logo
Bevásárló kosár

oddelovac

oddelovac
Pozsony
+C
Főmenü
<<  196/196 

Árpád-házi Szent Margit

15.1.2017 10:21 | Farkas Róbert

   A tatárjárás idején született 1242. január 27-én, Dalmáciában. Atyja IV. Béla, Magyarország királya, anyja Laszkarisz Mária, testvérei Szent Kinga, Boldog Jolán és Boldog Konstancia Szülei fogadalmat tettek, hogy ha Isten megkönyörül az országon, születendő gyermeküket az Isten szolgálatára szentelik. Négyéves korától a veszprémi domonkos kolostorba, majd tízévesen a Nyulak-szigeti (ma: Margit-sziget) Boldogasszony kolostorba került. 1254-ben szerzetesi fogadalmat tett, amit 1261-ben megerősített. Imái, vezeklései és a hősies szeretet gyakorlása korán felemésztették az egészségét. 1270. január 18-án halt meg a Nyulak-szigeti kolostorban. Sírjánál csodák történtek.

   Margit boldoggá avatása már 1276-ban megtörtént, szentté avatására azonban évszázadokat kellett várni. Tiszteletét 1789-ben hivatalosan is engedélyezték, végül XII. Piusz pápa 1943-ban avatta szentté, mégpedig atyjának húga, Magyarországi Szent Erzsébet ünnepnapján, november 19-én.

   A vágai katolikus templom mennyezetén lévő freskón Árpád-házi szentjeink láthatók: Szent István király, Szent Imre herceg, Szent László király, Árpád-házi Szent Erzsébet, és középütt, Árpád-házi Szent Margit, az angyalok között.

Fotó: Farkas Róbert

Imádság:
Ó, szent Királylány, hazánk engesztelő áldozata!
Te, aki vezeklésül adtad magad értünk, segíts nekünk, hogy népünk karizmája szerint felismerhessük feladatunkat.
Tündöklő alázatosságoddal beragyogod hazánk egét, mint fénylő csillag világítasz nekünk. Nevedhez méltó igazi Gyöngy lettél a Boldogasszony koronáján!
Légy velünk e nehéz, és küzdelmekkel teli időszakban!
Segíts imádkozni, segíts jónak lenni, türelmesnek és kitartónak lenni a hitben és a szeretetben!
Fiataljaink számára kérd a tisztaságban való állhatatosságot, s hogy felfedezzék a tiszta és a másokért vállalt áldozatos élet értékét a családban és társadalomban, az egyházban és világban egyaránt!
Köszönjük áldozatos életedet, és kérünk, ne hagyj el minket.
Esedezz népedért, maradj egységben velünk,
Boldogasszony hűséges Leánya! Ámen.
Miatyánk, Üdvözlégy, Dicsőség
Magyarok Nagyasszonya: segíts meg minket!
Ékes Virágszál
Fényességes Gyöngy,
Esedezz népünkért
Szép magyar hazánkért
Tenger bánatunkban
Légy segítségünkre,

Fénylői könnyeiddel
Kelj védelmünkre!


Fényképgaléria


Ossza meg ismerőseivel
Facebook  Twitter  Google  LinkedIn  Pinterest  Email  Print

Hozzászólások

Hozzászólás hozzáadása

Ehhez a cikkhez még nincs hozzászólás
Hozzászólás hozzáadása
Név *:
Szöveg *:




 
<<  196/196 



Támogatók – Partnerek


Menü
Aktuális számunk


Elérhetőségek
Kiadónk:
OZ Matúšova zem – Mátyusföld PT
Diakovce 754, 925 81
IČO: 50115286
Regisztrációs sz.: EV4066/10
ISSN 1338-6344
 
Szerkesztőség
Szabó Frigyes
0949 377 888
szabo@terrahirujsag.sk
Hirdetések
Szabó Tamás
0905 752 678
info@terrahirujsag.sk
Előfizetés: 0949 377 888
megrendelem@terrahirujsag.sk

Copyright © 2017 by FriTom International spol. s r.o. Minden jog fentartva!
Tvorba web stránok

Minden jog fenntartva - www.terrahirujsag.sk
Webdesign GRANDIOSOFT
© Copyright

Ez az oldal cookie-kat használ, melyekkel még hatékonyabb szolgáltatásokat nyújthatunk. További információkért olvassa el, hogy használjuk a cookie-kat