő pénzt gyűjtött össze, hogy Szedlár Gusztáv kőfaragó helyreállíthassa a keresztet. Ekkor ismét lefestették a vasszerkezeteket, Gál Vince asztalosmester pedig minden keresztút fölé fakeresztet faragott.

   A Kálváriát Hajdú Lajos templomatya kezdeményezésére legutóbb 2020-ben újították fel, úgy a szobrokat, mint az egyes stációkat, pilléreket, illetve a kápolna külső és belső részét is, Tóth Piroska jelentős anyagi hozzájárulásával, a hívek és a polgármester segítségével.

   A Kálvária felszentelése óta, minden pénteken ájtatosság helyszíne volt. Ma egyedi kegyeleti és egyéb egyházi alkalmakra használják, a nagyböjti keresztút az utolsó felújítás óta vált rendszeressé.